(Spreading Wings on Wind)

Repülőúton Rough Rockból Phoenixbe
Indián tél 1969

Nem felejthetem,
hogy csupán egy rész vagyok
sok rész között,
nem magányos sas,
nem hegy. Áttetsző
lélegzés vagyok.

Alant kövek sötét vonalai,
faágak pelyhes lombjai
és a Föld Népe – mindannyian,
Toll egy imában.

Halvány, ködszínű felhők,
hirtelen légörvény,
és a szilárd, tömör föld.

„Jó útnak tűnik,”
Pin~ontól az alacsony hegységig.
Az első Mesa felé elágazik,
aztán a második Mesa és a harmadik Mesa felé.

A hopi emberség,
ami az övék és a miénk.

Látomásunkban ott él
a navaho hegyekből három, „Ott, azok
a hegyek, nézd sötét tömbjüket,
erejüket, legendával tele
hősök, fák, a szél, a nap.”

Kelet, Nyugat, Észak és Dél.
Ezek az Égtájak és Hegyek,
Taylor-hegy, San Francisco-csúcs,
Navaho-hegység, Dibentsaa.
A navaho elme sas lehetett
akkortájt.

Így lehelj erre a tollra,
és ilyen a kukoricakenyér.

Annak idején hirdetőtáblák
reklámozták a Meteor-krátert,
pokolian rázós lehetett,
láng és aztán némaság.
Annyi év után virágtól, mókustól
és hótól tarkállik tölcsérének belseje.

Winslowról szól most a kérdés,
„Ki az ördög volt az a Winslow, valami cowboy?”
Bányász? Földmérő? Hittérítő?
Az erdő szabályosan nyesett sövény;
a bányák esendő vájatok a földben.

Hogy bánhatsz ilyen gonoszul evvel a földdel?
A nagyapám itt vadászott, imádkozott,
álmodott; egy napon a föld hatalmasat rázódott,
láng és aztán némaság,
csupán a felhők formálódnak.

(Gyukics Gábor fordítása)