Nem tudom elképzelni, hogy valaki odaát ne emelné föl a fejét. Ama puha macskahátként púposodó dombok mögött. Hogy ne állna fel, és legalább egy pillanatra ne lesne át hozzánk. Valószínűtlen, hogy egy alvó vidék terülne el ott. Egy fekete posztóval borított királyság. A felhők, melyek nemrég még a mi fejünk fölött voltak, az előttünk levő lusta dombok fölött kúsznak el – oda. Egyre sötétebbek. És egyre távolibbak. És mi, szomszédok, akár egy feltérképezetlen tó. Hát ne lenne kíváncsi senki, hogy megy a sorunk?
