[2017. január]
A kertek szúrószöldek. A kerítések vizes árnyékokat követve úsznak. Az ablakok meztelenül és fényesen siklanak házról házra. A templomtorony elfordul, a kőkereszt elfordul. A hősök neve hosszú és elmosódott. Käthe lentről felfelé olvassa a neveket. Alulról a harmadik a nagyapám, mondja. A templom előtt keresztet vet. A malom előtt fénylik a tó. A békalencsék zöld szemek. A sásban egy kövér kígyó lakik, mondja Käthe. Az éjjeliőr látta. Nappal halat és kacsákat eszik. Éjjel a malomhoz kúszik, korpát és lisztet eszik. A megmaradt liszt nedves a nyálától. A molnár a lisztet a tóba üríti, mert mérgező.
A földek hason hevernek. Fent a felhőkben tótágast állnak a földek. A napraforgó gyökerei befűzik a felhőket. Apa keze a kormányt forgatja. Látom apa haját a kis ablakon át a paradicsomos ládák mögött. Az autó száguld. A falu kékségbe merül. Szem elől veszítem a templomtornyot. Látom a nagynéni combját szorosan apa nadrágszára mellett.
Az út szélén házak vonulnak. A házak nem falvak, mert itt nem lakom. Apró emberek elmosódó nadrágszárakban lépnek félre az utakon. Keskeny, zúgó hidakon idegen nők szoknyája lobog. Meztelen, sovány combú gyerekek állnak nadrág nélkül a nagy fák alatt. Almát fognak a kezükben. Nem esznek. Integetnek. Üres szájjal kiabálnak. Käthe kurtán odaint és elfordul. Én hosszan integetek. Hosszan nézem a sovány combokat, mindaddig, mert szétfoszlanak, amíg már csak a nagy fákat látom.
A síkság a dombok alatt hever. A mi falunk égboltja tartja a dombokat. A felhőkön át nem hullnak alá a síkságra. Most érkeztünk meg, mondja Käthe, és a napba ásít. Az apa égő cigarettát hajít ki az ablakon. A nagynéni hadonászik és beszél.
A kerítések között apró és zöld a szilva. A fűben tehenek állnak, kérődzve bámulnak a kerekek porába. A fűből csupasz köveken, gyökereken és a fakérgen keresztül feltör a föld. Käthe azt mondja: ezek a hegyek, a kövek pedig a sziklák.
Az autó kerekei mellett légáramlat rázza a bokrokat. A gyökerükből víz zubog. A páfrány felissza a vizet, csipkézete megrázkódik. Az autó keskeny, szürke utakon halad. Szerpentineknek hívják őket, mondja Käthe. Az utak összegabalyodnak. A mi falunk mélyen a hegyek alatt fekszik, mondom. Käthe nevet: a hegyek itt vannak a hegységben, a mi falunk pedig ott lent van a síkságon, mondja.
A fehér kilométerkövek engem bámulnak. Apa fél arca a kormány fölött. A néni fülön fogja apát.
Ágról ágra kis madarak ugrálnak. Elvesznek az erdőben. Rövid kiáltásokat hallatnak. Ha nem érintik az ágakat, repülnek, lábukat felhúzzák a hasukhoz, és hallgatnak. Käthe nem tudja, hogy hívják őket.
Käthe az uborkásládából apró, szúrós uborkát kotor elő. Szűkre szorított szájjal beleharap, kiköpi a héját.
A nap a legmagasabb hegy mögé hull. A hegy imbolyog, és elnyeli a fényt. Otthon a nap a temető mögött megy le, mondom. Käthe éppen egy nagy paradicsomot eszik, és azt mondja: a hegyekben korábban jön el az éjszaka, mint otthon. Käthe keskeny, fehér kezét a térdemre teszi. Az autó Käthe keze és az én bőröm között burrog. A hegyekben a tél is korábban érkezik, mint otthon nálunk, mondom.
Az autó zöld fénnyel szimatol az erdők szélén. A páfrány szétteríti csipkeleveleit a sötétben. A nagynéni az autó ablakának támasztja arcát, és alszik. Az apa cigarettája a kormány fölött parázslik.
Az éjszaka az autón lévő ládákat eszi, a ládákban lévő zöldséget eszi. A hegyek között a paradicsomok erősebben illatoznak, mint otthon. Käthének nincs karja és nincs arca. Keze melegen simít végig a hideg térdem fölött. Käthe hangja mellettem ül, és távolról beszél. Némán az ajkamba harapok, hogy el ne veszítsem a számat az éjszakában.
Az autó megrándul. Apa lekapcsolja a zöld fényeket. Kiszáll az autóból és felkiált: megérkeztünk. Az autó egy hosszú ház előtt, a villanykörte alatt áll meg. A háztető fekete, mint az erdő. A nagynéni becsapja az autó ajtaját, és pizsamát nyom apa kezébe. Görbe mutatóujjal felmutat a sötétbe, és azt mondja: fent van a falu. Tekintetemmel követem a mutatóujját, s a holdat látom.
Itt van a vízimalom, mondja Käthe. Apa a hóna alá szorítja a pizsamát, és egy kulcsot ad a nagynéninek. A néni kinyitja a ház zöld ajtaját. Käthe azt mondja: az öregasszony fent lakik a nővérénél a faluban.
A nagynéni egy fekete ajtó mögé lép. A szobájába, mondja apa. Felmegy a keskeny falépcsőn, és bezárja maga mögött a csapóajtót. Käthe és én az előszobában egy keskeny ágyban fekszünk a fehér csipkefüggönyös, fekete kis ablak alatt. A szoba falán átzubog a víz. Käthe azt mondja: ez a patak.
Käthe haja a fülemben zizeg. A kis fekete ablak előtt, a felhők fekete szájában lóg a hold. Ott van a falu.
Käthe combja lejjebb van az én combomnál. Käthe feje feljebb van az én fejemnél. Käthe hasa forró levegőt lehel. Rövid, keskeny testem alatt zizeg a szalmazsák.
A fekete ajtó mögött recseg az ágy. A csapóajtó mögött zizeg a széna.
A Käthe hasából áradó forró levegőnek rothadt körte szaga van. Käthe lélegzete susog álmában. A fehér csipkefüggönyből csöpögő virággöröngyök nőnek, kapaszkodó szárral, tekergőző levelekkel.
Nyikorgás hull alá a lépcsőn. Felemelem a fejem, és ismét leejtem. Apa megy a nyikorgás után. Apa mezítláb van. Nagy kezének ujjaival a fekete ajtón matat. Az ajtó nem nyikorog. Apa lábujjai ropognak, s a fekete ajtó zárja hangtalanul csukódik a háta mögött. A nagynéni kuncog, és azt mondja: hideg lábak. Apa ajkaival cuppog, és azt mondja: egerek és széna. Az ágy nyikorog. A párna hangosan szuszog. A takaró hosszú lökésekkel puffan. A nagynéni nyög. Az apa zihál. Az ágy rövid falökésekben rándul.
A ház mögött gagyog a patak. A kavics szorít, a kövek nyomnak. A nagynéni kuncog, az apa suttog. A fekete ablak mögött egy kerek levél repked.
A fekete ajtó zárja kattan. Az apa mezítláb, lábujjhegyre állva lépked fel a keskeny falépcsőn. Inge kigombolva. Járása rothadt körte szagú. A csapóajtó nyikordul, és lassan becsukódik. Käthe álmában elfordítja arcát. Apa combjai zizegnek a szénában.
A patak a két szemem között gagyog: tisztátalanságot tettem, tisztátalanságot láttam, tisztátalanságot hallottam, tisztátalanságot olvastam. Kezeimet beásom a takaró alá. Ujjaimmal szerpentint rajzolok a combomra. Térdemen van a falunk. Käthe hasa álmában megrándul.
A virággöröngyök fehér szárukat nyújtogatják. A fekete ablakon szürke repedés. A felhők piros fonallal telve függeszkednek. A fenyők zöldellnek a tűhegyeken.
A nagynéni csapzottan áll a fekete ajtóban. Hálóinge alatt dinnyék remegnek. A nagynéni valamit mond vörös felhőkről és a szélről. Käthe nagy, piros szájjal ásít, és karjait a kis ablak elé emeli. A csapóajtó nyikorog. Apa görnyedten jön le a keskeny lépcsőn. Arca borostás, és azt mondja: jól aludtunk. Én azt mondom: igen. Käthe bólint. A nagynéni begombolja a blúzát. A dinnyék között túl kicsi a gomb, és visszacsúszik a gomblyukba. A nagynéni apa arcába néz, és ismét elmondja mondatát a szélről és a piros felhőkről. Apa a falépcsőnek támaszkodik és fésülködik. A zsíros fésűből fekete hajfészket hullat a lépcső mellé. Két órakor értetek jövünk, mondja. A nagynéni nevetve nézi a zöld ajtót, és azt mondja: Käthe tudja.
Az autó burrog. A nagynéni apa mellett ül az autóban. A zsíros fésűvel fésülködik. Füle mögött szürke a haj.
A távoli piros tetőket nézem. Käthe azt mondja: ott fent van a falu. Én azt kérdezem: nagy? Käthe azt mondja: kicsi és csúnya.
Lefekszem a fűbe. Käthe egy kövön ül a patak mellett. Látom Käthe kék bugyiját rothadt körték sárga foltjával a combjai között. Käthe combjai között leengedi a szoknyáját. Käthe egy pálcával a vizet csapkodja lent a kövek alatt.
A vízbe nézek, és azt kérdezem: nő vagy-e már? Käthe kavicsokat dobál a vízbe, és azt mondja: csak akinek van férfija, az nő. És az anyád?, kérdezem. Szétharapok egy nyírfalevelet a számban. Käthe egy margarétát tépked szét, és maga elé mondja: szeret, nem szeret. Käthe a csupasz, sárga margarétacsomót a vízbe hajítja: de hát az anyámnak gyerekei vannak, mondja. Akinek nincs férfija, annak gyerekei sincsenek. Hol van ő?, kérdezem. Käthe széttép egy páfránylevelet: szeret, meghalt, nem szeret. Kérdezd meg az anyádat, ha nem hiszel nekem. Én margarétát szedek. Az öreg Ellinek nincsenek gyermekei, mondom. Soha nem volt férfija, mondja Käthe. Kővel szétnyom egy barna foltos békát. Az Elli vénkisasszony, mondja Käthe. A vörös haj öröklődik. A vízbe nézek. A tyúkjai is vörösek, és a nyulainak is vörös a szeme, mondom. A margarétából apró, fekete bogarak másznak a kezemre. Az Elli esténként a kertben énekel, mondom. Käthe egy farönkön áll és felkiált: azért énekel, mert iszik. A nőknek férjhez kell menniük, s akkor nem isznak. És a férfiak?, kérdezem. Ők isznak, mert ők férfiak, mondja Käthe, és a fűbe ugrik. Ők akkor is férfiak, ha nincs nőjük. És a te vőlegényed?, kérdezem. Ő is iszik, mert mind isznak, mondja Käthe. És te?, kérdezem. Käthe a szemeit forgatja. Én férjhez megyek. Követ dobok a vízbe, és azt mondom: én nem iszom és nem házasodom. Käthe nevet: még nem, de később, most még túl kicsi vagy. És ha nem akarok, mondom. Käthe vadszamócát szed. Ha nagy leszel, majd akarsz, mondja.
Käthe a fűben fekszik, és vadszamócát eszik. Fogai közé piros homok ragad. Combjai hosszúak és sápadtak. Käthe bugyiján a folt nedves és sötétbarna. Käthe az üres szamócaszárat az arcára dobja, és énekel: és elhozza őt, kit úgy szeretek, mint senki mást, s aki végül a boldogságom lesz. A nyelve vörösen forog, s fehér szálon függ a szájüregében. Ezt énekli az Elli esténként a kertben, mondom. Käthe becsukja a száját. Hogy van tovább?, kérdezem. Käthe a fűben térdel és int. Az autó a távoli tetőkről gurul alá. Az autón zörögnek az üres ládák.
Apa kiszáll az autóból, és bezárja a ház zöld ajtaját. A nagynéni a kormány mellett ül, és pénzt számol. Käthe és én beülünk az autóba. Az autó felburrog. Käthe mellettem ül egy üres uborkásládán.
Az autó száguld. Látom, milyen mélyek az erdők. A névtelen kis madarak az út fölött röpködnek. Az ágak árnyfoltjai csipkések Käthe arcán. Käthe ajkainak sötét, éles szegélyük van. Szempillája sűrű és hegyes, mint a fenyő tűlevelei.
A falvakban nem járkálnak sem férfiak, sem nők. A nagy fák alatt nem állnak meztelen gyerekek. A nagy fák között fonnyadt gyümölcs hever. Bozontos kutyák ugatnak a kerekek után.
A dombok széles földekre futnak ki. A síkság fekete hasán hever. A szél elült. Käthe azt mondja: nemsokára otthon vagyunk. A lelógó akácágat cibálja. Käthe fehér kezeivel letépi szárukról a leveleket, és nincsen arca. A hangja halkan szól: szeret, nem szeret. Käthe a szájában szétharapja a csupasz szárat.
A földek mögött szürke templomtorony áll: ott a mi templomunk, mondja Käthe. A falu lapos és fekete és néma. Jézus a falu bejáratánál kereszten függ, fejét lehajtja, és kezeit mutatja. Ujjai soványak és hosszúak. Käthe keresztet vet.
A tó feketén és üresen csillog. A nagy kígyó a malomban korpát és lisztet eszik. A falu üres. Az autó megáll a templom előtt. Nem látom a templomtornyot. Látom a hosszú, púpos falakat a nyárfák mögött.
Käthe a nagynénivel lemegy a fekete utcán. Az utcának nincs iránya. Nem látom a kövezetet. Apa mellé ülök. Az ülés még meleg a nagynéni combjától, és rothadt körte szagú.
Apa vezet és vezet. Keze a hajába kap, nyelvével végigsimít az ajkán. Kezeivel és lábaival átvezet az üres falun.
Egy ház nélküli ablak mögött fény imbolyog. Apa a kapu árnyai közt behajt az udvarra. A ponyvát az autóra teríti.
Az anya az asztal szélénél ül a fény alatt. Szürke fonallal lyukas sarkú zoknit stoppol. Kezéből simán kúszik ki a fonal. Az anya nyílegyenes tekintettel néz Apa kabátjára. Mosolyog. Mosolya gyenge és biceg a szája szélén.
Apa kék bankjegyeket lapoz az asztalon, és számol. Tízezer, mondja hangosan. És a nővérem?, kérdezi az anya. Apa azt mondja: megkapta már a részét. És nyolcezret kap a mérnök. Az anya azt kérdi: kitől? Apa a fejét rázza. Az anya elveszi a pénzt, és két kezében tartva a szekrényhez viszi.
Az ágyamban fekszem. Az anya lehajol hozzám, és arcon csókol. Ajkai kemények, akár az kéz ujjai. Hogy aludtatok ott?, kérdezi. Behunyom a szemem: Apa fent a szénában, a nagynéni a szobájában, Käthe és én pedig az előszobában. Az anya gyors puszit ad a homlokomra. Szeme hidegen fénylik. Megfordul és kimegy.
A szobán átketyeg az óra: tisztátalanságot hallottam. Az ágyam a síkságon, egy sekély folyó és egy fáradt levélerdő között áll. A szoba falán túl rövid lökésekben nyög az ágy. Az anya nyög. Az apa zihál. A síkságot fekete ágyakkal és rothadt körtékkel aggatták tele.
Anya bőre petyhüdt. A pórusok üresek. A rothadt körték visszamásznak a bőr alá. A szempillák alatt fekete az álom.
BENKŐ GITTA fordítása
