[Látó, 2010. április]

Zsoltnak

1.
A szellem útja tétovázó, átkos;
semmiképp sem emberfeletti tett.
Cinkos félreértések? döbbenet?
Túlteng az áltudás – a habozáshoz,

a visszaforduláshoz húzó érdek.
Elhallgatás, míg végre magad is
ráébredsz, hogy a sok pózos, hamis
nyavalygás után mit érsz! Mit sem érhetsz.

Az idegenség megsejtése: háló.
Mi tőrbe csal, romlásba visz: mi az?
Arcodon még az esti düh; grimasz,
a gyengeségre mentséget találó.

S a szégyen: elfordulni a kezed
közt szétszakadt reménytelentől. (Merre?)
Gyertyák, bor, mondta Tu Fu elheverve –
(passzív cinizmus?) Nincs könyörület!

Amit csak álmodtál… Mikor vagy ébren!
„Mi védi még hanyatló homlokom
a köd mögötti földi foltokon
túl. És túl az elérhetetlen fényen?”

2.
Csak a szó – van esély,  légy bár bölcs te,
bibliád igazát  hogy kitöltse?
(Isteni csend helyett részeg dadogás.)

Lóhere s zabmező –  jázmin bimbó!...
Életed nyugalom  vagy csak ingó,
evező mozdulat? Álom. Habozás.

Szétfolyik, eltűnik  minden végképp.
„Voltam-e, mielőtt  ráeszmélnék
valaha bármire. Vagy a semmire?”

Várni kell? tenni kell.  (Sors regénye!)
Nincs okod – nincs idő!  gyötrődésre.
Lapozod: csupa rossz, súlytalan ige.

2010. január 24.