Évekkel ezelőtt a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 5. kötete számára – a szerkesztő, Dávid Gyula felkérésére – megírtam volt a Sütő Andrásról szóló szócikket, s összeállítottam az ide vonatkozó bibliográfiát. Szerencsés körülmények között végezhettem ezt a munkát: maga Sütő András segített a szükséges adatokat egybegyűjteni, megválogatni – a mellőzhetetlen lexikon-követelményekhez igazodva. Nem titkolhatom, hogy az elkészült kéziratot átolvasta s néhány apróbb korrekciót javasolva, egyetértőleg nyilatkozott róla.

Reménykedtünk, hogy a Lexikonnak ez a kötete, melyet nem csak mi vártunk (s várunk) oly régóta, mielőbb napvilágot láthat. Nem így történt – a sors kegyetlen rendelése folytán: Sütő András nemrég eltávozott az élők sorából –, és a Róla szóló szócikkben most már csak utólagosan lehet beiktatni halálának helyszínét és dátumát: Budapest, 2006. szeptember 30.

De itt, az alábbiakban, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon készülő 5. kötetének eme szócikkét minden változtatás nélkül, eredeti alakjában nyújtjuk át az olvasóknak.

*

SÜTŐ András (Pusztakamarás, 1927. jún. 17.) – író, szerkesztő. Édesapja Sütő András, édesanyja Székely Berta. Elemi iskolába szülőfalujában járt, középiskolai tanulmányait egy ideig, egyházi ösztöndíjasként, a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzőjében végezte, majd 1945-ben átiratkozott a kolozsvári Református Kollégiumba. Még ebben az évben felvették a Móricz Zsigmond Kollégiumba is. 1948/49-ben Kolozsvárt a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója. A felvételi vizsga után moszkvai tanulmányi ösztöndíjat kínáltak fel számára; ezt azonban irodalmi tervei miatt nem fogadta el. Tanulmányait nem fejezte be.

Középiskolás diák volt, amikor Balogh Edgár meghívta a Világosság című napilaphoz állandó külső munkatársnak, ahol Benedek Marcell, Jékely Zoltán, Kacsó Sándor kollégájaként dolgozott 1947-ig. Ez időben egyik szerkesztője volt a Magyar Népi Szövetség ifjúsági kiadványainak is. 1948 végén kinevezték a Falvak Dolgozó Népe című hetilap főszerkesztőjének; 1950-től Bukarestben folytatta főszerkesztői munkáját, az oda költöztetett lapnál. Ekkoriban fokozódott Romániában a sajtó ellenőrzése, az osztályharc élesítése, az ún. antiklerikális kurzus követelményeinek érvényesítése. Ezért 1953 júliusában lemondott funkciójáról, majd 1954-ben családjával együtt Marosvásárhelyre költözött; az Írószövetség az Igaz Szó szépirodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettesévé nevezte ki. 1958-ban alapító főszerkesztője a Művészet (később Új Élet) című képeslapnak. A 80-as években kiéleződő konfliktusok miatt az addig betöltött társadalmi tisztségeiről rendre lemond, vagy – nacionalista és pártellenes nézetek vádjával – leváltás folytán távozik. 1972 és 1980 között a Romániai Írók Szövetségének egyik alelnöke. 1980/81-ben újabb (s egyes régebbi) műveinek kiadását, színdarabjainak színrevitelét, nyilvános írói szerepléseit betiltották; 1990-ig csak Magyarországon és Nyugaton publikálhatott. 1982-ben Illyés Gyulával, Csoóri Sándorral és másokkal együtt egyik kezdeményezője volt Budapesten a Hitel című folyóirat megindításának. 1989 májusában hangzott el a Kossuth Rádióban a Sinkovits Imréhez írt, nagy hatású, romániai pártállami körökben mély felháborodást keltő nyílt levele az erdélyi magyarság drámai helyzetéről, s ezt követte októberben az RKP KB-hoz küldött, a budapesti rádióban ugyancsak elhangzott terjedelmes vádirata a romániai nemzetiségek jogfosztottságáról. Ekkor súlyos fenyegetések közepette lakását szeku-felügyelet alá vetették. (Főszerkesztői megbízatásáról 1989. június 14-én lemondott; kilépett az Új Élet szerkesztőségéből.)

1989. december 22-én – a napokkal előbb kitört felkelés részeseként – több tízezer főnyi tömeg előtt mondott beszédet Király Károllyal és másokkal együtt a marosvásárhelyi Kultúrpalota erkélyéről. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagjaként ismét bekapcsolódott a közéletbe. 1990 februárjában rádiós toborzójára több mint 100 000 magyar sereglett egybe Marosvásárhelyt könyves–gyertyás tüntetésre – az újból fellángolt román nacionalizmus ellen, a nemzetiségi jogokért. 1990. március 19-én, a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom alkalmával gyilkossági kísérlet következtében súlyosan megsebesült, elveszítette félszeme világát. 1989-ben az osztrák Pen Club dísztagjává választották, 1990-től a romániai magyar írók Pen Clubjának egyik alapító tagja és tiszteletbeli elnöke. 1992–96-ban a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke volt; 1996 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Jelentősebb díjai, kitüntetései: Állami díj (1950, 1953), a Romániai Írók Szövetségének díja (1970, 1974, 1979), Ion Creangă-díj (1977), Füst Milán-jutalom (1978), Herder-díj (1979), Szép Ernő-jutalom (1978), a színikritikusok Magyar Dráma díja (1988), a Magyar Művészetért díj (1987), Bethlen Gábor-díj (1990), Kossuth-díj (1992), Magyar Örökség-díj (1996), a Romániai Írók Szövetségének Opera Omnia díja (1997), a Magyarság Hírnevéért-díj (1997), Hazám-díj (2002). 1997-ben megkapta a Magyar Köztársaság Középkeresztje kitüntetést, 2002-ben a Magyar Köztársaság elnökének érdemérmét.

Kisdiák volt Enyeden, amikor magyartanára, Vita Zsigmond felfigyelt íráskészségére, s közölte első karcolatát egy enyedi újságban. Nem sokkal később Kolozsvárt a Világosságban eredeti tehetségről tanúskodó lírai jegyzetek, publicisztikai cikkek láttak tőle napvilágot. Pályakezdő írásait – novelláit, karcolatait – az Utunkban Gaál Gábor jelentette meg. Személyes otthoni élmények birtokában mutatta be a mezőségi falu, a szórvány-világ szegényembereinek feltörekvési küzdelmeit, a régi és az új rend hol drámai, hol tragikomikus konfliktusait. 1953-ban jelent meg az Emberek indulnak című prózakötete, majd 1954-ben az Egy pakli dohány című novelláskönyve. Félrejáró Salamon című kisregénye (1956) már a hatalmi önkény bírálatával ébresztett széles körű feltűnést. (Turcu György rendezésében ezt megfilmesítették, ám a bemutató után végleg betiltották a filmet.) Hosszas hallgatás után a 60-as években tematikai és ábrázolásbeli megújulást hoztak az olyan novellái, mint például a Zászlós Demeter ajándék élete, vagy a Kék álhalál.

Igazi áttörést azonban a Kriterion első köteteként megjelent Anyám könnyű álmot ígér című naplóregénye jelentett 1970-ben. (Előbb az Igaz Szó közölte folytatásokban.) A kritika és az olvasói érdeklődés egyaránt páratlan elismeréssel fogadta az Anyám könnyű álmot ígér-tet. Bertha Zoltán írta róla: „Ez a különböző ábrázolásrétegeket differenciáló és egyúttal szintetizáló sűrítés, ez az intenzív tömörítés mindenekelőtt, hogy az Anyám könnyű álmot ígér immár a két világháború közötti népi próza legmagasabb minőségeihez tud kapcsolódni, s téma és stílus felületi összetevőin kívül egy jellegzetes világlátás egész – szociográfiai, néprajzi, történelmi, ontológiai és esztétikai dimenzióiba megérett – szemléleti és formahagyományt képes újraértelmezni és továbbépíteni.” (Sütő András. Monográfia. Kalligram Kiadó, Pozsony, 1995.) Évek során Magyarországon és Romániában számtalan kiadásban jelent meg az Anyám könnyű álmot ígér; több nyelvre lefordították.
Nem sokkal az Anyám könnyű álmot ígér után napvilágot látott „úti tűnődéseinek” kötete is, a Rigó és apostol. Ezekkel a művekkel merőben új alkotói korszak kezdődött pályáján. A hetvenes években egymás után születtek a nagyívű esszék, többek között a Nagyenyedi fügevirág és a Perzsák, melyekben a veszélyeztetett anyanyelv védelmét, a megtartó közösséghez való kötődés jelentőségét, a sajátosság értékeinek oltalmazását, a nemzeti hovatartozás erejét fogalmazta magasrendű művészi üzenetté. Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyve (1977) valójában az Anyám könnyű álmot ígér – és az említett esszék – mélyenfekvő gondolatiságának folytatása: az anyanyelv-védelem felrázó összegzése. „Sütő András esszéregénye, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat összegző mű – Sütő motívumfejlesztő írói módszerére jellemző –, nemcsak összefoglalja és kiegészíti az írónak az anyanyelvvel kapcsolatos nézeteit, hanem egy szuverénül egyéni műforma kereteiben mély értelmezést is ad (…) A nyelv és az ember életegysége ad itt úgy távlatokat a létértelmezésnek” – állapította meg Görömbei András. (Sütő András. Monográfia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986.)

A színpaddal való ismerkedésről tanúskodó egyfelvonásosok és a könnyed hangvételű, Kovács György rendezte Tékozló szerelem (1962) után 1967-ben került színre Marosvásárhelyen a Pompás Gedeon című vitriolos szatírája, Harag György rendezésében. (A hatodik előadás után betiltották a darabot.) Az Istenek és falovacskák című, újabb úti tűnődéseket és esszéket tartalmazó kötetének megjelenésével egy időben írta meg első nagy drámáját, az Egy lócsiszár virágvasárnapját; a darabot az Igaz Szó közölte először 1974 márciusában, ősbemutatója a kaposvári Csíky Gergely Színházban volt ugyanez év október 4-én. (Rendezte Zsámbéki Gábor.) Harag György rendezésében a kolozsvári Állami Magyar Színház 1975-ben mutatta be a darabot. Rövidesen elkészült a Csillag a máglyán is – Kálvin és Szervét drámája –: 1975-ben közölte az Igaz Szó, s a budapesti Madách Színház vitte színre először (rendezte Ádám Ottó), majd a következő évben Harag György rendezésében került színpadra Kolozsvárt is. A két dráma Itt állok, másként nem tehetek címmel jelent meg először kötetben, a Kriterion Könyvkiadó gondozásában (1975).

Tanulmányok, kritikák, méltató elemzések hosszú sora hangsúlyozta a nagy sikerű darabok erényeit, a szerző drámaírói teljesítményének egyetemes kicsengésű jelentőségét. „Kolhaas Mihály egyéni tragédiája egyértelműen a közösségi felismerést szolgálja: a térden állva könyörgő csak veszteségeit szaporíthatja” – írta Kántor Lajos az Egy lócsiszár virágvasárnapjáról szólván. („… meg nem maradhatunk az alázat porában.” Sütő András drámaírói útja. In: Korunk: avantgarde és népiesség. Magvető Kiadó, 1980.) Tarján Tamás pedig megállapította: „(…) az Egy lócsiszár virágvasárnapja és a Csillag a máglyán Sütő András drámaművészetében s talán az egyetemes magyar drámaköltészetben is külön helyet foglal el.” (Itt állok, másként nem tehetek. In: Kortárs magyar dráma. Magvető Kiadó, Budapest, 1983.) 1975-ben a nagyváradi színház Szabó József rendezésében bemutatta az Anyám könnyű álmot ígér adaptációját. A marosvásárhelyi együttes 1977-ben színre vitte – első ízben – a Vidám sirató egy bolyongó porszemért című színjátékot, s ez év novemberében az Igaz Szó közölte a trilógia harmadik darabját, a Káin és Ábelt. (Átdolgozott változata 2003-ban jelent meg a Mentor Kiadónál, a három drámát tartalmazó kötetben.) A „látszólagosan biblikus történet” (miként a szerző fogalmazott egyik vallomásában) mondandójának mélyebb rétegeiben szervesen illeszkedik az előző két drámához. Gáll Ernő így értelmezte a Káin és Ábelt: „Alázatosság és méltóság között nem lehetséges békés együttélés. Ábel és Káin két utat, két magatartást képvisel, amely között választania kell. Sütő opciójában a mai világ, a modern ember egyik alapvető dilemmája nyert választ.” (A „felemelt fő” dramaturgiája és filozófiája. In: A sajátosság méltósága. Magvető Kiadó, Budapest, 1983.) 1979 februárjában a kolozsvári színház a három drámát sorozatban játszotta. Május 4-én a szerző Bécsben, a Herder-díj átvétele után, a Csillag a máglyán német nyelvű megjelenése alkalmából, a Bornemissza Társaság irodalmi estjének vendége volt.

1981. március 3-án a kolozsvári Állami Magyar Színház bemutatta A szuzai mennyegzőt – ugyancsak Harag György rendezésében; egy hónap múltával a budapesti Nemzeti Színház is előadta a darabot. (Rendező: Ruszt József.) Sokágú gondolati összefüggés van a Perzsák című esszé tárgyköréből ihletődött darab és az előző nagy drámák eszmeisége között, a látszólagos különbözőségek ellenére is. Lázok János ezt annak idején így értelmezte: „A szuzai mennyegző a trilógia központi gondolatát, a másként gondolkodók egymás iránti toleranciáját, az egymást feltételező-kiegészítő ellentétek problémakörét új tartalmi vonatkozásokkal, a másként beszélők viszonyának árnyalt rajzával egészítette ki. E kiegészítés azonban szükségszerűen szétfeszítette a trilógia drámáiban megszokott kétpólusú szereplőstruktúrát: Sütőnek ezúttal a másként gondolkodásból eredő ellentétek mellett a természetes etnikai különbözőségek és ezen belül megnyilvánuló azonosság-mozzanatokat is ábrázolnia kellett mondanivalója árnyalt kifejtése érdekében.” (Trilógia vagy tetralógia? In: Tanulmányok Sütő Andrásról. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2002.)

Az újabb esszéket és interjúkat tartalmazó kötetet – Az Idő markában – 1984-ben a budapesti Szépirodalmi Kiadó jelentette meg; Romániában emiatt felelősségre vonták, s kezdetben a korabeli magyar hivatalosság is vonakodott engedélyezni a kiadást. Ekkoriban fejezte be Advent a Hargitán című drámáját, s elkészült Az ugató madár első változata is. Az Advent a Hargitán ősbemutatója 1986. január 2-án volt Budapesten, a Nemzeti Színházban. (Rendező: Sík Ferenc.) Bukarest tiltakozott a romániai viszonyokat úgymond „hamisan ábrázoló” darab bemutatása ellen; a szerzőt azzal büntették, hogy hazájában továbbra sem közölhetett, útlevél-kérelmét pedig visszautasították. Csak 1987 novemberében láthatta először az előadást; ugyanekkor megtekinthette Az álomkommandó című, új darabjának előadását is a Vígszínházban. Kalandozások Ihajcsuhajdában (Vigyorgó búbánat) című mesejátékát a veszprémi Petőfi Színház mutatta be, Vándorfi László rendezésében (1993).

A Szépirodalmi Kiadó 1989-ben indította útjára (Ablonczy László szerkesztésében) az életműsorozatot; első köteteként – Színművek címmel – a Pompás Gedeon, az Egy lócsiszár virágvasárnapja és Csillag a máglyán látott napvilágot. Az elkövetkező években – mindeddig – 13 kötet jelent meg ebben a sorozatban, különböző kiadóknál. (Szépirodalmi, Kriterion, Akadémiai, Helikon, Pallas–Akadémia, Neptun.)

1989 decembere után ismét bekapcsolódott a közéletbe, majd újabb műtétek és gyógykezelés végett utazott Budapestre, Amerikába, Németországba. Egy időben főleg nemzetközi, emberjogi intézményekben tett látogatásaival képviselte a romániai magyarság politikai követelményeit. Az Ablonczy László igazgatta budapesti Nemzeti Színházzal, Sík Ferenccel, Sinkovits Imrével, az egész társulattal való rendkívül termékeny alkotói kapcsolata meghatározóvá lett életében. 1995-ben Balkáni gerle című, új darabját elküldte a meghívásos budapesti drámapályázatra; Hubay Miklóssal és Páskándi Gézával együtt nyerte el az első díjat. A Balkáni gerle rendezője a Nemzeti Színházban Iglódi István volt. 1999 májusában a Balkáni gerlével Erdélyben, Marosvásárhelyen vendégszerepelt az együttes messzehangzó sikerrel. „A dráma Sütő András eddigi utolsó darabja – írta Cs. Nagy Ibolya – hangsúlyos jelenidejűségével a romániai nyolcvanas évek rettenetes magyarirtó idejének drámája: olyan s annyi, abszurdnak feltűnő, mégis valóságos, reális helyzettel s cselekménymozzanattal, melyek a maguk pöre, nyomasztó, nemegyszer tragikus képtelenségeikkel újfajta drámaírói szándékot és poétikai eszköztárat jeleztek.” (Út a méltóságától megfosztott emberig. In: Tanulmányok Sütő Andrásról. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2002.)

A kilencvenes évek első felében két olyan könyve jelent meg, melyekben naplójegyzeteit, írói-emberi küzdelmeinek dokumentumait hozta nyilvánosságra. Szemet szóért című, 1993-ban kiadott kötetének előszavában írta: „Van-e értelme mostani, új helyzetünkben régi kisebbségi nyomorúságokkal foglalkozni? A kérdésre az a társadalmi valóság válaszol, melyben íme, véres magyarellenes pogromok is lehetségesek. A Ceauşescu-féle diktatúra megdöntése után kialakult új helyzetben nemzetiségi-jogi kérdéseink a régiek maradtak, sőt véres támadások veszedelmeivel is gyarapodtak. – Ezért állapítom meg szomorúsággal, hogy könyvem mondandója, sajnos, semmit sem veszített időszerűségéből.” Közéleti-kisebbségi tárgyú dokumentumokat, leveleket, 1989-es keltezésű naplójegyzeteket tartalmaz a következő években megjelent fájdalmasan beszédes című könyv, a Heródes napjai is. (Alcíme szerint: Naplójegyzetek az erdélyi magyarok exodusáról. 1984–1987.) Szerzői vallomás áll a kötet élén: „Aki menekül: gyermekét félti, a nyelvében bujdosót. – Aki nekiveti hátát erdélyi múltunk bástyafalainak: gyermekeink jogos örökségét védi Heródes napjaiban is. – Ezért hiányoznak könyvemből a békességes derű dallamai.” Pomogáts Béla írta: „A zajló időben néhány szépirodalmi alkotás, például az 1995-ben elkészült Balkáni gerle című színdarab, még inkább több kötetre való naplófeljegyzés ad képet mindarról, amit az erdélyi magyarságnak és személy szerint Sütő Andrásnak át kellett élnie. A Naplójegyzetek, Szemet szóért és Heródes napjai című kötetek megrendítő egyéni és közösségi megpróbáltatásokról hoznak hírt, egyszersmind a szülőföld iránt érzett hűséget és a megmaradás reményét is megszólaltatják.” (Kisebbségi sors és kisebbségi írópálya. In: Leletmentés. Közdok Kiadó, 2000.)

Az ezredforduló előtti és utáni esztendők esszéiből, tárcáiból, cikkeiből, valamint a vele készített interjúkból összeállított bő válogatás Erdélyi változatlanságok címmel jelent meg 2001-ben, Debrecenben. (Második, bővített kiadása: Erdélyország, mit vétettem? Neptun Kiadó, Csíkszereda, 2003.) „Az a könyv nem Budán született, hanem a végeken – szól az Olvasóhoz bevezetőjében a szerző. – Ahol magyar várak már nincsenek, de magyarok vannak szép számmal. Végváriak. Ostromlottak. Önvédelmi harcban fogyatkozottak. Új hódítók évszázados támadásait szenvedik és verik vissza forgandó szerencsével. Ahogy lehet.”

Főbb művei

Emberek indulnak (novellák, Buk. 1953.)
Félrejáró Salamon (kisregény, Mv. 1956.)
Tártkarú világ (válogatott elbeszélések, Buk. 1959.)
Pompás Gedeon (vidám játék, Buk. 1968.)
Anyám könnyű álmot ígér (naplóregény, Buk. 1970.)
Rigó és apostol (úti tűnődések, Buk. 1970.)
Istenek és falovacskák (esszék, úti tűnődések, Buk. 1973.)
Itt állok, másként nem tehetek (két dráma: Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Buk. 1975.)
Engedjétek hozzám jönni a szavakat (esszéregény, Buk. 1977.)
Nagyenyedi fügevirág (esszék, úti tűnődések, Bp. 1978.)
Három dráma (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel, Buk. 1978.)
Évek – hazajáró lelkek (cikkek, naplójegyzetek. 1953–1978; Buk. 1980.)
A szuzai menyegző (színmű, Bp. 1981.)
Perzsák. A szuzai menyegző. (Buk. 1982.)
Gyermekkorom tükörcserepei (Bp. 1982.)
Az Idő markában (esszék, naplójegyzetek; Bp. 1984.)
Kalandozások Ihajcsuhajdiában (mesejáték, Bp. 1986.)
Sikaszói fenyőforgácsok (cikkek, naplójegyzetek; Bp. 1987.)
Advent a Hargitán (színmű, Bp. 1987.)
A lőtt lábú madár nyomában (elbeszélések, Bp. 1988.)
Omló egek alatt (arcképvázlatok, tűnődések; Bp. 1990.)
Sárkány alszik veled (beszélgetések, Bp. 1991.)
Mese és reménység (válogatott elbeszélések, Pozsony, 1991.)
Színművek (Káin és Ábel, A szuzai menyegző, Az álomkommandó; Bp. 1992.)
Csipkerózsika ébresztése (arcképvázlatok, esszék, úti tűnődések; Bp. 1993.)
Szemet szóért (dokumentumok, naplójegyzetek; Debrecen, 1993.)
Heródes napjai (naplójegyzetek; Debrecen, 1994.)
Az utolsó köntös (a szerző válogatása életművéből; Bp. – Ungvár, 1994.)
Vadpávamenyegző (mesék, történetek; Bp. 1994.)
Színművek (Vidám sirató egy bolyongó porszemért, Advent a Hargitán, Az ugató madár; Bp. 1995.)
Kék álhalál (elbeszélések, Bp. 1997.)
Balkáni gerle (színmű és napló, Bp. 1999.)
Erdélyi változatlanságok (esszék, cikkek, beszélgetések; Debrecen, 2001.)
Kalandok könyve (vadásztörténetek, mesejáték: Vigyorgó búbánat; Csíkszereda, 2001.)

Szerkesztésében jelent meg Illyés Gyula legszebb verseinek kötete (Buk., 1967), válogatásában és előszavával látott napvilágot Tamási Áron Rendes feltámadás című novelláskönyve (Buk., 1968), bevezetőt írt Kemény Zsigmond Özvegy és leánya című regényéhez (Buk., 1972) – többek között.

Műfordításában adták ki – különböző kötetekben – Ion Creangă összes meséit. Románra fordították – például – a Félrejáró Salamont (Rătăcirile lui Salamon, ford. Constantin Olariu; Buc., 1957), az Anyám könnyű álmot ígér-t (Un leagăn pe cer, ford. Romulus Guga; Buc., 1972), az Engedjétek hozzám jönni a szavakat (Lăsaţi cuvintele să vină la mine, ford. Ladislau Hegedűs; Buc., 1979), a Három drámát (Florile unui geambaş, O stea pe rug, Cain şi Abel; Buc., 1979). Kiadták németül az Anyám könnyű álmot ígért (1976; ford. Helga Reiter), a Csillag a máglyánt (ford. Martha Szépfalusi–Wanner), angol nyelvre fordította az Egy lócsiszár virágvasárnapját, a Csillag a máglyánt, a Káin és Ábelt Brogyáni Jenő; a Csillag a máglyánt franciául tolmácsolta André Doms és Árpád Vígh. Több munkáját átültették orosz, ukrán, szlovák, bolgár, lengyel nyelvre.

Tanulmányok, cikkek Sütő Andrásról

Földes László: Emberek indulnak. Igaz Szó, 1953. 4. sz.
Balogh László: Emberek indulnak. Új Hang, 1954. 1. sz.
Székelyhidi Ágoston: Egy pakli dohány. Alföld, 1955. 5. sz.
Hegedűs Géza: Három erdélyi elbeszélő. Irodalmi Újság, 1955. 32. sz.
Gálfalvi Zsolt: Félrejáró Salamon. Utunk, 1956. 39. sz.
Marosi Péter: Félrejáró Salamon nyomában. Igaz Szó, 1956. 12. sz.
Kántor Lajos: Emberek – útközben. Utunk, 1959. 43. sz.
Jánosházy György: Átfogóbb társadalomrajz felé. Igaz Szó, 1960. 2. sz.
Béládi Miklós: Tártkarú világ. Élet és Irodalom, 1960. 38. sz.
Izsák József: Példázat az emberségről. Igaz Szó, 1961. 6. sz.
Nagy Pál: Az idő hullámhosszán. Igaz Szó, 1962. 6. sz.
Huszár Sándor: Istenek és falovacskák. In: Az író asztalánál, 1969.
Fodor Sándor: Magasrendű harmónia. Utunk, 1970. 12. sz.
Gálfalvi György: Könnyebb álmunk legyen. IM – az Ifjúmunkás Irodalmi-Művészeti melléklete. 1970. 3. sz.
Réz Pál: Beváltott ígéret. Élet és Irodalom, 1970, 17. sz.
Szőcs István: Újabb Holt-tengeri tekercsek. Utunk, 1970. 17. sz.
Kántor Lajos: Az írói gond változatai. Korunk, 1970. 6. sz.
Bálint Tibor: Hétköznapok a keresztfán. Utunk, 1970. 27. sz.
Varga Domokos: A megmaradás irodalma. Valóság, 1970. 8. sz.
Veress Dániel: Gond és jelkép. Igaz Szó, 1970. 8. sz.
Ilia Mihály: Anyám könnyű álmot ígér. Kortárs, 1970. 9. sz.
Martinkó András: Con amore, Anyám könnyű álmot ígér. Kritika, 1970. 10. sz.
Szabó B. István: Az év regénye. Új Írás, 1971. 1. sz.
Szilágyi Júlia: A lelkiismeret dokumentuma. Korunk, 1971. 4. sz.
Illyés Elemér: Négy erdélyi prózaíró. Új Látóhatár, 1971. 5. sz.
Nagy Pál: Haza és nagyvilág. Utunk, 1971. júl. 23.
Lászlóffy Aladár: Ars poétika útközben. Igaz Szó, 1971. 8. sz.
Pomogáts Béla:Az önkeresés útján. Jelenkor, 1972. 10. sz.
Veress Dániel: Szélfútta ágon fészek. Tiszatáj, 1972. 10. sz.
Pomogáts Béla: Sütő András. Alföld, 1972. 12. sz.
Rácz Győző: Nyelv és történelem. In: Értelem és szépség, 1972.
Kántor Lajos: Táj és világ gondjai. Korunk, 1973. 11. sz.
Gálfalvi Zsolt: Istenek és falovacskák. A Hét, 1973. 12. sz.
Alexa Károly: Sütő András: Istenek és falovacskák. Kortárs, 1973. 12. sz.
Réz Pál: Sütő Andrásról. In: Kulcsok és kérdőjelek, 1973.
Ablonczy László: Sütő András új drámája. Magyar Hírlap, 1974. máj. 18.
Szekrényessy Júlia: A lócsiszár felmagasztalása. Élet és irodalom, 1974. okt. 26.
Szabó Zoltán: „Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk.” Új Látóhatár, 1975. 2. sz.
Bretter György: A hegyen túl is hegy van. Korunk, 1975. 3. sz.
Kántor Lajos: A megtalált színház. Korunk, 1975. 6. sz.
E. Fehér Pál: Kétszer a színházról. Népszabadság, 1975. aug. 9.
Gálfalvi Zsolt: Az értelem becsületének jegyében. A Hét, 1975. 38. sz.
Kovács Sándor Iván: Sütő András. Kortárs, 1975. 12. sz.
Nagy Péter: Sütő András: Csillag a máglyán. Kritika, 1976. 1. sz.
Annus József: Csillag a máglyán. Tiszatáj, 1976. 2. sz.
Fenyő István: Forradalom és humanizmus. Alföld, 1976. 2. sz.
Bécsy Tamás: Jellemek és cselekmény. Új Írás, 1976. 3. sz.
Bata Imre: Sütő András drámáinak nyelvéről. Új Írás, 1976. 3. sz.
Ablonczy László: Csillag a máglyán. Alföld, 1976. 3. sz.
Réz Pál: Itt állok, másként nem tehetek. Tiszatáj, 1976. 3. sz.
Koltai Tamás: Lélek a máglyán. Színház, 1976. 3. sz.
Szigeti József: A történelmi szükségszerűség drámái. A Hét, 1976. 24. sz.
Balázs Sándor: Egy mű vallásbölcseleti háttere: a „Csillag a máglyán” c. drámáról. Világosság, 1977. 2. sz.
Illyés Gyula: Sütő András nagy úton. Tiszatáj, 1977. 6. sz.
Márkus Béla: Fájdalmas farsangi játék. Alföld, 1977. 6. sz.
Láng Gusztáv: Eszme és történelem. Alföld, 1977. 6. sz.
Páll Árpád: Csúcsot jelentő drámák. Igaz Szó, 1977. 6. sz.
Dobos László: Levél Sütő Andráshoz. Alföld, 1977. 6. sz.
Pálffy G. István: A hitvitázó. Alföld, 1977. 6. sz.
Cs. Nagy Ibolya: A bölcsőhely parancsai. Alföld, 1977. 6. sz.
Duba Gyula: A megmaradás hirdetője. Irodalmi Szemle, 1977. 7. sz.
Szőcs István: Engedjétek hozzám jönni a szavakat. I.–II. Utunk, 1977. 48/51. sz.
Alexa Károly: Maros menti Parainézis. Kortárs, 1977. 12. sz.
Szilágyi Ferenc: „… megváltani a senyvedő nyelvet…” Magyar Nyelvőr, 1978. 6. sz.
Gáll Ernő: A „felemelt fő” dramaturgiája és filozófiája. Korunk, 1978. 6. sz.
Marosi Péter: Káin tragédiája. Utunk, 1978. jún. 30.
Pálffy G. István: Mosolyba göngyölt aggodalom. Tiszatáj, 1978. 6. sz.
Ablonczy László: A vesszőzés módozatai. Alföld, 1978. 7. sz.
Bécsy Tamás: A szavak és a viszonyok szintje Sütő András két drámájában. Színház, 1978. 7. sz.
Oláh Tibor: Sütő András drámáit olvasom. A Hét, 1978. 38. sz.
Féja Géza: Műfaj születik. In: Törzsek és hajtások, 1978.
Kovács Sándor Iván: Tűnődések a fennmaradás módozatairól. In: Jelenlévő múlt, 1978.
Görömbei András: Káin és Ábel. Tiszatáj, 1979. 2. sz.
Juhász István: Kolozsvári disputa a Csillag a máglyánról. Confessio, 1979. 3. sz.
Pálffy G. István: A hitvigyázó. Forrás, 1979. 3. sz.
Ruffy Péter: Sütő András. In: Világaim, 1979.
Marosi Péter: Kolhaas haragja és Harag Kolhaasa. In: Világ végén virradat, 1980.
Kántor Lajos: „… meg nem maradhatunk az alázat porában.” In: Korunk: avantgarde és népiség, 1980.
Nagy Péter: Sütő András két drámája. In: Olvasó, 1980.
Lázok János: A céltól az eszközig: a Sütő-novelláktól a Sütő-drámákig. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 1981. 2. sz.
Robotos Imre: Ablak a század falán. Igaz Szó, 1981. 2. sz.
Egyed Péter: A műhely aggodalma és bizonyossága. Korunk, 1981. 6. sz.
Czine Mihály: Sütő András küldetése. In: Nép és irodalom. II., 1981.
Szász János: Sajátosság és egyetemesség. In: A hittől az eszméletig, 1981.
Szekér Endre: Vallomás Sütő Andrásról. In: Érték és írás, 1981.
Olasz Sándor: Sütő András: Évek – hazajáró lelkek. Forrás, 1982. 3. sz.
Grezsa Ferenc: Sziszüfosz mai szerepben. Új Írás, 1982. 4. sz.
Csűrös Miklós: Sütő András: Évek – hazajáró lelkek. Kortárs, 1982. 5. sz.
Gálfalvi Zsolt: Sütő András drámái és az Éden kristályfái. Élet és Irodalom, 1982. 26. sz.
Görömbei András: A  hatalom gyermekkori játszótársa. Tiszatáj, 1982. 7. sz.
Balogh Edgár: Sütő András itt marad. In: Acéltükör mélye, 1982.
Nádor Orsolya: Sütő András mondatfűzéséről. Magyar Nyelvőr, 1983. 1. sz.
Farkas Árpád: Pusztakamarási körtevirág. In: Asszonyidő, 1983.
Tarján Tamás: Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja. Csillag a máglyán. In: Százszorszínház, 1983.
Iszlai Zoltán: „Hogy megmaradjunk.” In: A valóság közelében, 1983.
Lázok János: Évek és hazajáró lelkek Sütő András triológiájában. Nyelv- és Társadalomtudományi Közlemények, 1984. 2. sz.
Szakolczay Lajos: Sütő András két drámája. Vigilia, 1984. 5. sz.
Vekerdi László: Anyajegyes maradandóság. Napjaink, 1984. 8. sz.
Szakolczay Lajos: Megtalált világ. In: Dunának, Oltnak, 1984.
Elek Tibor: A lehetetlen kísértése. In: Szabadságszerelem, 1984.
Pomogáts Béla: Sütő András szolgálata. Confessio, 1986. 4. sz.
Ézsaiás Erzsébet: Sütő András. In: Mai magyar dráma, 1986.
Cs. Nagy Ibolya: Mese – mesén túli üzenettel. Alföld, 1987. 6. sz.
Tamás Menyhért: Ünnepi fonatok Sütő Andrásnak. Kortárs, 1987. 6. sz.
Schreiber György: „Drámát írtál, Häftling!” Mozgó Világ, 1987. 12. sz.
Páll Árpád: Azonos mondanivaló, különböző műfajok, avagy jegyzetek a drámaíró Sütő Andrásról. In: Színházi világtájak, 1987.
Ablonczy László: Az álomkommandó. Confessio, 1988. 2. sz.
Sándor Iván: A tetthiány drámaisága. Alföld, 1988. 2. sz.
Nagy Gáspár: „Ararátlanul.” Sütő András: A lőtt lábú madár nyomában. Könyvvilág, 1988. 5. sz.
Görömbei András: Sikaszói fenyőforgácsok. Alföld, 1988. 7. sz.
Szakolczay Lajos: Sütő András metaforaigazsága. In: Ötágú síp, 1989.
Márkus Béla: Fájdalmas farsangi portyázás. In: Magányos portyázók, 1989.
Ara-Kovács Attila: Az együttélés bizonyos tanulságai. Beszélő, 1990. 45. sz.
Pomogáts Béla: Kisebbségi sors és kisebbségi írópálya. In: Leletmentés, 1990.
Tüskés Tibor: Sütő András egyik korai novellája. Tiszatáj, 1991. 8. sz.
Görömbei András: Tűnődés Sütő András naplójegyzeteinek olvasása közben – kitérőkkel. Alföld, 1991. 8. sz.
Zsehránszky István: Auschwitz után, Auschwitz előtt! Népújság, 1991. nov. 1.
Szekér Endre: Sütő András sikaszói gyémántjai. In: Erős várunk a vers, 1991.
Koltai Tamás: „Felügyelőnk, a Nagy Romlás.” In: Színházváltás, 1991.
Czine Mihály: Sütő András két könyve. Forrás, 1992. 2. sz.
Nagy Pál: Az idő markában. Látó, 1992. 3. sz.
Vita Zsigmond: Nem tanára, inkább tanítványa. Művelődés, 1992. 6. sz.
Márkus Béla: A szolgák felelősségével. Tiszatáj, 1992. 6. sz.
Cs. Nagy Ibolya: Út a méltóságától megfosztott emberig. In: Kérdez az idő, 1992.
Oláh Tibor: Vigyorgó búbánat. Népújság, 1993. szept. 30.
Görömbei András: Sütő András. In: Napjaink kisebbségi irodalma, 1993.
Ablonczy László: „S kezdék nevetni a sírás helyett.” Tiszatáj, 1993. 11. sz.
Márkus Béla: A betokosodott kudarc. Hitel, 1994. 10. sz.
Csoóri Sándor: Az elveszett szem fényei. In: Tenger és diólevél, 1994.
Pécsi Györgyi: Az ember szabadsága. In: Olvasónapló, 1994.
Bertha Zoltán: A közösség homlokráncai.