BABITS MIHÁLY: GYERMEK ZSOLTÁRHANGRA
Bujdos Rozinak
Az Úristent úgy őrizem,
általviszem tűzön-vízen.
Sorsom alatt ő a csónak,
mikor zátonyok csobognak;
s Ő a máglyát porral oltó,
óvom forrongó pokoltól.
Ha ballagok másik útra,
Ő a völgyek viaduktja
és a hegyek szép ösvénye,
magas múltak fölös fénye.
Amit hagyok magam mögött,
megvigyázza azt a rögöt;
ami kerül holnap elém,
az a kincs is tőle enyém.
Az Úristent úgy őrizem,
ahogy tavaszt az őszi szem,
ahogy nyarat a téli száj,
mely kacagva is prédikál.
Hogyha a tűz jönne velünk,
hetednapra is lesz vizünk,
hogyha a víz velünk jönne,
mi leszünk a tűz jövője.
Az Úristent úgy őrizem,
kifülelem, amit izen,
meghallgatom, amit dalol
felhők fölül, kövek alól,
ahogy kéri, úgy cselekszem,
ahogy hagyja, úgy menekszem,
ahogy tudom, úgy őrizem,
vér vagyok az ereiben,
országában vagyok polgár,
szájamban már Ő a zsoltár,
Ő beszél, ha én beszélek,
kettőnk közé épp beférek.
JÓZSEF ATTILA: A LÉT FÖLÖTT
Én nem tudtam, hogy élni is lehet.
A jázminok csak halálról susogtak.
A lét fölött törvényes istenek
ültek, háttal a boldog burzsujoknak,
és dinnyemagot köpködtek a térbe.
Ó, hazám! Mint a kisgyerekek térde,
ütött-kopott a szívemben a táj.
Én nem szeretnék, hogyha nem muszáj.
Holott ezt úgy értem: nagyon szeretnék!
Én megtanultam, mint fiúk a leckét,
a leckét. S mint a lányok, megtanultam.
Versem óta a kozmosz magyarul van.
A város mozdonyfüstbe takaródzik,
bár nem jár erre se vonat, se Flóra.
Az ember végül tudja a valódit,
de az igazat szintén. Válj valóra,
lélek, a jussod juttasd jutalomképp
a szabadság nagy szellemeihez!
Amit visszakapsz, irigyli a szomszéd,
és tőkés undort lágyan kifejez.
Csattog a csönd. Lásd, oximoront szedtem
néked a mezőn. Flóra, szőke szentem!
Még alliterálok is, hogy szeress.
Amit megosztunk, mindenségszeres.
WEÖRES SÁNDOR: VÁLTOZAT SEMMIRE
Csiporog a csiperke,
csepereg a csuporka,
kuporog a piperke,
bizsereg a dudorka.
Fut a kocsi sehallse,
Haragosi sehol se,
galagonya a szája,
malacodik a szárnya.
Aki tovaszaladna,
vele hova haladnók?
Csupa rag a halandzsa,
csupa rög a halandzsók.
PILINSZKY JÁNOS: VIRRADAT
Micsoda mennyi! Izzanak
a virradat mondatai.
Körbe-körbe felkelt a nap.
Az összes éden majdani.
Az összes éden itt van újra,
és itt a mókus fenn a fán,
ha most az ég zsebembe bújna,
többé ki se fordítanám.
Mert ami van, vakít és édes,
áldás zuhog Ézsaiásra!
Minden hajnalban esedékes
a presszónép feltámadása.
KÁNYÁDI SÁNDOR: VACOGNI JÁR A FÁD REMÉNY
Vacogni jár a fád remény
a lélekbe ha elhagyod
a mellékdal főnyeremény
ha énekel az alhasod
én éneklek még mint amott
normandiális emberek
jönnek apokrif kánonok
ebédhez bon appenninek
vacogni jár a fád remény
vajon amikor izzadok
permanens kismalac a fény
vagy havasokból tigrisok
engem is kell egyetlenegy
kérdésnek birizgálnia
miért a kupolacsere
a kabrió bazilika
vacogni jár a rím oka
sötétemből vezet elő
mondják maga meg kicsoda
mondom lelki félvezető