[2018. július]

---

Mostanság hallgatok, eltűnök, eltünődöm,
töpök és rengek,
olykor – önnön agyrémem – földerengek
kimért chiméraként önfényesítő lakkcipőmben,
osztrigát szürcsölök e zord időkben
– éheztem eleget ifjúkoromba’
hadd legyek most már én részvétlen és goromba,
éppen elégszer kisemmiztek, megaláztak,
a világ úgy viselt el, mint hőmérő a lázat,
hülyének véltek, mikor a szívem lázadt,
ezért növesztek tehát csigaházat
lelkem köré, hogy ne lássék az alázat,
az inkorrekt szenvedés, az öntetszelgő szégyen,
hogy hajh miért, miért, miért nem éppen
én vagyok a szenvedő alanya ennek
a nyomor-nyelvtannak, amelynek szabályai szerint szenved
embertársaim bő egyharmada,
gyerekek, nők, csecsemők garmada,
ezt nem veszi be a gyomrom semmiképpen
(talán ezért élek többnyire semmin vagy pépen).
Egyenlőtlenség! Testvérietlenség!
Ja, szabadság az van. Tessék élvezni! Tessék!