idő az időre,
öregek a napban
porladó tavaszban.
a vártemplom
népe oszlik.
ha kérdezed őket,
hangokat keresnek,
hogy érthesd,
tisztán,
es gibt

látod, kedves?
ugye, látod?
az erdő
föleszi
a várost.
nem baj,
ne sírj,
az erdő jó,
mondja
smyrna.
haja szétterül
a fűben.
selyemfű,
kosbor,
szederinda

ez itt nem
a sétáló vadász
földje.
névtelenek,
minden kő
a talpad
alatt.
koponya, kő,
egyik a másikra.
szegény yorick.
szemük és
szájuk
betömve porral,
nevük a hegytetőn
im ruh[…] ewig[…]
wart[…]
rendben
sorakozik.

***

ez volt joseph traumweld
tanító háza
a hátsó traktusban
lakott a fia.
falára vadszőlőt futtatott,
falikút, pad, dió,
egy fölhagyott sírkő,
későn kibomló magnólia.
benn festék, vásznak,
tálban alma.
traumweld fia.
a neve?
az ajtaján
a tábla
et in dacia

***

mint amikor hermész
ellopta az éjben a csordát,
lábaikat bekötözte
darócba az isteni tolvaj,
szarvuk mézszinü fényét
sárral vonta be hermész.
kő kopogása se hallik
az utcát elnyeli álma,
őrálló se kiált
a magas bástyák koszorúján.
így indult meg a város
metsző csendben a hegyre.
visszatekintve a tornyot
látták még beomolni.