Öröktől fogva s mindörökre lenni,
valahol téren és időn kivül,
hol otthona a Mindenség s a Semmi,
fényben, sötétben mindig egyedül,

minden atomban s az egész világban,
betöltve a dermesztő végtelent,
sok milliárd bolygón mégis hazátlan,
s a táguló Kozmoszban kripta-csend,

a Mű, mit tervező gonddal teremtett,
szünetlenül rombolja önmagát,
rejtett hibák bontják, dúlják a Rendet;

ezt látni egy bús örökléten át,
társtalanul, hiába szánva-bánva:
nincsen rettentőbb, mint Isten magánya.