[Látó, 2010. november]

*

A bordák közt erek és idegek
futnak végig, mögöttük,
a tüdőmben ágakra oszlasz,
mint a főhörgők. A légvételnél
indul, és a gázcserével ér véget
a történeted. De a sejtjeim nem
bírnak felvenni.

Utazol. Pakolsz nyári ruhát,
kivágott felsőt, szakadt miniszoknyát.
Ez a nyár nem a mi nyarunk.
A forró betonút, a vasárnapi
csend minden utcasarkon,
és a véget nem érő esőzés
megbontja a rendet.

*

Az összetartozás a nappal indul.
De hetek óta szürkeség van.
Csak a pára, csak a végtelen
erőlködés. Nem kapok levegőt.

Bordáim közt erek végig futnak, idegek.
A tüdőmben ágakra oszlasz, mint
a főhörgők a háti csigolyák magasságában.

Látod a hátam? Látod, hogy küzdenek
a sejtek, hogy felvegyenek, mint az oxigént?

Én csak kivágott felsőd, szakadt miniszoknyád,
és az arcod látom. Látom, ahogy a csigolyáim számolod,
de ebben a forró viharban csak az eső,
csak a végtelen szürkeség tükröződik pupilládon.