[2016. május]

---

Erre a dalra már kétszer lettél öngyilkos,
négyszer aludtál el, egyszer voltál boldog,
háromszor hánytál, és kétszer lett mindennek vége.

Mindenkinek támaszra van szüksége az elkárhozáshoz.

Úgy néztél rám, mintha egy fényképen lennél,
a kötelező örökkévalóság terhével. Fél év után
kérdeztél rá, miért csukom be a szememet közben.
Hogy mondhatnám el, hogy semmire nem gondolok?
Jobb lett volna, ha nem kérdezed meg, és a legrosszabbra
gondolsz. Sokkal rosszabb beismerni a semmit.

Végül azt kérdezted, „nem lehet, hogy az igazi bűnöd az,
hogy azt hiszed, ellen kell állnod a gonosznak”? Aztán
felültél, csukott szemmel hallgattad a zenét, feszengve,
mint aki azon gondolkodik, mennyi időt illik a temetőben tölteni.