Látó, 2010. augusztus-szeptember
TRAGÉDIA ÖT FELVONÁSBAN
Fordította JÁNOSHÁZY GYÖRGY
SZEMÉLYEK
Romeo
Kar
Montecchi, apja
Montecchi felesége
Benvolio, Montecchi unokaöccse
Ábrahám, Montecchi szolgája
Boldizsár, Romeo szolgája
Júlia
Capuletti, apja
Capuletti felesége
Tebaldo, Capulettiné unokaöccse
Tebaldo apródja
Petruccio
Capuletti unokatestvére
Júlia dajkája
Péter,
Sámson,
Gergely, Capulettiék szolgái
Más szolgák
Muzsikusok
Escalus, Verona hercege
Mercuzio,
Paris gróf, rokonai
Paris apródja
Lőrinc barát
János barát
Patikárius
Az őrség vezetője
Polgárőrök
Álarcosok, vendégek, Montecchi és Capuletti párthívei
PROLÓGUS
Jön a Kar
KAR Két gazdag és előkelő család
Él Veronában, mesénk színhelyén,
De ős gyűlölség szül új s új csatát,
S polgárvér szárad a polgár kezén.
Szilaj vérükből két boldogtalant
Fakasztottak ártó sorscsillagok,
Balvégzetű szerelmük lesz a hant,
Amely bevégzi ezt a haragot.
Ez a keserves, bús szerelmi láng
És a szülők rettentő, vak dühe,
Min gyermekük halála győz csupán –
E kétórás mesét ez tölti be.
Csak annyi kell, hogy jól figyeljetek,
Ami most csonka, teljes lesz s kerek.
El
ELSŐ FELVONÁS
1. SZÍN
[Verona. Köztér]
Sámson és Gergely, a Capuletti-ház két szolgája, jön karddal és pajzzsal
SÁMSON A kardomra, Gerő, nem fogvájót hordunk az oldalunkon.
GERGELY Nem is, akkor a fogunkat vájnánk vele.
SÁMSON Már úgy értem, ha felfortyanunk, egy-kettő, ki is húzzuk.
GERGELY Az ám, aki nagyon fortyog, könnyen kihúzhatja a lutrit.
SÁMSON Ha felmegy a pumpám, egyből odasózok.
GERGELY Lassan jár a te pumpád sózni.
SÁMSON Egy Montecchi-kutyától menten felszökik.
GERGELY Csakhogy felszökni annyi, mint meglódulni, bátor ember pedig helytáll, így hát te elviszed az irhád.
SÁMSON Egy olyan kutyától úgy nekilódulok, hogy helytállok. Elbánok én minden lánnyal és legénnyel a Montecchi-portán.
GERGELY Gyenge fickó vagy te akkor, mert csak gyenge ember mérkőzik fehércseléddel.
SÁMSON Ez már igaz, gyenge a nő is, azért tépi a másik nő haját; de ha elvertem a faltól a Montecchi legényeit, falhoz nyomhatom a fehércselédeket.
GERGELY A gazdáink és az embereik közt folyik itt a háborúság.
SÁMSON Mindegy az. Könyörtelen leszek: ha elbántam a férfiakkal, sorra veszem a lányokat: megdöföm őket.
GERGELY A lányok szívét?
SÁMSON A lányok szűzhártyáját, értjük?
GERGELY Értik is majd, ha érzik.
SÁMSON Érzik is majd, mi telik tőlem, mert marha nagydarab ember vagyok én.
GERGELY Jó, hogy nem nagydarab marha, mert vinnének is a vágóhídra.
Jön Ábrahám Montecchiék egy másik szolgájával
Húzd ki a szerszámodat! Montecchi-fajta jön.
SÁMSON Ihol a pucér vasam. Köss belé, én hátul fedezlek.
GERGELY Hátul, mi, hogy elinalj?
SÁMSON Ne félts te engem!
GERGELY Nem is: magamat féltem tőled.
SÁMSON Tartsuk be a törvényt. Kezdjék csak ők.
GERGELY Én csúnyán nézek rájuk, értsék, ahogy éppen jólesik.
SÁMSON Hát, ahogy éppen merik. Én fügét mutatok nekik, semmirevalók, ha lenyelik.
Fügét mutat
ÁBRAHÁM Fügét mutatsz nekünk, komám?
SÁMSON Fügét mutatok, komám.
ÁBRAHÁM Nekünk mutatod a fügét, komám?
SÁMSON (Gergelyhez) Velünk van a törvény, ha azt mondom: igen?
GERGELY Biza nem.
SÁMSON (Ábrahámhoz) Nem, komám, nem nektek mutatok fügét, komám, csak úgy fügét mutatok, komám.
GERGELY (Ábrahámhoz) Kötekedsz, komám?
ÁBRAHÁM Kötekedek, komám? Azt nem, komám.
SÁMSON Mert ha mégis, én állom, komám. Ér annyit a gazdám, mint a tied.
ÁBRAHÁM Nem is többet.
SÁMSON Jól van, komám.
Jön Benvolio
GERGELY Mondd, hogy többet. Itt jön a gazdánk rokona.
SÁMSON (Ábrahámhoz) Bizony többet, komám.
ÁBRAHÁM Hazudsz.
SÁMSON Ki a kardot, ha férfiak vagytok! No, Gerő, lássuk a mestervágásodat!
Kardot rántanak és vívnak
BENVOLIO (kardot ránt) Félre, bolondok! Le a kardokkal! Nem tudjátok, mit műveltek.
Jön Tebaldo
TEBALDO (kardot ránt) E gyáva pórnépségre vonsz te kardot?
Fordulj felém, nézz szembe a halállal!
BENVOLIO Békítni jöttem. Dugd vissza a kardod,
Vagy válaszd őket szét velem te is.
TEBALDO Karddal locsogsz békéről? Gyűlölöm,
Mint a poklot, Montecchit, s téged is.
Védd magad, gyáva!
Vívnak. Jön három-négy Polgárőr, botokkal és alabárdokkal
(POLGÁRŐRÖK) Furkót, hé, alabárdot! Üsd le őket!
Le Capulettival, Montecchival!
Jön Capuletti háziköntösben és Capulettiné
CAPULETTI Mi lárma ez? Ide a hosszú kardom!
CAPULETTINÉ Mankót, mankót! Minek neked a kard?
Jön Montecchi (kivont karddal) és Montecchiné
CAPULETTI A kardomat! A vén Montecchi jön,
És felém villogtatja rossz vasát.
MONTECCHI Te aljas Capuletti!
Felesége visszatartja
Hagyj, eressz el!
MONTECCHINÉ Lépést se! Nem verekszel meg vele.
(A Polgárőrök próbálják szétválasztani a küzdő feleket)
Jön Escalus herceg kísérettel
ESCALUS E békebontó, megbolydult zavargók,
Szomszéd vérével szennyezett acéllal,
Nem hallanak. – Ti, kerge dúvadak,
Kik veszett dühötök tüzét erek
Bíbor forrásvizével oltanátok,
Kínhalál vár, ha véres kezetek
A féktelen fegyvert el nem hajítja,
S nem hallgattok felbőszült uratokra.
(Montecchi, Capuletti és híveik földre dobják fegyverüket)
Vén Capuletti és Montecchi, egy-két
Szóból támadt csetepatéitok
Háromszor verték fel az utca csendjét,
És agg polgáraink levetve tisztes,
Szép öltözetüket, vén alabárdot
Ragadtak vén kezükbe, békességtől
Rozsdás vasat rozsdás gyűlölet ellen.
Ha még egyszer feldúljátok az utcát,
A békebontás ára fejetek.
A többiek ezúttal elmehetnek,
De, Capuletti, te most jöjj velem;
És te, Montecchi, jöjj el délután
A tanácsházba, hol bíráskodunk,
Hogy megtudd, mit határoztunk ez ügyben.
Most fejvesztés terhével mind el innen!
Mind el, Montecchi, Montecchiné és Benvolio kivételével
MONTECCHI Az ős viszályt ki élesztette fel?
Beszélj, öcsém: te láttad elejétől?
BENVOLIO Ellenséged szolgái és tiéid
Már harcban voltak, mikor ideértem.
Kardot húztam, hogy szétválasszam őket,
Ám karddal rontott rám a vad Tebaldo:
Míg sértésekkel tömte fülemet,
Feje fölött a szelet vágta kardja,
De az fütyült rá csúfondárosan.
Ádázul döftük és csépeltük egymást,
Mind több újonnan jöttel verekedve,
Míg jött a herceg, és végét vetette.
MONTECCHINÉ Romeo hol van? Nem láttad, öcsénk?
Be jó, hogy ő nem volt itt az imént.
BENVOLIO Egy órával előbb, hogy kitekintett
A szent Nap-Kelet ablakán a Nap,
A nyugtalanság kihajtott a házból,
S a szikamor-liget táján, amely
A város nyugati végét keríti,
Hajnali sétán láttam fiadat.
Oda akartam menni, mire ő
Elillant menten a fák rejtekébe.
A magaméhoz mérve ezt az érzést,
Ki embert látni éppúgy nem kivántam,
Mert magam is túl sok voltam magamnak,
Rossz kedvemet követve, nem követtem,
Kerültem azt, ki engem elkerült.
MONTECCHI Sokszor látták őt arra járni reggel,
A harmatot könnyekkel szaporítva,
A felhőket felhőnyi sóhajokkal.
De mikor a mindent felviditó Nap
Aurora ágyáról lassan levonja
A messzi keleten a takarót,
A fény elől elmenekül fiam,
És szobájában húzza meg magát,
A szép napfényt az ablakból kizárva,
Bent mesterséges éjszakát teremt.
A búsongás megárthat még neki,
Ha jó tanács meg nem segítheti.
BENVOLIO Nemes bátyám, tudod-e az okát?
MONTECCHI Sejtelmem sincs, és tőle nem tudom meg.
BENVOLIO Próbáltad-e valahogy szóra bírni?
MONTECCHI Próbáltam, persze, és még sok barátja,
De neki egyetlen tanácsadója
A szíve – mily igaz, nem tudhatom,
De szorosan magába zárja titkát,
És semmit fel nem fedne, el nem árul,
Mint bimbó, mit féreg mardos belül,
Mielőtt zsenge szirmait kitárná,
S szépségével kedveskednék a Napnak.
Ha tudnám, mért van bánattal tele,
Kerülne mindjárt jó orvosszere.
Jön Romeo
BENVOLIO Épp jön. Most menjetek. Jó alkalom:
Én kiszedem belőle, fogadom.
MONTECCHI Csak gyóntasd meg, nagy jót teszel velünk.
Bár sikerülne! Asszonyom, megyünk.
Montecchi és Montecchiné el
BENVOLIO Kuzin, jo reggelt.
ROMEO Még ilyen korán van?
BENVOLIO Most múlt kilenc.
ROMEO Hosszúra nyújtja nálam
A bú az órát. Apám ment el innen?
BENVOLIO Ő volt. Milyen bú nyújtja meg napod?
ROMEO Csak az, hogy nincs, ami megrövidítse.
BENVOLIO Szerelem
ROMEO Nem.
BENVOLIO Kiszerettél belőle?
ROMEO Én szeretem, csak ő nem szeret engem.
BENVOLIO Jaj, szemre oly szelíd a szerelem,
De közelebbről zsarnoki s komisz.
ROMEO Jaj, hogy noha szemét kendő lepi,
Kit célba vett, szem nélkül megleli.
De hol ebédelünk? (Vért pillant meg) Jaj! Verekedtek?
Ne is meséld, hallottam már elégszer.
Öl a gyűlölség, öl a szerelem.
Vad szerelem, szerelmes gyűlölet,
Kősúlyu pihe, zordon hiuság,
Tetszetős formák undok káosza,
Fagyos tűz, fényes füst, beteg egészség,
Bús éber álom, az is, ami nem!
Ez a szerelmem, ezt nem szeretem.
Hát nem nevetsz?
BENVOLIO Inkább sírok, kuzin.
ROMEO Jó szív, miért?
BENVOLIO Szegény jó szíveden.
ROMEO Aki szeret, tudjuk, mind szertelen.
Oly súllyal nyomja mellemet a bánat,
S a tieddel megsokszorozva támad
Szívemre. A te nagy szereteteddel
Bánatomat még csak megtoldod eggyel.
Sóhaj fűtötte füst a szerelem,
Ha boldog, kis tűzláng a szemeden,
Ha gyötrelmes, könnyek táplálta tenger.
Mi egyéb hát? Ép ésszel elmebaj.
Maró epe és édes gyógyital.
Ég áldjon.
BENVOLIO Várj, veled megyek, rokon.
Ha faképnél hagysz, megbántasz nagyon.
ROMEO Itt sem vagyok. Elvesztettem magam.
Nem Romeo ez: ő most messze van.
BENVOLIO Mondd el már nagy búsan, hogy kit szeretsz.
ROMEO Jajgassak is, hogy elmondjam neked?
BENVOLIO Jajgass? No nem, de búsan mondd csak el.
ROMEO Haldokló mond így végrendeletet.
Nem szólnak így ahhoz, ki nagybeteg.
Bús szóval: egy nőt szeretek, kuzin.
BENVOLIO Majd eltaláltam. Merthogy szereted.
ROMEO Jó céllövő vagy; szép is az a nő.
BENVOLIO Könnyen talál, ki biztos célba lő.
ROMEO A célban tévedsz. Őt el nem találja
Cupido nyila: olyan, mint Diána,
Szüzesség a páncélja, oly szilárd,
Hogy gyermek íja ennek mit sem árt.
Nem hat rá szép szavak, esdő szemek
Hő ostroma, nem tárja ki ölét
A szent nőket is megejtő aranynak.
Gazdag szépségben, más hibája nincs,
Csak az: ha meghal, vele hal e kincs.
BENVOLIO Megesküdött, hogy holtig szűzen él?
ROMEO Így spórol ő, de megfizet ezér’;
Ki koplaltatja szépségét, bolond:
A folytatásáról ezzel lemond.
Szép és okos, ésszel, bájjal teli,
Örömét mégis kínomban leli.
Megesküdött, hogy sohasem szeret,
És én élő holtként szólok veled.
BENVOLIO Felejts el rá gondolni, azt ajánlom.
ROMEO De gondolkozni hogy’ felejtsek el?
BENVOLIO Hát úgy, hogy nyisd ki jobban a szemed.
Van még szép lány elég.
ROMEO Azok az ő
Nagy szépségét juttatják mind eszembe.
Szép hölgyek arcán a fekete álarc
Azt súgja, fehér szépséget takar.
Kit vakság sújtott, sohasem felejti
Vesztett szemevilága drága kincsét.
Mutass nekem egy nőt, egy csodaszépet:
Szépségében nem azt olvashatom,
Hogy ő a legszebbnél sokkalta szebb?
Ég áldjon; nem felejtek, ne reméljed.
BENVOLIO Én megtanítlak rá, ha addig élek.
Mindketten el
2. SZÍN
[Utca]
Jön Capuletti, Paris és (Péter), egy szolga
CAPULETTI Montecchi is megkapta büntetését,
Mint én; úgy vélem, nem is lesz nehéz
Két vénségnek megtartani a békét.
PARIS Itt mindkettőtök tekintélyes ember,
Nagy kár ez a hosszú viszálykodás.
No, de a kérésemre mit felelsz?
CAPULETTI Már mondtam, és csak azt mondhatom újra.
A lányom még nem jár ki a világba,
Tizennégy éve sem kerekedett ki.
Hervadjon el még két nyár, mielőtt
A nászra érettnek mondhatjuk őt.
PARIS Boldog anya e korban sok leány.
CAPULETTI Korán kinyílt virág elhull korán.
De udvarolj, hajlítsd szívét feléd.
A hozzájárulásom nem elég:
Ha kedve van, és igent mond neked,
Választására nem mondok nemet.
Ma este bál lesz, jó szokás szerint,
Sok vendég jön, házunk barátja mind;
Téged mindenki másnál szívesebben
Látunk e tarka, nagy vendégseregben.
Ma éjjel földön járó csillagok
Fényétől a sötét ég felragyog.
Vigasz az ifjú léleknek, mikor
A lomha tél sarkára rátipor
Víg április; te ugyanannyi kéjjel
Nézhetsz bimbózó lányokat ma éjjel
A házamban. Figyelj jól, légy szemes,
Keresd, ki rá leginkább érdemes.
A lányom is közöttük lesz: szerény
Kis szám a sokból, mégis az enyém.
Jöjj most velem. (Papírt nyújt [Péternek]) Fiú, sietve menj el
Ezekhez sorra az üzenetemmel,
Mond mindegyiknek: a házamba várom,
Legyen vendégem a ma esti bálon.
Capuletti és Paris el
(PÉTER) Most találjam ki, kiknek a neve áll itt! Meg van írva, hogy suszter maradjon a rőfnél, szabó a kaptafánál, halász a pemzlinél, festő a hálónál; engem pedig elküldenek, hogy találjam meg azokat, akik fel vannak itt írva, de hogy’ találjam ki, mit írt ide, aki írta? Írástudó kéne.
Jön Benvolio és Romeo
Éppeg jókor jönnek.
BENVOLIO
Eloltja az új tűz a régi lángot,
Új fájdalom egy régit felcserél.
Ha szédülsz, visszafele járd a táncot.
Régit megszüntet egy új szenvedély.
Ha szemeden új kór varázsa van,
A régi méreg már hatástalan.
ROMEO Az útifű levele is nagyon jó.
BENVOLIO Ugyan mire?
ROMEO Ha eltörted a lábad.
BENVOLIO Bolond vagy, Romeo?
ROMEO Bolondnál jobban megkötöztek engem,
Börtönbe vetve, éhkoppot nyelek,
Kínoznak, vernek… (Péterhez) Jó estét, fiú.
(PÉTER) Jó’stét. Tud-e olvasni uraságod?
ROMEO Nyomorúságból olvasom a sorsom.
(PÉTER) Azt könyv nélkül is megtanulhatta. De azt kérdem, tudja-e olvasni azt, amit lát?
ROMEO Ha ismerem a betűket és a nyelvet.
(PÉTER) Jól forog a nyelve. No, Isten áldja.
ROMEO Állj meg, fiú. Tudok olvasni.
Olvassa az írást
„Signor Martino feleségével és lányaival,
Anselmo gróf bájos húgaival,
Özvegy Vitruvióné úrasszony,
Signor Placenzio szeretetreméltó unokahúgaival,
Mercuzio és testvére, Valentino,
Capuletti nagybátyám feleségével és lányaival,
Szépséges unokahúgom, Róza és Lívia,
Signor Valenzio és unokaöccse, Tebaldo,
Lucio és a víg kedvű Heléna.”
Szép társaság. De hova invitálod?
(PÉTER) Fel.
ROMEO Hova?
(PÉTER) Házunkba, vacsorára.
ROMEO Kinek a házába?
(PÉTER) A gazdáméba.
ROMEO Mért is nem ezt kérdeztem legelőbb?
(PÉTER) Megmondom én anélkül is. Az én gazdám a nagyságos, gazdag Capuletti, és ha kegyelmetek nem a Montecchi-házból valók, jöjjenek el, és hörpintsenek fel nálunk egy kupa bort. No, Isten áldja. El
BENVOLIO A Capulettiék nagy vacsoráján
Jelen lesz a szép Róza is, szerelmed,
S minden híres szépsége Veronának.
Menjünk el, nézz nyitott szemmel körül:
Hozzájuk mérd, s ily sok szép arc után
Hattyúdat varjúnak látod csupán.
ROMEO Hogyha szemem vallása ily csalárd,
Váltsa lángokra könnyeit a szégyen;
Ha ennyi fojtó, bús könnyet kiállt,
Eretnekként máglyára vetve égjen.
Őnála szebbet! A Nap odafenn
A párját még nem látta sohasem.
BENVOLIO Szép volt, mert egymagában láttad őt,
Saját magával mérted ezt a nőt;
De tedd csak jó kristálymérlegre szépen
Kedvesedet más lányok ellenében:
Mérd össze más arcokkal ezt az arcot,
Szépségét nyomban kevesebbre tartod.
ROMEO Jó, elmegyek; de más azon a bálon
Nem érdekel, egyedül őt csodálom.
Mindketten el
3. SZÍN
[Szoba Capuletti házában]
Jön Capulettiné és a Dajka
CAPULETTINÉ Hol van a lányom, dajka? Hívd ide!
DAJKA Hívtam, oly igaz, mint az, hogy tizenkét
Évesen szűz voltam. – Kicsim, madárkám…
Uram, bocsá!... hová lett? Júlia!
Jön Júlia
JÚLIA Mi az, ki hív?
DAJKA Anyád.
JÚLIA Madame, itt vagyok. Mit kivánsz?
CAPULETTINÉ Arról van szó… Hagyj most magunkra, dajka.
Nem tartozik rád. Nem, jöjj vissza, dajka.
Gondolom, jobb, ha hallod, mit beszélünk.
Te tudod, hogy nagyocska már a lányom.
DAJKA Megmondhatom órára a korát.
CAPULETTINÉ Még nincs tizennégy.
DAJKA A tizennégy fogamra – a tízet csak úgy mondom, már csak négy maradt – még nincs tizennégy. Mennyi van még Vasas Szent Péterig?
CAPULETTINÉ Két hét és néhány nap.
DAJKA Mindegy, legyen néhány nap, vagy akárhány,
Szent Péter napján este lesz tizennégy.
Zsuzsimmal volt – Isten nyugtassa lelkét! –
Épp egyidős. Zsuzsit elvette Isten,
Tán meg sem érdemeltem. No, de mondom,
Szent Péter napján este lesz tizennégy,
Lelkemre, akkor, jól emlékezem.
Tizenegy éve, hogy rengett a föld,
S én éppen aznap választottam el
Az év minden napjából, nem felejtem,
Mert megkentem a csecsemet ürömmel,
Hogy kint ültem a galambdúc alatt.
Az úrral Mantovában jártak akkor.
Hát, jól vált még az eszem. No, de mondom,
Ahogy megszopta csecsemen az ürmöt,
És az keserü volt, a kis buta
Hű, be mérges lett, a csecsem kiköpte!
Reccs, a galambdúc! Szedtem is a lábam,
Nem kellett hajtani;
Éppenséggel tizenegy éve ennek,
Már jól megállt a lábán. A keresztre,
Futkározott, totyogott erre-arra,
Előző nap a fejét is beverte,
És az uram – Isten nyugtassa lelkét,
Víg kedélyű ember volt – ölbe kapta.
„No – mondta néki –, szóval orra estél?
Esel hanyatt is, majd ha több eszed lesz,
Igaz, Juli?” S a kis piszok, hitemre,
Elcsitult menten, és így szólt: „Aha.”
Lám, most valóra válik ez a tréfa!
Ha ezer évig élek is, bizonnyal
El nem felejtem. „Igaz, Juli?” mondta,
S a kis buta még helyeselt: „Aha.”
CAPULETTINÉ Elég legyen. Kérlek, hagyd abba már!
DAJKA Igen, madame. No, de muszáj nevetnem,
Ha elgondolom, hogy így szólt: „Aha.”
Pedig, hitemre, akkora dudor lett
A fején, mint egy kiskakas heréje.
Jól odacsapta, sírt keservesen.
„No – mondta az uram –, hát orra estél?
Csak nőj még kissé, esel majd hanyatt is,
Igaz, Juli?” És elcsitult: „Aha.”
CAPULETTINÉ Csitulj el már te is, dada, ha mondom.
DAJKA Egy szót se szólok. Tartson meg az Isten,
Ily szép babát nem szoptattam soha.
Ha megérem férjhez menésedet,
Többet nem is kivánok.
CAPULETTINÉ Férjhez menés: nos, épp ez, amiről
Beszélni akarok. Mondd, Júlia,
Már gondoltál-e a férjhez menésre?
JÚLIA Ily tisztességről nem is álmodoztam.
DAJKA Tisztesség! Hogyha nem volnék a dajkád,
Azt hinném, tejjel szoptál ennyi észt.
CAPULETTINÉ Nos, gondolj rá. Jó családból való,
Tenálad ifjabb hölgyek Veronában
Ma már anyák. Ha visszaszámolok,
Én anyád voltam már ebben a korban,
S te még leány vagy. Hogy rövidre fogjam:
A daliás Paris kér feleségül.
DAJKA Férfi az, lánykám, férfi a javából,
Nincs párja… igazi viaszbaba.
CAPULETTINÉ A veronai nyár legszebb virága.
DAJKA Az ám, virág, valóságos virág!
CAPULETTINÉ (Júliához) Mit szólsz? Tudnád szeretni ezt a férfit?
Megláthatod ma este majd a bálon.
Olvasd ott ékes könyvként Paris arcát,
Melybe a Szépség tolla írt gyönyört.
Vizsgáld meg rendre mindenik vonását,
És meglátod, egymást hogy’ gazdagítják;
Ami homályban marad tán e könyvben,
Azt megleled szemébe írva könnyen.
Szerelmes, szép könyv: hogy tökéletes
Lehessen, már csak szép kötést keres.
Az óceánban él a hal, mivel
Szép tartalomhoz éppoly forma kell.
A könyv is úgy értékes igazán,
Ha arany kapcsot látsz arany szaván.
Elnyered őt, osztozva mindenében,
S te sem leszel kevesebb semmiképpen.
DAJKA Nem ám, férjtől csak gömbölyűbb az asszony.
CAPULETTINÉ Mondd hát, lányom, tudod szeretni őt?
JÚLIA Igyekszem, csakhogy látnom kell előbb;
De pillantásomat addig vetem
Csupán, ameddig megszabod nekem.
Jön (Péter)
(PÉTER) Asszonyom, megjöttek a vendégek, a vacsora tálalva van, hívják kegyelmedet, keresik a kisasszonyt, a kamrában szidják a dajkát, minden a feje tetején áll. Futok felszolgálni. Könyörgök, máris jöjjenek.
CAPULETTINÉ Megyünk. (Péter) el
Jöjj, lányom, a gróf vár reád.
DAJKA Szép napra jöjjön boldog éjszakád.
Mind el
4. SZÍN
[Utca]
Jön Romeo, Mercuzio és Benvolio, álarcban, öt-hat más álarcossal, dobbal és fáklyákkal
ROMEO A mentségünkre mondunk valamit,
Vagy egy szóval sem kérünk engedelmet?
BENVOLIO A szócséplés idejét múlta már,
Nem kell bekötött szemmel Cupido,
Hogy tatár-íjnak kipingált karóval
Borzongasson, mint egy madárijesztő,
Nem kell már rosszul bemagolt prológust
Makogni jöttünkkor súgó után.
Nézzenek minket, aminek akarnak,
Csak fordulunk egyet velük, s megyünk.
ROMEO Adjatok fáklyát! Nekem semmi kedvem,
Lomha vagyok, inkább világitok.
MERCUZIO Nem, Romeo, ma megtáncoltatunk.
ROMEO Nem, higgy nekem. Hajlékony tánccipő
Van rajtatok; de lelkem, mint az ólom,
A földre húz, nem hagy moccanni sem.
MERCUZIO Szerelmes vagy, kösd hát magadra Ámor
Szárnyát, és szállj hétköznapok fölé.
ROMEO Túl fájón átjárt Ámor nyila, ahhoz,
Hogy könnyű tollai röpítsenek;
Nem bírok bánatom fölébe szállni,
Szerelmem súlyos terhe mélybe nyom.
MERCUZIO Te nyomd terhével mélybe a szerelmet:
Oly gyenge az, nem is kell nagy nyomás.
ROMEO A szerelem az volna? Sőt, komisz,
Nyers és kíméletlen, szúr, mint a tüske.
MERCUZIO Ha komisz, légy hozzá komisz te is.
Ha szúr, szúrd vissza, gyűrd magad alá.
Egy tokot, hadd dugjam bele a képem!
Álarcra álarcot. S ha kandi szem
E rút pofa mögé akarna lesni?
Helyettem ez a rondaság pirul.
(Álarcot öltenek)
BENVOLIO No, kopogjunk, menjünk be, s mit se várva
Fogja is táncra mindegyik a lábát.
ROMEO Fáklyát nekem! Csiklandja gondtalan
Léhűtők sarka a közönyös padlót,
Én azt mondom, amit a nagyapáink:
Legyek csak gyertyatartó, szenvtelen.
MERCUZIO Annál inkább lehetnél szemtelen.
No, de nem baj, szem nélkül is kihúzunk
A szerelem mocsarából, amelytől
Bűzlesz. Ej, kár fáklyát égetni nappal!
ROMEO Szamárság.
MERCUZIO Úgy értettem, oly hiába
Fényeskedünk itt, mint nappal a fáklya.
Az értelmét keresd, mit rejt a szó,
S a tréfa is mindjárt helyénvaló.
ROMEO Maszkhoz talál is ily okoskodás,
Bemenni mégsem.
MERCUZIO Az mért volna más?
ROMEO Egy álmom volt.
MERCUZIO Nekem is, csuda jó.
ROMEO Mi volt az?
MERCUZIO Hogy álmunk gyakran csaló.
ROMEO A gyötrő álom igaz is lehet.
MERCUZIO Már látom, Mab királynő volt veled.
BENVOLIO Mab királynő? Ki az?
MERCUZIO A tündérek bábája ő, olyan
Kicsiny alakban jár, mint egy tanácsnok
Gyűrűs mutatóujján az agátkő.
Parányi lények vonta fogaton
Hajt éjjel az alvók orrán keresztül.
A kerékküllők csupa hosszu pókláb,
És szöcske szárnya fedi a kocsit,
Harmatos holdsugárból van a hám,
A legfinomabb pókháló a nyakló,
Az ostor tücsökcombon lenge hártya,
Szürke parádés szúnyog a kocsis:
Egy lusta cseléd ujjából kivájt
Dundi kukac felénél nem nagyobb.
A hintó maga üres mogyoróhéj,
A mókus vagy vén szú pucolta ki,
Ők tündérek bognárai öröktől.
Így száguld át szerelmesek agyán
Éjente, s csupa szerelem az álmuk;
Udvaronc térdén, s udvarlás az álma;
Hölgyek ajkán, s csókot hoz rá az álom,
De hólyagot húz rajta bosszusan Mab,
Ha édességről vall lehelletük.
Átvágtat néha egy prókátor ajkán,
És azt álmodja, kiszagol egy jó pert;
Máskor a dézsmás disznó farkhegyével
Megbirizgálja az alvó pap orrát,
És az zsíros stallumról álmodik.
Máskor meg áthajt egy zsoldos nyakán,
És álma csupa átmetszett torok,
Rajtaütés meg áttörés, spanyol kard,
Eszméletlen tivornya; végül aztán
Dobszó, amire felpattan, feléled,
Ijedtében elmond egy-két imát,
És elalszik megint. Ez Mab királynő:
Befonja éjjel a lovak sörényét,
Gubancokat süt loncsos, kusza hajba,
És bajt hoz arra, ki szálára bontja.
Ő a lidérc, ki megnyomja a lányt,
Ha hátán alszik, hogy tanítsa súlyt
Elbírni és az ágyban tenni dolgát.
Ő az…
ROMEO Elég, Mercuzio, elég!
A semmit cifrázod.
MERCUZIO Igaz, csak álom,
Csupán a lusta agyvelő szülötte,
A játszi képzelet nemzette, nem más,
Anyaga olyan lenge, mint a lég,
És állhatatlan, mint a szél, amely most
Észak fagyos kebléhez dörgölőzik,
Majd mérgesen fujtatva tovacsörtet,
Hogy Dél harmatcseppjében mossa arcát.
BENVOLIO E szél elfúj célunktól minket is.
Megvolt a vacsora, későn jövünk.
ROMEO Félek, hogy túl korán: lelkemben érzem,
Egy csillagokba írt sorsfordulat
Félelmetes útját most kezdi el,
Ezen a bálon, s a mellembe zárt,
Utált életnek komisz cselfogással
Végét veti a korai halál.
De Ő, ki sorsom kormányozza, szabjon
Irányt vitorlámnak! Gyerünk, urak!
BENVOLIO Szóljon a dob!
Körbejárják a színpadot (és el)
5. SZÍN
[Csarnok Capuletti házában]
(Péter) és más szolgák jönnek törlőkendőkkel
(PÉTER) Hol van az a Tepsi, hogy segítsen cipelni? Nem hordja, csak nyalja a tányért!
ELSŐ SZOLGA Egy-két ember tudja csak a módit, az is mosdatlan. Ronda dolog.
(PÉTER) Félre a székekkel, toljátok odébb a pohárszéket, vigyázzatok az ezüstre. Te legény, rakj félre nekem egy darab marcipánt, és ha szeretsz, beszélj a kapussal, hogy eressze be a Köszörűs Zsuzsit meg Nellit. Anti, Tepsi!
MÁSODIK SZOLGA Jól van, no, itt vagyunk.
(PÉTER) Keresnek és hívnak, szólítanak és hajhásznak titeket a nagyteremben.
(ELSŐ) SZOLGA Nem lehetünk itt is, meg ott is. Hajrá, fiúk! Nyomjátok meg egy kicsit, aki bírja, marja.
(Jönnek-mennek, elvisznek asztalokat és székeket.) Jönnek (Zenészek, majd) egyik ajtón Capuletti (a felesége), unokatestvére, Júlia, (a Dajka), Tebaldo, apródja, Petruccio, és valamennyi vendég és úrihölgy; a másik ajtón az álarcosok: (Romeo, Benvolio és Mercuzio)
CAPULETTI (az álarcosokhoz)
Isten hozott, urak. Hölgyek, akiknek
Nincs tyúkszeme, járnak veletek egyet.
Kisasszonyok, van, aki nem akar
Táncolni? Aki most húzódozik,
Tyúkszeme lehet annak. Nem igaz?
Isten hozott, urak. Valaha régen
Álarcot tettem a képemre én is,
Úgy suttogtam egy szépasszony fülébe,
S tetszett neki. De vége, vége, vége.
Isten hozott. Húzzátok rá, zenészek!
Zene szól, az álarcosok, vendégek és úrihölgyek táncolnak. (Romeo félreáll)
Helyet, helyet! Perdüljetek, leányok!
(A szolgákhoz) Több fényt, hé, s félre mind az asztalokkal!
Oltsátok el a tüzet, túl meleg van.
(Unokatestvéréhez) Á, jól fog az embernek kis mulatság!
No, ülj le, ülj le, derék Capuletti.
Elmúltak a mi táncos napjaink.
(Capuletti és unokatestvére leülnek)
Mennyi ideje annak, hogy utolszor
Álarcban voltunk?
CAPULETTI UNOKATESTVÉRE Harminc éve már.
CAPULETTI Ne is mondd, nincsen annyi, nincsen annyi,
A Lucenzio lakodalma óta,
Bármilyen gyorsan jöjjön is a pünkösd,
Huszonöt telt el; álarcot viseltünk.
CAPULETTI UNOKATESTVÉRE
Több volt, több volt. A fia már idősebb.
A fia harminc.
CAPULETTI Hogy mondhatsz ilyet?
Két évvel ezelőtt gyámság alatt volt.
ROMEO (egy Szolgához)
Ki az a hölgy, aki ama lovag
Karját díszíti?
SZOLGA Nem tudom, uram.
ROMEO A fáklya tőle fényesebben ég!
Mint etióp fülén a drága ék,
Az éj arcán tisztán csillogva csüng…
Túl szép a földre, túl nemes nekünk.
Galamb, mely varjak közt fénylik fehéren,
Így ragyog ő a többi lány körében.
Odamegyek, a tánc csak érne véget:
Üdvösség, ha kezem kezéhez érhet.
Szerettem ezelőtt? Nem, sohasem.
A szépet csak e perctől ismerem.
TEBALDO E hang csak egy Montecchié lehet.
Fiú, a tőrömet! (Apród el)
Ez a pimasz
Álarcba bújva betolakodik,
Hogy megcsúfolja, meggyalázza házunk?
De őseim becsületére mondom:
Nem bűn, ha meghal, mert vérét kiontom.
CAPULETTI (feláll) Mi lelt, miért dühödtél fel, rokon?
TEBALDO Montecchit látok itt, van hát okom;
Belopakodni hozzánk mit se félt,
Hogy megcsúfolja ezt az ünnepélyt.
CAPULETTI Az ifju Romeo?
TEBALDO Gaz Romeo!
CAPULETTI Fékezd magad, öcsém, nehogy zavard.
Úri módon, szépen viselkedik,
Azt tartják róla szerte Veronában,
Hogy jól nevelt és jó érzésü ifjú.
A város minden kincséért se tűrném,
Hogy itt a házamban megsértse bárki.
Maradj nyugton, ne is törődj vele.
Így akarom, s ha ehhez igazodsz,
Légy nyájasabb, ne vágj mogorva képet,
Bálhoz nem illik hepciás modor.
TEBALDO Illik bizony, ha vendégünk lator.
Nem tűrhetem.
CAPULETTI El fogod tűrni mégis.
El fogod tűrni, megmondtam. Csitulj már!
A házigazda te vagy itt, vagy én?
Hogy te nem tűrheted! Te! Mentsen Isten!
A vendégemmel kész vagy összekapni,
A kakast játszani, legénykedésből!
TEBALDO Bátyám, gyalázat!
CAPULETTI Csitulj már, elég volt!
Arcátlankodsz, ripők vagy. Így van-e?
De ugrálj csak, megjárhatod velem.
Még feleselni is mersz. No de most…
(Véget ér egy tánc. Júlia visszatér a helyére, ahol Romeo várja)
(A vendégekhez) Úgy kedveseim, jó volt. (Tebaldóhoz) Te fajankó!
TEBALDO Mímelt nyugalom, düh egymásra támad
Szívemben, s rázza minden porcikámat.
Én elmegyek, de ez a béke véges:
Holnapra epe lesz, ami ma édes. El
ROMEO (megérinti Júlia kezét)
Ha durva kezemmel érintve bántok
Ilyen szentséges oltárt, mint e kéz,
Ajkam – vezeklő, piruló zarándok –
E bűnt csókjával letörölni kész.
JÚLIA
Jó zarándok, ne bántsd saját kezed,
Hisz érintése csupa áhitat.
Szent útja is zarándokhoz vezet,
És kéz a kéznek tiszta csókot ad.
ROMEO
Nincs ajka hát zarándoknak s a szentnek?
JÚLIA
Imádkozásra szolgál az csupán.
ROMEO
Mit boldog kéz tehet, azért esengnek
Az ajkak is, hallgasd meg hő imám.
JÚLIA
A szent csak áll, de hallja az imát.
ROMEO
Csak állj, jutalmát hagyd elvenni hát.
Megcsókolja
A bűnt ajkamról eltörölte ajkad.
JÚLIA
De akkor a te bűnöd most enyém.
ROMEO
Ne maradjon bűnöm percig se rajtad,
Add vissza! Megcsókolja
JÚLIA Ezt jól érted, látom én.
DAJKA Kisasszonyom, egy szóra hív anyád.
(Júlia az anyjához megy)
ROMEO De ki az anyja?
DAJKA Ej, fiatalember,
A ház úrnője az, ki volna más,
Egy jóságos, derék és eszes asszony.
Én dajkáltam a lányt, kivel beszéltél,
És mondhatom, aki megkapja majd,
Megnyalhatja az ujját.
ROMEO Capuletti?
Mily sors! Az ellenségé lett a szívem.
BENVOLIO Menjünk, túl forró már a hangulat.
ROMEO Én nem lelem többé nyugalmamat.
CAPULETTI Ne még, urak, nehogy elmenjetek.
Jól fog ilyenkor még egy jó pohár bor.
(A fülébe súgnak)
Á, szóval így? Köszönet mindenért.
Köszönöm, jó urak. Jó éjszakát.
Fáklyákat ide! Menjünk most aludni.
(Unokatestvéréhez) Szavamra, pajtás, már későre jár.
Lefekszem.
Capuletti, (a felesége) és unokatestvére el. A vendégek, úrihölgyek, álarcosok, zenészek és szolgák távozni készülnek
JÚLIA Gyere csak, dajka. Mondd, ki az az úr?
DAJKA A vén Tiberio fia.
JÚLIA No, és az ott, aki most megy ki éppen?
DAJKA Az ifjú Petruccio, én azt hiszem.
JÚLIA S a nyomában, aki egyet se táncolt?
DAJKA Nem tudom.
JÚLIA Menj, kérdezd meg. Dajka el
Ha van már asszonya,
Koporsó lesz nászágyam, más soha.
DAJKA (visszatér) Montecchi az, a neve Romeo,
Ellenségünk fia, ez a való.
JÚLIA Gyűlölségből szerelem született!
Csak néztem, azt se tudtam, ki lehet.
A szerelem az úr most lelkemen,
Akit gyűlölnöm kell, azt szeretem.
DAJKA Mi az, mi az?
JÚLIA Kis vers, a táncosomtól
Tanultam az imént.
Hang a színfal mögül: „Júlia!”
DAJKA Megy íziben.
Menjünk. Egy vendég sem maradt, szivem.
Mindketten el
MÁSODIK FELVONÁS
Jön a Kar
KAR A régi vágy hamvába hunyt ma már,
Új, édes érzés lép az örökébe.
A szépség, kiért nem sok a halál,
Fakó lett Júliával összemérve.
Szeretik Romeót, ő is szeret,
Szemükben köz&