[Látó, 2006. április] 

Hogy ne kelljen találgatni, megmondom, kiről van szó. Még csak ivarsejtként száguldozott társai között, de már ő volt az ura a morálok és filozófiák nélküli tiszta éternek. Amióta csak megszületett, nagy, korpulens akart lenni. Olyan mohón szopott, hogy a tejjel együtt anyja melleit is elszívta, kicsi maradt.

Tizenkilenc évesen írt egy regényt, megdicsérték, de ő ennél sokkal többre vágyott. IrNa, vagyis Irodalmi Nagyhatalom akart lenni. Először a Jóistenhez imádkozott, vasárnaponként egy papnénak tette a szépet, aztán amikor Kelet-Európa vöröslő egét új szelek festették át, ő is váltott. Volt egy osztálytársa, aki az érettségi bankettről jövet beleesett nagyapja cserleves hordójába, így minden szőrszálától örökre megszabadult, ezért (vagy másért) Ausztráliába disszidált, ott aztán fegyverkereskedő lett belőle, vagyis dúsgazdag ember… Neki telefonált egy májusi délelőtt (akkor már egy patinás irodalmi lapnál volt szerkesztő), és közölte vele, hogy birtokában van az a kis írás, amit ő, mármint a fegyverkereskedő második gimnazista korában az iskolai faliújságra írt, „Keresztapám elromlott karórája" címmel, és most, irodalmi fejjel újraolvasta, ráébredt, micsoda valódi remekmű, érdemes volna kiadni, tele van többértelműséggel, érett, tökéletes alkotás, de annyira, hogy egyenesen könyvben kellene megjelentetni, kellene tehát egy könyvkiadót csinálni, a kiadó mellé egy újságot, hogy ott a megjelenő méltatások teret kaphassanak, hiszen a meglévő lapok, főleg az olyan patinások, mint amilyennél ő is dolgozik, csupán saját patinájuk fényesítésén dolgoznak, kellene ezen kívül egy televíziós csatornát is indítani, hogy a könyvnek megfelelő reklámfelülete legyen, mert köztudott, korruptak és részrehajlók a működők, továbbá kellene egy világ körüli turnét szervezni, mert errefelé nincsenek igazi olvasók, itt már senki sem olvas, mindenki csak ír, és a tolongó sokaság észrevétlenül eltapossa a valódi gyöngyszemeket.

A gazdag és szőrtelen fegyverkereskedő rettenetesen unatkozott, ezért mindenbe belement, de mivel alapjában véve végtelenül önzetlen fickó volt, kikötötte, hogy szeretne fiatal és tehetséges íróknak is lehetőséget teremteni, ugyanis sejti, mennyire nehéz lehet nekik érvényesülni egy annyira kicsi piacon, mint a hazai, ezért azzal a feltétellel megy bele a dologba, hogy az ő könyve mellett mások, azaz tehetséges fiatalok könyvei is megjelenjenek. Természetesen, drága barátom, lelkendezett az IrNa, és feje fölött megjelent egy halványan, de azért jelentőségteljesen villogó aranysárga glória: e kérelem elhangzásakor érezte küldetését, vagyis saját lényét beteljesülni. Nyomban megkereste Golyóbúsnak becézett írókollégáját, aki épp levélírásban leledzett, ugyanis az ötvenedik születésnapjának megünnepléséhez kért hathatós támogatást a honi sajtót istápoló államtitkártól, ne küldd el a levelet!, szólt rá, majd rávette, hogy feledkezzen meg az évekről, növessze meg, fesse feketére, kösse varkocsba megmaradt haját, húzzon karikát a nyakába, fülbevalót is belövethet, és aztán kinevezte fiatal írónak, akinek máris tarsolyában van három kiadásra váró regénye, tehát késedelem, bizonytalan téblábolás nélkül színre tud lépni. A termés a szüretre vár, ne hagyjuk, hogy a szemtelen verebek mindent felzabáljanak! IrNa a fiatalításba annyira belelendült, hogy a körzet összes kivénhedt írókáját összeverbuválta, egy szeplős és ambíciózus „stylist", vagyis „arcváltó" kikozmetikázta, új szerelésbe bújtatta őket, létrehozták a Fiatal Csapat (FICSA) nevű irodalmi csoportosulást. Ezzel párhuzamosan IrNa lelkében alapvető változások mentek végbe. Most már nem óhajtott semmiben sem kiválni, sőt, mi több, azt érezte, hogy bele akar olvadni az amorf tömegbe, igazi elgondolását az szolgálja, ha formálisan belevész ebbe a „konglomerált" (az ő szava) szívzörejbe… „Az erő láthatatlanul hatékony." Sikerült vadiúj motorbiciklikkel ellátni a FICSA kötelékeit, a napfényes galeri lobogó hajzatú tagjai veszettül száguldoztak a környéken, és igen kedves szórakozásuk lett, hogy a szívbajt hozzák mindenkire.

IrNa alapvetően kicsi maradt, de az esze végül is nagyra nőtt, így amikor nekiszegezték a kérdést, hogy minek kelt rémüldözést, azt felelte: a világ működése megtévesztően hasonló folyamatokon nyugszik, minden hasonlít valamihez, ami sosem olyan, amilyen, mindennek valami más a jelentése, és minden megtévesztően más jelentés egybeesik egy másik megtévesztően hasonlatossal, ezért aztán világos, hogy aki lerombolja a Szellemet, az lényegében Építő. A Ficsások beléptek az Európai Írószervezetek Ligájába, és ott azonnal kezdeményezték, hogy kizárjanak három tagot, akik nem szavaztak rájuk. Az önzetlen fegyverkereskedőt és Golyóbúst felterjesztették, előbbit a béke, utóbbit az irodalmi Nobelre. Persze, tudta IrNa, hogy az igazi áttöréshez még valamire feltétlenül szükség volna: létrehoztak egy nemzetközi bázist, ő, a fegyverkereskedő osztálytárs és a Golyóbús, ugyanis ebben az átpolitizált médiavilágban ma már lehetetlen politikai visszhangosítás nélkül irodalmi sikereket elérni, tehát elindították a „Függetlenséget Monacónak!" nevű karitatív mozgalmat.

És a dolog működött.