[2015. november]

---

Szürcsölöm az éj italát,
Szürcsölöm a kő italát,
Szürcsölöm a föld, a gyomok,
az ősz, a megáradt, lusta
ősi fény, a nevetés, a gyermekkor irdatlan, régi
kék italát.
Páfrány, mit beszívok, madarak
röptének húsa, mit szétrágok,
hangok és suttogás, nevetés
szétdobált iszapja, amivel hördülve
magamat egyre részegítem.
Szürcsölöm az éj italát,
szürcsölöm a kő italát,
szürcsölöm a föld, a gyomok,
a megáradt, lusta ősi fény, a gyermekkor
irdatlan, régi kék italát… Szürcsölöm a bőröd,
a vállak, a hajzuhatag mételyes mély illatát,
rothadást, időt, formát és formátlant,
formálódót és kiforrottat iszok
magamba mind. Feldúlom az éj italát,
feltöröm a kő italát, páfrányok húsa, mit széttörök,
hajzuhatag és iszap, amivel magamat közben egyre részegítem.
Szomjan nem halok az élet forrásai mellett,
éhen nem halok a szellem
dalnokai mellett.
Ledöntöm az éj italát, taposom
a kő italát, szürcsölöm a halak rebbenő, ősi
hold-italát, egy mozdulatét, mely fejemre helyezi ezer másikát.
Szürcsölöm az éj italát,
szürcsölöm a kő italát,
szürcsölöm a föld, a gyomok,
a megáradt, lusta ősi fény, a gyermekkor irdatlan magas,
perzselő naparanyát.
Nincsen semmi készen, míg látni
nem láttuk mind, nincsen semmi készen
míg ízlelni nem ízleltük mind.
Feldúlom az éj italát,
szürcsölöm a köd italát, páfrányok húsa, mit széttörök,
hajzuhatag és iszap, amivel magamat takarom, egyre részegítem.
Szomjan nem halok az élet forrásai mellett,
éhen nem halok a szellem
dalnokai mellett… Iszom eldobott, hideg kupákból, és
elgyötört, vérző tenyeremből, és ritmusokból,
amelyeket szemem láttára hagyott nyitva az idő… Szürcsölöm
az éj s az idő sötét, vén italát, a föld, a gyomok,
a megáradt, lusta ősi fény, a gyermekkor
irdatlan, régi kék italát… Micsoda éhség ez, mellyel el nem
telhetek, micsoda éhség, amellyel magamat
egyre kínozom, hiába részegítem? Honnan való? És ki jön,
kicsoda jöhet még utánam lassan mozogva tartani ekkora
súlyokat?

És harcosok lábnyomán alszom végül el, messzi éjszakákban,
számban nehéz suttogás, páfrányok
egykori letűnt fanyar íze, ősi fény – kinn a rózsakertben…