negyvenegy évesen ülök egy domb aljában hátamat egy tölgyfának vetve nézem a domb hajlatát az égen úszó felhőket azt a néhány fát a fodrozódó füveket virágokat
mit látok
először rémülettel utána megnyugvással tölt el a gondolat: húsz év múlva is ugyanazt fogom látni mint most
ÖSSZEOMLIK
szeretem érezni ahogyan az évek során összegyűjtött tudásom először akadozni kezd utána meg összeomlik egy fa látványától
BARÁTSÁG
találkozás két idegennel farönkön ültök egy tágas kert közepén
az egyik hirtelen a szülei torzságairól kezd beszélni a másik arról hogyan verte az apja az anyját
felnyílnak a sebek te hallgatsz közepén
mindenki egyforma
MANTEGNA KRISZTUSA
negyvenegy év oly soknak tűnik mégis hogyan telhetett el
néhány szerelem siker kudarc álom mintha lombhullásban állnék
itt mint mantegna krisztusa az idő megrövidülésében
