[Látó, 2005. október] 

Essen kő a csecsemőre.
Étvágyam egyáltalán nem háborgat.
Ért már minket aszály, árvíz, kristálypatkó.
Minden növénnyel egybefonódtam.

A nap a barlangból fakad.
A fény a pogácsákban van.
Az ízületekben, melyek lobognak, mint a hattyúnyakak.

Lecsúszik a portéka?
Megrezzen, mint a szék, melyet ha elfordítasz?
Nem cseréled ki a papírokat és a bőröket?
Sütlek, mint Szt. Lőrincet.
A pogányok azt gondolnák, hogy táplálkozom.
Nem. Adok. Zokogásod hangos lesz, mikor első lépésed
megteszed.

Először majd azt hiszed: elárasztott, és hogy leapadt.
Hogy belőled csizmát csináltam, amelyben most
járkálok.
Ami valójában igaz is.
Mint egy csődör ugrottál bele az életbe, lemosva.
Többé majd már nem hiányolsz, mert én belül,
a közelben vagyok, és te vagy a szabad, és egyedül.

 LUKÁCS ZSOLT fordítása