[2022. április]

Mobilján megvillan az írás, apád
meghalt, gyere haza. Egy fiú sem
kaphat fontosabb üzenetet, persze
még kikérheti az újabb üveg bort,

az épp olvasott könyvet befejezheti,
ikeás ceruzacsonkjával aláhúz itt-
ott pár fontosnak tartott metaforát,
a vetetlen ágynak eshet valakivel,

hogy az állatot szabadon engedje,
s az élvezet verítéke keveredjen
könnyeivel, nedvekkel, naplóját
felütve bejegyezheti a napot, órát,

percet, ahogy korábban a többi
lényegesnek hitt életeseményt,
aztán elindul, hogy ha hívták,
hazaérjen a haza nélküli házba,

belép a kertbe, megáll a közben
magasra nőtt fák alatt, hol nemrég
az árnyékokkal játszott, s hiába
hívta az apját, jönne érte, mert ott

az ágon a fészek, belelesni vágyik,
(vinné a szavak szárnya, de gyönge
még), aztán ballag tovább a fűben
a szomszéd gyereknek kitett hinta,

medence, elrúgott labda mellett, a
verandán asztalközépen vizeskorsó,

méz, pár szem szőlő, s most mintha
hallaná, hallja is, fiacskám, egy kis

sajtot ennék, áll a küszöbön, előbb
ért ide, mint várták, még nem bújt
el mindenki, megint elrontotta a
játékot, mikor azt hitte, ennél az

sms-nél nincs fontosabb, pedig írhat,
ölelhet tovább, meghalhat más is
a sorvadó családban, titkot igézni
hívták ide, átismételni vele újra,

hogy apa nyomába csak a fiú léphet.