[Látó, 2009. december]

A Látó Irodalmi Színpadán 2009. április 11-én elhangzott Radnóti-emlékest szerkesztett változata.

Kedves Barátom!

Képzeletben már a hétvégét taposom, a szombatot, úgy is fogalmazok Neked, mintha már onnan írnék, noha még csak csütörtök van, Nagycsütörtök. Szombaton fog zajlani az a játék, amit már említettem Neked. Egy verset kell és lehet választani a szerzőtől, és azt úgy előadni, hogy kitűnjön a választás oka. Ha van oka egyáltalán, és nem önmagáért, a szépségért tesszük. Ezt játsszuk szombaton, április 11-én, és Radnóti Miklós egy-egy versét választjuk ki a Látónál, itt vagyok én is hát, innen írok Neked, Barátom.
Arra gondoltam, hogy nem tehetek másként, nekem Radnóti Miklóst kell választanom, egészen, nem ragadhatok le egyetlen versénél, holott csak egyet olvashatok fel.
Arra gondoltam, nem csak a Tarkómon jobbkezeddel címűt választom, hanem minden verset. Minden versét.
Ez rá a legjobb alkalom, mikor, ha nem most, szokták mondani.
És ez rögtön annyira megtetszik, hogy alább, egy sor kihagyással, beírom újra: Mikor, ha nem most?, majd visszatérek a kihagyott sorba, hogy lásd, változóban van itt is mindaz, amit állandónak gondoltunk el mi, mi, de ki is, kérdezed, honnan a többes szám? Azt is írod, ne irodalmiaskodjak, nem szoktam, mondod: nem mintha szoktál volna.
De azt kérdem: mikor, ha nem most?!
Gondolj csak arra, egy tarkólövést ki élhet túl igazán, ki lehet képes átvészelni egy, a bal tarkópikkelynél behatoló lövedéket, ami a koponyatetőn távozva hagyja el a testet? Tudod a választ: csakis egy költő lehet képes ilyesmire, az mindig túléli, egy Költő túléli azt a lövést, akkor is, ha azonnali halált okoz.
Véletlenül rosszul gépeltem, és följebb azt írtam sor helyett, hogy sors: egy sors kihagyással beírom újra, írtam. Utóbb kijavítottam, látod, Téged már helyesen ér ez a levél, de kérdem én, hogyan lett ez a véletlen. Sorsokat nem lehet kihagyni, nem lehet kifelejteni, semmikor. Ha példa adódik rá, akkor sem. Mit tudták azok az emberek (ők a többes szám, nem mi, vagy fordítva, ezt kéne vállalni már egyszer!), akik meghúzták a ravaszt, hogy kit szánnak halálra! Akik meghúzzák sebtiben a ravaszt, azt gondolják, meggyalázhatnak egy finom mozdulatot. Hogy a golyó majd eltünteti az ujjak nyomát, simogatást, az ujjak kedves, csak ennek a testnek szánt szerelmes játékát, de tévednek. Azt nem lehet kitörülni. Te is tudod, hogy nem.
Ezzel együtt, a választásom súlyával a szívemen mondom, lehetetlenség felolvasni itt az egész Radnóti Miklóst, de az a fontos, hogy a súlyát lásd, azt, ahogy rám nehezedik az én választásom. Meg Rád is. Mindenkire.
Mert mikor, ha nem most?
Nagycsütörtökön, két nappal ezelőtt olvasom Gyarmati Fanni naplóját, azt írja: „Mikor végre lefeküdtünk, úgy öleltem magamhoz, mint egy törékeny, édes szentséget; hogy fogja bírni ilyen testtel azt, ami még jön?” 1943. május 19-én írja ezt, Miklós másnap hajnalban Vácra utazik, munkaszolgálatra jelentkezni. Én mondom, mindannyian törékenyek vagyunk, de Ő a legszilárdabb mindünk közül.
Hát az orvosi jegyzőkönyvet olvastad-e?
„Abda, 1946. június 19.
A 12. számú holttest.
Ruházat: Hosszú steppelt szürke kabát, kötött nadrág, turistabakancs.
Külvizsgálat: A holttest derékban kettévált, igen kevés, szappanná vált lágyrész, nyitott testűrökkel. Tarkópikkely bal oldalán belövés, fejtetőnél kilövés. Hajzat világosbarna, felső fogsorban elöl hiányos fogazat, alul 1–1 sárga korona.
Vélemény: Tarkón, fejtető irányú koponyalövés, rögtöni halállal.
Jegyzet: A ruházatából előkerült iratköteg huszonöt tételből áll. A papírlapokon az írás elmosódott, szétázott, nehezen olvasható. A dokumentumok szélén egységesen vörös vérfolt.
A tisztiorvos megjegyzése:
A kihantolás során a 12. holttest nadrágja hátsó zsebében találtam egy talajvízzel és az oszlásban lévő holttest nedveivel átázott és földdel szennyezett jegyzetfüzetet. Ezt napon megszárítottuk, és a talajtól óvatosan megtisztítottuk: ez a jegyzőkönyv Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el Magyarországra…”*
Magyarországra!
Hallod?
Vagyis hozzánk, akarja mondani.
Mikor juttassuk el, ha nem most?!

* a jegyzőkönyv részletét Bálint András Radnóti c. elődadásának szövegkönyvéből vettem át (Radnóti Színház, Bálint András: Radnóti)

Radnóti Miklós
Tarkómon jobbkezeddel

Tarkómon jobbkezeddel feküdtem én az éjjel,
a nappal fájhatott még, mert kértelek, ne vedd el;
hallgattam, hogy keringél a vér ütőeredben.

Tizenkettő felé jár s elöntött már az álom,
oly hirtelen szakadt rám, mint régesrégen, álmos,
pihés gyerekkoromban s úgy ringatott szelíden.

Meséled, még nem is volt egészen három óra,
mikor már felriadtam rémülten és felültem,
motyogtam, majd szavaltam, süvöltve, érthetetlen,

a két karom kitártam, mint félelemtől borzas
madár rebbenti szárnyát, ha árnyék leng a kertben.
Hová készültem? merre? milyen halál ijesztett?

Te csittitottál drága s én ülve-alva tűrtem,
s hanyattfeküdtem némán, a rémek útja várt.
S továbbálmodtam akkor. Talán egy más halált.

1941. április 6.