[2018. március]
Break Of Reality: Vintage (Spectrum Of The Sky, 2009)
Gondosan szögletesre nyírt felhők, gyep felett. Virágok ládákban, fák. A bácsik mindennap hozzák a vizeket, öntögetik rájuk. Repedező aszfalt, kiszáradt fűkockák. Növénykazetta. A bácsik gömbölyűre vágják a bokrokat, a levágott ágakat a kukába teszik. Járda, úttest, padka. Néhány billegő kő, a közökben porcsin nő, körlap sugarai. Idehozták a bácsik az összes fákat, akiknek a helyére épületet csináltak, hogy majd megnőnek itt a formatervezett ládájukban. Az égbolt túl posztmodern, hiteltelenül mozdulatlan, kifeszített felhők. Jobb volt a régi, a megszokott, ezek az új festők nem gondolnak az öregekre, akik már sok eget láttak. Kevergetik a folyékony követ, a földre kenik, aztán meg, ha nem tetszik nekik a munkájuk, szétcsinálják a szétcsinálógépeikkel, itt csattog meg durrog, biztos a hanggal csinálják a szét, aztán kezdik elölről a kevergetéssel, a föld meg végig alattuk van, és csendben hallgatja. Lebetonozott udvarok, tömbházak udvar nélkül. Kockaablakok, lehúzott redőny.
Az a bajuszos bácsi fog nekünk főzni, láttam kijönni a kezében a késsel. Kövekkel kirakott terasz, műanyag székek, asztal. Fényes műanyag borítóba csomagolt papírfüzet, felsorolás. Azokat a fákat, akiknek nem akarnak helyet találni, megcsinálják például füzetnek, kiveszik a fából a papírt, biztos vannak erre is gépeik. Előételek, levesek, főételek, desszert. Lucida Handwriting. Egy másik asztalnál két néni eszik, az esőről beszélnek, elázik a hajam, elcsúszok, megfázom, mint a szomszéd is, az is hogy megfázott az esőtől. Öntözik a parkban a tujákat, földet fúj a szél, verik szét az utat, ahol jöttünk. Valaki az erkélyén a balkonládában paradicsomot nevel, lenéz a szögletes fűre a parkban. Varjúk röpdösnek, biztos keresnek valamit, és azért mondják, hogy kár, mert eltévedtek, és nem tudják, hogy azt kell mondani, csókolom, elnézést, hol találom a.
Jó napot kívánok, jó napot kívánok, mivel szolgálhatok, kérdezni szeretnék előbb, kérdezzen bátran. Honnan származik a hús? Anyu a fiatal nénivel beszélget, aztán a fiatal néni bemegy a bajuszoshoz, kijön a bajuszos a kése nélkül, vagy a zsebébe tette, nem láttam. Lakásos tartásból. Milyen lakásra gondoljak, tömbházbelire, hogyan tartották, a legjobb minőségű tápot és vitaminokat kapta, hány évet élt, legfeljebb tízet, hogyan halt meg, kíméletesen ölték meg, hogyan, árammal, hogyan nyúzták, csontozták, belezték satöbbi. A balkonládás meglocsolja a paradicsomát, visszamegy a lakásba. És másféle hús nincs, miféle, nem lakásos tartásból való, sajnos nincs, majd lesz, elfogyott, nem, még nem volt eddig rá igény.
Anyu azt mondja, nem jó a lakásos tartású embernek a húsa, főleg ha tömbház, sokkal jobb lenne az embernek, ha társasházban lakna, kicsi kerttel, legalább, gyep meg ilyenek, meg még sokkal jobb lenne, ha házban, óriási kerttel, vagy ha egészen szabadon, de azért nem utcán, az utcán élő embernek a húsa az elég rossz, na, büdös meg rágós. Anyu azt mondja, nem jó az embereknek olyan közel lakni egymáshoz, mint a tömbházban, azokban a kicsi lakásokban, annyi ember, alig férnek el, alig tudják a lábukat mozdítani, kinyújtani vagy behajlítani, az meg nem jó, milyen izom lesz az, amit nem használnak, hát tuti nem finom. Az embereknek több helyet kell biztosítani, ahol el tudnak jól férni, és nem azt a szar tápot adni nekik, amitől olyan gyorsan nőnek, a minőségre kellene figyelni, nem a mennyiségre, egy idő után mindenkiben ki fog alakulni az igény, hogy jobb minőségű húst akarjon enni meg a gyerekeinek enni adni. Az is érződik a húson, milyen levegőt vett az ember, akié a hús, hogy ez se mindegy, meg az eső, ami ráesik, a víz, amit megiszik. Tuti csapos vizet adnak az embernek, amibe mindenféle már eleve bele van rakva, ami nem kéne bele. És biztos permetes is, amit enni kapnak, mármint előzőleg, a várakozási időt csak kitalálták, megnyugtatásul, benne marad a permet, minden, meg a növényben is, a földben, a vízben, esőben, levegőben. Nem kéne úgy bezárni az embereket, hadd mászkáljanak szabadon nap közben, hogy érje őket a Nap, attól érnek, attól nőnek és szépülnek, nem jó nekik folyton a lámpa alatti sötét levegőben, szorosan. És hogy lenne más mód is, biztos ki tudnának találni kíméletesebb módszereket a megölésre, valahogy elaltatni vagy érzésteleníteni, amíg meg nem halnak, mondjuk száz százalékban lebomló méreg által, hát benne van a félelmük a húsban, a sok stressz, amúgy is, de a haláluk előtti félelem a legrosszabb, attól megkeseredik a hús, mondja anyu, meg még sok mindent, amit nem jegyeztem meg.
Kicseppen egy csepp eső egy felhőnek a szeméből. Esernyők, esőkabátok, kapualj, metró-aluljáró.
