[2019. május]
MOLNÁR VILMOS: A LEGFELSŐ STÁCIÓ
.
BOOKART KÖNYVKIADÓ, CSÍKSZEREDA, 2017.Szertelen történetek, rendhagyó mesék, mondja a könyv alcíme, jelezve, nem fogunk csalódni, egy rendes és megbízható Molnár Vilmos-kötetet tartunk a kezünkben. Ő az az író, aki következetesen megy előre a maga kijelölte úton, amelyet nem regények, hosszú elbeszélések, rengeteg szóból összefűzött építmények szegélyeznek, hanem egy szuszra elmesélhető, szórakoztató, és igen gyakran nevettető történetek, a szavak sorjázása helyett inkább a szavak közti szikrákra, villanásokra alapozva.
A kevés szó ellenére pontosak ezek a történetek, olajozottan siklanak előre, humorukat hol a váratlan fordulatok, hol a váratlan helyzetek szülik. Isten különböző ismert erdélyi írók alakját veszi fel a Csicsó felé zötykölődő vonaton, de hasonló áttétellel élnek a további történetek is, a gyerekekkel a szülők úgy bánnak, mint a kaszárnyában az újoncokkal (ezért Kiskaszárnya a cím). Máskor a humor forrása a torzítás, a megszokott kibillentése, az ismerős alak karikaturizálása, ahogy a tovább írt történetekben láthatjuk. Ilyen értelemben mindegyik történet továbbír egy korábban meglévőt, hiszen a kifordítás, a groteszk tótágas-hatást, ami annyira jellemző Molnár Vilmosra, így érik el igazán. Csak ha viszonyulnak valami máshoz, amit megszokottnak tekintünk, akkor beszélhetünk rendhagyóról, szokatlanról.
De vegyük sorra, mennyiben szertelenek és rendhagyók ezek a történetek. Az első akár a rendesek között is elmenne: Áblez Dzsihán dobrudzsai tatár fiú lemezlovas szeretne lenni, folyton a rádiót hallgatja, és mivel az átkos kommunizmus alatt játszódik a történet, csupán nyáron, a tengerparti (külföldi) nyaralók kedvéért működő rádióadót hallgathatja, májustól szeptemberig. Ráadásul hamarosan elviszik katonának, ahol aztán lőttek a zenehallgatásnak. Megpróbál elmenekülni az ő külön szigetére (egy zátonyra futott hajóra), de jön a vihar, és többé nem kerül elő.
A következő elbeszélésben a rendhagyót az szolgáltatja, hogy a vonaton megjelenik Isten Szőcs Géza képében, de miután elkedvetlenedik, Bodor Ádám alakját veszi fel. Aztán megjelenik az ördög is mint jegyellenőr. De semmi különös nem történik, megy minden a maga útján, megérkeznek Csíkszentdomokosra, ahol kiderül, az Úristen talán azért jelent meg, hogy eldöntse, hogyan is állnak a domokosiak, akik megöltek ugyan egy bíborost, de adtak egy szentéletű püspököt az egyháznak.
Ennek a fejezetnek a legjobb darabja a címadó novella, A legfelső stáció. Itt a szokásos körmenet helyszínén vagyunk, itt jelenik meg a nőkből álló menet, nem állnak meg a legutolsó stációnál, hanem továbbigyekeznek, mert „nekik a legfelsőbb szinten kell számonkérniük valamit”.
Ezután jönnek a továbbírt történetek, egy Gárdonyi Géza- és két Bodor Ádám-elbeszélés van továbbgondolva és mesélve, erről már volt szó. Következnek a rendhagyó mesék felnőtteknek, és ahogy az a mesékben lenni szokott, itt is a legkisebb és leggyengébb történetét olvashatjuk, legyen az a legkisebb akár egy nép, egy család, egy fa, vagy valamilyen segítségre szoruló lény, akinek a segítséget és egyben a megmenekülését maga a mese szolgáltatja. A humor is menedék, mentőöv. Humor forrása lehet a név is, valakinek a neve (az indiánoknak vagy a jóistennek) vagy a külalakja, amilyen például a szemöldöke. Hasonlóan humoros darabok találhatók a Minimál mesék fejezetben. Amolyan útközben született észrevételek, bölcsességek, aforizmák, a boldogságtól kezdve a műfogsorokig. Igaz is, miért ne lehetne a műfogsorokról is mesélni, elképzelni, hogy egyszer eltűnnek, majd hirtelen mind előkerül, és az öregotthon lakói örömmel válogatják, melyik kié volt.
Mit lehetne röviden mondani erről a karcsú kis könyvről? Megnyugtató, hogy van valaki, aki rendesen írja rendhagyó meséit. Egy pillanatnyi örökkévalósággal ajándékozza meg olvasóit. Akik természetesen mindig a legjobbra, a legmegbízhatóbbra vágynak. És mi volna megbízhatóbb dolog az örökkévalóságnál!
