Mindent tudunk róla. Mindent. (Még azt is, hogy tetrabugyija márkaneve, elnézést a reklámért, BIG). Leginkább egy jóllakott hangyászsünre hasonlít, ám egyik szeretője szerint kiköpött Brad Pitt: „én kis Pittem, Pittykém, eszem a zúzádat!”, ezt suttogta neki egy forró nyári éjszaka a termálvizéről híres nyaralóhely pacalleveséről híres vendéglőjének 6-os számú kerti asztalánál. Így ragadt rá a Pittyke (ő ragasztotta magára, oly gyöngédséggel, mint szerelmes levélre a bélyeget), igen, igen, még hivatalos leveleit is így firkantotta alá (a cégszerű aláírás fölött). És maradva a levélmotívumnál: másnap reggel fejléces szállodai papíron levelet írt öregedő feleségének, hogy bizony-bizony elválnak útjaik, mert ő szeretne még sok-sok gyermeket nemzeni, szépeket és okosakat, „szeretném velük benépesíteni ezt a hitvány, elkorcsosult világot, ugye, megértesz”.
Mit tudunk még róla? Öt éve, amióta elvált, számtalan gyermeknemzési kísérlete volt, szeretőit úgy váltogatta, mint a különböző autómárkákat. Volt már neki Cielója, KIA-ja és Chevrolet-je, Hyundaia és Lexusa, sőt, újabban Loganja is. Ezekhez a fapados márkákhoz vonzódott, viszont mindig a „fullos verzió”-t vette meg: ABS, alufelni, légkondi, elektromos ablakemelő. A gyerek azonban sehogy nem jött össze, így aztán, mint a Nap a fenséges égbolton a dagadó felhőkből, kihámozta vértjeiből a lelkét, és dalra fakadva, a líra húrjait kezdte pengetni. Ez már idézet egyik verséből…
Azt aztán mindenki tudhatja, hogy minden reggel írt egy verset, délután egy másikat, végül este, vacsora után is egyet. A napi három verstől akkor sem állt el, amikor úton volt, merthogy igencsak sokat utazott. Az elhívatottság határtalan ereje ugyanis képes anatómiai átalakításokra is, így tehát ő zöld ostorosként, kétféle létállapotban is tudott élni. Élt, mint egy sikeresen privatizált papírgyár igazgatója, élt, mint a költészet utazó fejedelme (legalábbis bizonyos körökben), sőt, ő képes volt egy harmadik dimenziót is betölteni, és élt, mint hal a vízben.
Mindent tudunk róla, a házszámát is. De nehogy félreértés essék, Pittyke igazi neve nem kezdődik sem q-val, sem w-vel, sem x-szel, sem y-nal. Vagy ha azzal kezdődik, a harmadik betűje nem n. Az viszont tény, hogy nem nagyon van már miről beszélni ezen a széles (ám annál rövidebb) fertályon, mert folyton csak Pittykére terelődik a szó. A téma mindig ő. Az ő volt felesége és jelenlegi szeretői, az ő volt és jelenlegi autói, barátai, ellenségei, kuncsaftjai, az ő makulátlan múltja és ígéretes jövője, az ő fukarsága, mohósága, telhetetlen természete, az ő nagyszerűsége, tehetsége, egészsége, adóssága, vagyona, eszejárása, szólásai. Mindent feltört, mindent felszántott, mindent bevetett, és mindent learatott.
Egy nap moziba ment, és amikor a vásznon megpillantotta Brad Pittet, egészen felvillanyozódott. Másokat talán leforrázott volna a valóság és a másolat éles turbulenciája, ő azonban felvillanyozódott, és amikor kijött a moziból, levelet írt Angelina Jolie-nak, aki épp egy kenyai elitszülészeten várta a vajúdás pillanatait, és abban arra kérte, hogy születendő gyermeküket a József névre keresztelje. No, ez persze legenda, aznap este nem levelet, hanem szokása szerint verset írt, méghozzá forradalmit. Mert a forradalomról annak idején lekésett (pontosabban elszaladt előle), utóbb azonban ráébredt, neki is jár, ami jár. Bársonyszék a parlamentben (vagy a kormányban), diplomatasáv a határon, miegymás. Számtalan és kivételes miegymás. Megírta versét, közöltette, aztán várta az eredményt. Persze nem tétlenül, ugyanis azt tartotta, hogy „a tétlenség Fortuna abortusza”. A város népszerű színésznőjét kérte fel, hogy a színház hófehér lepellel bevont színpadán felolvassa verseit. Népes közönség gyűlt be, elaludtak a fények, és egyetlen reflektor fényében, a fehér háttér előtt megjelent a vörösbe öltöztetett, mélyen dekoltált (à la Delacroix) művésznő. „Itt állok, kezemben a tollam, melyben sercegve izzik a vérvörös tinta…” Amikor nagyjából egy óra elteltével ehhez a sorhoz ért, hirtelen megtorpant, és nem bírta folytatni. Azt nem tudjuk, csak sejtjük, mire gondolt. Egy darabig sikeresen ellenállt, mert itt sikernek épp a tétlenség számít, ám tovább nem bírta. Az előző óra kegyetlen megpróbáltatásai kitörtek ketrecükből. A kissé elhízott művésznő akkora hahotára fakadt, hogy csak úgy röpdösött a tokája. Ilyen ellenállhatatlanul nem nevetett senki ebben a városban, legalább húsz éve. A nevetés hullámai felkapták a közönséget is, és megint az történt, mint annyiszor már a történelem során, hogy a nevetés tettlegesen meghiúsított egy nagy erőkkel kitervelt kulturális forradalmat.