Babits Mihály emlékére

Régebben kellett volna élni,
Más embernek kellett volna lenni.
Szőlőlugasban kellett volna enni,
Holdas éjszakán tört dinnyéből venni;
Kitakarózni, a fal felé fordulni,
Éjjeli órákkal mind együtt kondulni –
A nyárba belebolondulni,
Lányok szép, vágott hajába;
Vállukban égni, az élet illatában
pusztulni el, Vénusz csillagában…
Mindenbe lelkedet kellett volna adni,
Mindent békén kellett volna hagyni;
Mindent egy szőlőlugasban hagyni:
Bort, poharat, félig evett kenyeret,
Íriszt, vadrózsát, mely rajtunk elmerengett,
Mindebbe bele kellett volna gondolni –
A függönyt, a szívet hagyni ott susogni;
Régebben kellett volna élni,
Más neveken, levelenként égni;
Égni, égni, égni, égni…