[2021. április]
Vıˉtolu g‘imene: No debesu nolaidaˉs (Pa kaˉdu trauslu pavedienu, 2009)Nyílik, néztem, lerajzoltam, aztán mesélem neked, hogyan nyílt, milyen kerekre, meg hogy láttam, a rajzot is mesélem, hogy a túlsó fák színével, meg hogy nem tűfilccel, de nem tudom megmutatni, mert nem itt van mégse, meg el kell mesélnem újra, mert amíg elmeséltem annak, aki te voltál álmomban, te nem voltál ott,
hanem nekem meséltél valami egészen mást egy egészen másik álomban, ahol talán írtál egy könyvet valamiről, amit láttál, és így, tűfilccel írtad, mondod, de fenyőkről direkt nem, ám ezt is már mind elmesélted, én meg keresem közben a rajzot vagy a könyvet, valamelyiket csak megtaláljuk, és akkor már legalábbis nem kellene azt is elmesélni.
Ahogy nyílt, végigjöttek a sugarak a vízen, előre, de szerteszét előre, azt hittem, nem ér ide, mert annyira szétterjed, ott, még az elején, hogy idáig nem is marad belőle, meg egypár felhő is bement eléje, ahogy nyílt, a vízen is láttam a bement felhőket, pedig a vízbe nem mentek be, de ezt is már lerajzoltam, te meg a tűfilceket keresed, pedig mondtam, hogy én nem.
Kézzel írtad az egészet, és kézzel is lesz az összes példány, kéredszépen, ezer példányban fogod megírni, és közben egy szót sem írsz át, kérdezem, de erre nem válaszolsz, én meg nem fogom másolgatni a rajzomat, csak egy lesz, az, amit majd megmutatok, ha megtaláltam, ki is lehet tenni egy galériába, és nézhetik, akik jönnek.
Mikor úgy tűnt, már egészen nyitva, még akkor is nyílt, de ezt tán te írtad, meg a mókust is, aki közben két fa között futott át, aztán eltűnt, ahogy eltűnve volt, mielőtt írtad, hogy két fa között, de a fákat biztos nem mesélted már akkor sem, amikor abban az egészen másik álomban annak meséltél, aki én voltam,
pedig a fákat én is lerajzoltam, kéremszépen, azok is belementek, ahogy nyílt, de csak a vízben, fejjel lefelé, és ettől se tudott jól a sugár haladni, meg a hullámokon bukdácsolva, nem fogom másolgatni, mert átírom, egyre egyenesebbre rajzolom a fákat, ne menjenek el annyira egymástól, pedig nem baj, hogy egyik erre, másik arra, jól látják egymást így is,
rajzolom kézzel, arra a papírra, amin lesz, mert mire rajzolnám, te meg a könyvet mondod, hogy te is pont arra írtad, mármint arra, amin lesz, mindegyiket arra fogod, mi értelme máshova is leírni, ceruzával, tollal, billentyűkkel, gombokkal, kerestük a könyvet meg a rajzot, valamelyiket csak megtaláljuk, és akkor legalábbis nem kellene azt is keresni.
Aztán megint, hogy nyílik, néztem, lerajzoltam, aztán mesélem neked, hogyan nyílt, meg hogy láttam, a rajzot is mesélem, azt is láttam, amikor rajzoltam, és még ezt is elmesélem, meg elmesélem újra, de te korábban ébredtél, és nem tudod mesélni a te álmodat, amit akkor álmodtál, mert akkor nem álmodtál.
Te akkor álmodtál, amikor te aludtál, és ő aludt benned, mert ma nem bennem alszik, egymásnak meséltétek álmotokban, ahogy nyílt, hogy nyílt, milyen kerekre, és hogyan simult a vízre, ami nem simult, és miközben te a mókust írtad, hogy két fa között, ő egy mókust látott a vízben fejjel lefelé futni, és ennek a hangját meséli nekem,
amikor holnap bennem alszik.
