[2022. március]

Csomókban állnak a szorongások,
mintha összenőttek volna a morzsák,
az elhullajtott függőségek,
amikért senki nem akar lehajolni.

Lassan az égig burjánzik, szellemcsaládfává nőnek a fantazmák,
maroknyi levelekkel. Olyan erővel
próbálja szorítani ökleit,
hogy ne szivároghasson ujjai közül a szeretet,
mert csak így üthet akkorát,
hogy még generációkkal később is érezzék.
Kezeiben ehető méretű a tél,
zimankónyelveitől elkékül a hangom.
A zsebembe nyúlok, mintha folyton védekezni kéne.
Megrémít, ha arra gondolok, mi vagyok nektek.