Fekszem a pállott és rideg sötétben,
egy irdatlan köpennyel elborít,
és falkában bocsátja rám idétlen
lakóit, hangtalan fantomjait,

emlékeket és gondolatokat,
mik nappal agyam legmélyén lapultak,
sunyin feltépik tűhegyes fogak
régen begyógyult sebeit a múltnak.

Fekszem, s zúgó aggyal, izzadva várom,
varázspálcával jöjjön már az álom,
és szálljon béke rám szelíd szavától,

de néma imámat hiába mondom,
fekszem, mint véres cirkuszi porondon
a végét járó régi gladiátor.