[2020. július]
ha borult ég akkor a felhők szürkésfehérek és
takarják el az egész boltozatját az aszfalt is szürke
és száraz ha felhőtlen akkor színtelen fehér párája
pedig burjánoztasson fel minden zöldet ha zene
kell mellé akkor csendes zongoraszonáta mint folyó
vize úsztasson lágyan vagy hűvösebb operettáriák
magas csengő oktávok amiket átszel egy klarinét és
az érzés hogy nem olyan vagyok mint mások a többi
csak menni és a táj ne változzon az út legyen széles
az aszfalt hibátlan ugyanaz a fű a két oldalán az éjszaka
pedig sűrű a fala fekete és autók reflektorának fényétől
hátráljon az ijedt állat és fényszonda mutassa az utat
egy nyugodt napos világba ahol már megtisztítottam
az életünket mindentől ami nem kapcsolódik szorosan hozzá
azoktól a történésektől amiket nem szívesen mesélek el
a szanaszét hagyott ruháktól a dobozhalmoktól a vastagodó
porrétegtől a villák hegye közötti szennyeslerakódástól
a sötét és nyers szagtól a falak és a mennyezet találkozásának
szédítő szögétől az erős hangtól amely mint poshadt düh
buggyan fel a torokból eltakarítva mindent a házban
hogy úgy álljon ahogy kell rendszerezve és legyen
rendeltetésszerű használva mint az élet eljutni a végcélig
a lehető legkevesebb akadállyal a lehető legboldogabban
…
vagy mint az írás valahogy pontot tenni a végére
