Dühömben nő létemre meglökdöstem Egy sötét ábrázatú munkásembert Aki nálam jóval erősebb volt és dühösebb Dühömben nő létemre káromkodtam is Nem magyarul A többség nyelvén Használtam pár Nőhöz nem illő szót Szerencsémre a munkásember Férfihoz illő módon uralkodott magán Semmibe vett A jelenlévő férfiak Példás módon mérsékelték maguk A makacs munkásembert egyedül csak én Lökdöstem meg dühömben káromkodva Hogy mondjon már le arról Amihez Ragaszkodik A méltóság legéről Az igazság alkonyi lepléről mondjon Le Gyerekeim éhesek Hagyjuk a Hülye büszkeségi játszmát Fáradt vagyok És ideges Engedjen már bennünket Haza Kit érdekel Ilyenkor este Kinek hol Fáj Kinek van Nincs Lesz Volt Van igaza Dühömben felsőkarját megragadva Egy dolgos férfit megrángattam én És ordítottam Kisfiam csak nézett A kerítéselemekkel lezárt tér Közepén Hétfő volt alkonyat Vasárnap itt a termés ünnepét ülte A város Volt színpad Szabadpiac Óriáskerék Mások most is játékosan Álltak hozzá Csak én tomboltam sáros Vadmalac módjára az uszoda előtt Ahová taxink valahogy szabálytalanul Behatolt És az autó orra elé két szaki Pár kerítéselemet mindjárt odatolt Hogy ott menjen ki majd Mondták neki Ahol bejött Itt pattant bennem el A méltóság Szelídség Ráció Kultúra húrja Éreztem engem Annyi érdekel Hogy én innen ha meg Szakadok is Ha csúnya is leszek De Kimegyek Késő van Fáradt vagyok Ideges Ezek itt büszkélkednek piszokul Vizes a hajuk Éhesek a gyerekek Hát meggörbül-e az a kerítés Ha egyszer félretolja valaki És összedől- E vajon a világ Ha ma kivételesen nem Fogunk igazságbajnokot választani Ha nem fenenagy kakaspattogás Hangjaival tér nyugodni a nap Ordítottam a képemből kikelve Nő létemre nem lettem boldogabb Csak nőnek ocsmány módon férfias Férfinak szánalmasan néni Dühömben Reszkettem és szégyenkeztem én Hogy önmagamhoz már sosem fogok Nőként se Férfiként se odaérni
