A sétatéri hattyuk hova lettek?
Vágyódva gondolok kölyökkoromra,
a parkra, melyben vén fák sűrü lombja
alatt körmöltem az első szonettet.

A kis tó színén, ma is szinte látom,
élő szobrok úszkáltak hófehéren,
mint kínai festő ihlette térben
megtestesült mese, legenda, álom.
A sétatéri hattyuk hova lettek?
Keserves évek mindent eltemettek,
mi gyermekkoromat fénnyel befonta.

De átvirrasztott éjek hajnalán
mintha Saint-Saëns zenéjét hallanám,
s fehér árnyak úsznak felém borongva.