[Látó, 2010. július]

Badiou szubjektumfelfogása: amit megenged és amit kizár

Alain Badiou etikáját1 olvasva, egy kerek és egyértelmű szubjektumelmélettel ismerkedhetünk meg: a „valaki" akkor tud szubjektummá válni, ha azonosul halhatatlanjával egy esemény részeseként. Az esemény egy radikális szakítást feltételez a fennállóval, a tudással, az elkülönítésekkel és felosztásokkal, és egy forradalmi gondolatban a helyzet lehetetlenjét ragadja meg. A szubjektummá válás fontos mozzanata továbbá az eseményhez való hűség. A badiou-i szubjektum tehát csakis forradalmi lehet, hiszen a szakítás mellett való kitartás a legfőbb jellemzője, melyhez a saját érdeke ellenében is konzisztensnek kell lennie. Így már jelentősen leszűkült a szubjektummá válók sora, majd még jobban a négy területre való szigorú tagolással: politika, művészet, tudomány és szerelem. Úgy tűnik, Badiou ezzel a szubjektumelméletével egy újabb fennálló tudást hozott létre, hiszen rigurózus elkülönítéseket, felosztásokat alkalmazott, és szigorú feltételekhez kötötte a szubjektum megképződését. Gondolata radikális ugyan, de ha a szentek példáit lapozgatjuk, láthatjuk, hogy a mártírhalált halt keresztények, akik inkább halhatatlan lelkükkel azonosultak, minthogy ragaszkodjanak a halandó állati testük fenntartásához, tökéletes példái a badiou-i szubjektumnak. A „szolgálatos francia filozófus" elméletének a mártírokhoz képest megállapítható radikalitása abban rejlik, hogy számára nem fontos az igazságtörténés fabulája – ami esetükben Jézus feltámadása és keresztény hitük –, hanem a szakítás és a hűség mozzanata válik kiemelkedő jelentőségűvé. Így a vallásos jellegű igazságtörténés teljesen kimarad vagy átértelmeződik, nem beszélve hétköznapi emberi kapcsolatainkról. Szent Pál például, megkockáztathajuk, baloldali forradalmárként érdekes Badiou számára, aki eltörli a fennálló különbségeket, új gyülekezeteket alapít a zsidók által addig pogánynak nevezett népek között, és univerzálisan tud szólni mindenkihez az egyedi helyzetekben2.

A forradalmi szubjektum és a 20. századi kelet-európai politika

De nemcsak a kimaradt típusok rengetik meg az elméletet, hanem az egyes kategóriák leszűkített jelentése is. Ha végignézzük Badiou politikai jellegű példáit3, láthatjuk, hogy forradalmárként is csak a baloldali gondolkodásúaknak van létjogosultsága: nagyra értékeli a marxista forradalmat, a nácizmus szimulákrumjellegét viszont pontosan az univerzalitás elutasításában látja4. Nézeteiből gyaníthatjuk, hogy egy francia állampolgárnak, még akkor is, ha Marokkóban született, más fogalmai lehetnek a marxista forradalomról, és általában a forradalmakról, mint a diktatúrába torkolló szocializmust megélt kelet-európaiaknak. Itt keleten, talán nem véletlenül, nemcsak a nácizmust tartjuk a bolsevista-szocialista októberi forradalom szimulákrumának, hanem a második világháború után bevezetett szocialistának nevezett rendszereket is. Akkor már a Szovjetunióban sem a különbségek eltörlése jegyében zajlott a politika, hanem inkább a különbözők eltörlése jegyében (terror). A későbbi vezetők nemcsak hogy elárulták a bolsevik forradalmat (árulás), de totalizálni is akarták az általuk feltárt „igazságot" minden „szovjet" számára (l. diktatúra) és egész Kelet-Európában (csapás). Így a badiou-i értelemben vett gonosz5 mindhárom formájával leírható az általa a két fontos modern politikai esemény közé sorolt forradalom további sorsa, és talán az is felmerülhet, hogy eleve csak szi­mulákrum volt, nem pedig esemény, de ennek megállapításához magának a forradalomnak az alapos tanulmányozására lenne szükség.
Ezért érdekesnek tartom kipróbálni, hogy hogyan alkalmazható Badiou elmélete a romániai, és tágabb értelemben a kelet-európai politikai változásokra. Elsősorban az 1989-es temesvári forradalom eseményein próbálom ki az elméletet, valamint utalásszerűen ugyan, de más mozzanait is felvillantom az 1989-es politikai-társadalmi változásoknak. A téma aktualitását adja, hogy a múlt év végén ünnepelt húsz­éves évforduló alkalmából számos dokumentumot publikáltak, sokan írtak és megszólaltak az ügyben. Dolgozatom forrásanyagát a www.temesvar1989.ro honlap képezi, melyet a rendszerváltozás húszéves évfordulója alkalmából hoztak létre. A honlapon közölt szövegek reprezentációján keresztül közelítek a forradalomhoz: nem áll szándékomban állást foglalni a kérdésben, így a szövegekre hagyatkozom. Bár a honlap szerkesztősége nincs nevesítve, a közölt dokumentumokból és sajtóközleményekből kitűnik, hogy Tőkés László köréhez tartozik (nagyrészt Tőkés László beszédeit, interjúit, sajtóirodájának közleményeit válogatják be és teszik közzé). Így abból a szempontból is édekesnek tűnhet a honlap, hogy a főszereplő, a badiou-i értelemben vett értelmiségi, a forradalom motorja hogyan viszonyul ahhoz az eseményhez, amelynek húsz éve részese volt, hogyan reprezentálja, vagy engedi reprezentálni azt. Folytatja forradalmi gondolkodását, vagy konszenzusra jut a helyzetben érvényes tudással? Párhuzamosan a művészi gondolkodás felől is megpróbálom megvilágítani a helyzetet, mellyel 1989-nek szakítania kellett. Ehhez Hertha Müller Nobel-díjas írónő interjúját tartottam a legalkalmasabbnak, hiszen ugyanúgy kisebbségiként, értelmiségiként és a toleránsnak tartott Bánságban élte meg a Ceauşescu-diktatúrát. A két, a diktatúrával szembeni ellenállás köré szerveződő élet(mű) összehasonlítása lehetőséget ad arra, hogy az egyházi-politikai (egyben tárgyaljuk, hiszen badiou-i értelemben nincs különbség) és a művészeti típusú értelmiség  milyen módokon tud hű maradni forradalmi gondolatához. Dolgozatommal csupán néhány szempontot szeretnék adni közvetlen környezetünk, „saját forradalmáraink" magatartásának értelmezhetőségéhez a badiou-i szubjektumelmélet felől, nem célom kimeríteni az értelmezést, ami azért sem lehetséges, mivel élő és történő személyekről, eseményekről van szó.

A helyzet és lehetetlenje

A helyzet leírását olyasvalakire bízom, aki írásaiban folyamatosan visszatér az 1945 és 1989 közötti helyzetre, és Európa-szerte beszél is róla. Hertha Müller szász származású Nobel-díjas írónő egy vele készített interjúban így vallott az írással kapcsolatban az akkori állapotokról: „ez volt az egyetlen lehetőségem, hogy saját magam maradjak, az lehessek, akinek gondolom magam. Főleg akkor nőtt meg hatalmasan a jelentősége, amikor kirúgtak az állásomból, és elkezdődött az a kihallgatásokból és követésekből álló szekatúra, amit a román titkosszolgálat, a Securitate folytatott ellenem. Az írás mentsvár is lett tehát, védelem egy kiszolgáltatott és rettenetesen szegény országban, egy olyan országban, ahol minduntalan felmerült a kérdés: mi keresnivalóm van ezen a világon?"6 A helyzet világos: a másként gondolkodók hangja nem válhat hallhatóvá, a forradalmi gondolatnak nem szabad megszületnie, vagy az üzenetnek eljutnia ahhoz a közösséghez, mely elindulhatna a szubjektummá válás útján. Az embert pedig igyekeznek a halandó állati felével azonosítani, a szegénység, az éheztetés által arra vezetni, hogy elsődleges célja halandó teste fenntartása, konzerválása legyen, hogy céltalannak érezze az életét, és megkérdezze, miért van ezen a világon.
És hogy mennyire nem volt univerzális, sokkal inkább erős felosztásokkal, megkülönböztetésekkel élő rendszer, azt a következő Hertha Müller-idézet is bizonyítja: „Romániában voltaképp a két, nagy lélekszámú kisebbséggel, a szásszal és a magyarral járattak kanosszát olyan bűnökért, amelyekért nem voltak felelősek." 7 Ugyanúgy, ahogy a nácik a zsidókat, a Ceauşescu-diktatúra is megbélyegezte a bűnökért a kisebbségeket, akiknek léte univerzalitást, egyetemességet követelne. Így nemcsak a szocializmus ideológiájának mondott ellent, de badiou-i gonosszá, terrorrá változtatta a formálisan egyenlőséget hirdető rendszert.
Hertha Müller más romániai német írókkal megalapította az Aktiongruppe Banat nevű írói csoportosulást, mely miatt a Securitate megfigyelés alá vette, művei csak cenzúrázva jelenhettek meg, fordítói állásából eltávolították, majd a folyamatos zaklatások elől Nyugat-Berlinbe disszidált 1987-ben. Tőkés László lelkipásztori beszédeivel szúrt szemet a hatalomnak, 1989. december 16-án a titkosszolgálat deportálta, a mellette kibontakozó szimpátiatüntetésből nőtt ki a temesvári forradalom. A helyzet lehetetlenje volt tehát a nyilvános beszéd az emberi halhatatlan megőrzése mellett, a halandó állattá alacsonyítás ellen, ezért nem publikálhatott és vállalhatott munkát Hertha Müller, és ezért távolították el lelkészi pozíciójából Tőkés Lászlót. A helyzet lehetetlenje volt továbbá minden kollektív fellépésre, univerzális megszólításra irányuló törekvés, melyet terrorral lehetett csak elfojtani.

Szakítás és univerzalitás

A fennálló rendszer megosztó, kisebbségeket és másként gondolkodókat megbélyegző magatartása helyett Temesváron az univerzalitást hirdették, ahogy az már Tőkés László 1989. október 6-án elmondott beszédéből is kiderül. Az 1849-es temesvári ostromra rájátszva ezt mondja: „az ostrom tétje is egyetemes. Mint mikor elesik egy vár, s egy egész országrészt ránt magával. Temesváron ma is egyetemes – egyházi és nemzetiségi – létérdekek ütköznek meg a túlerővel – legalábbis jelképesen. A temesvári református gyülekezet önvédelmi harca „részként" jeleníti meg az „egészet", „egyediként" képviseli az „általánost". „Rólunk van szó": egyként kálvinistákról és egyként az itt élő magyarságról. Az egyetemes kihívásnak Dávidként kísérel megfelelni egy Gyülekezet. S ha nem is a várépítők biblikus hősiességével, de a gyötrő hétköznapok dicsfénytelen helytállásával, tudattalanul is az egész egyházért és népért veti meg lábát egy talpalatnyi helyen"8. Tőkés László lelkipásztor, a temesvári forradalom motorja pontosan a badiou-i szubjektumképződés lényegét fogalmazza meg: egyedien általános üzenetet és célt megfogalmazni, kollektíven fellépni. Ez a politikai szubjektum megképződésének a formája, mely csakis kollektív lehet Badiou-nál. A beszéd egy konkrét helyzetben hangzik el: a magyar nemzeti gyásznapon emlékszik a temesvári magyar református gyülekezet, mely helyzethez hozzátartozik egy diktatúra „ostromló" elnyomása, amiből ki kell törni, ki kell tartani az ellenállás mellett. A helyzetben felidéződnek az 1849. október 6-án kivégzett aradi vértanúk, akik nemcsak a helyzettel való szakítás és kitartás, de az egyetemesség képviselői is: már közhelynek számít, hogy alig volt köztük magyar nemzetiségű, mégis meghallották a forradalom üzenetét. Tőkés is úgy szól híveihez, hogy ők egyedek, de valami általánost képviselnek. Hogy mi is ez? Csak minden kálvinista és minden magyar?
A decemberi események (badiou-i értelemben is véve a fogalmat) bizonyítják, hogy nemcsak a magyarok és kálvinisták, hanem más nemzetiségűek és vallásúak is meghallották az üzenetet. „Mert Temesvár szellemének erkölcsi alapzata a szolidaritásban állt. Az volt a csoda, hogy románok, magyarok, németek, szerbek, vallási felekezetre való tekintet nélkül egyként kiálltak mellette, mint ahogyan később Temesvár mellett álltak ki más városok."9 Úgy tűnik, a valódi forradalomnak elkerülhetetlen eleme az egyetemesség. 1848 és 1989 is a helyzet lehetetlenjét, a lázadást ragadta meg, s ennek üzenetét akárki meghallhatta. A temesvári helyzet univerzalitása azonban nem terjedhetett ki az egész országra, ugyanis Tőkés szerint a temesvári forradalmat „ellopták". „Rögtön a kilencvenes évek elején a posztkommunista kormányzatok rejtett ellenforradalmat indítottak, legfájóbb példája ennek az 1990-es, marosvásárhelyi Fekete Március. A volt nómenklatúra által irányított szégyenteljes események azt a célt szolgálták, hogy hátbatámadják a forradalmat, és az 1989-es eszméket."10 A fekete március román–magyar összeütközése pontosan az univerzalitás eltörlése, tehát badiou-i értelemben vett gonosz. A Tőkés által ellopásnak nevezett eseményt Badiou terrornak nevezné. Magukat az 1989-es eszmék folytatóinak kikiáltók, annak a formális jegyeit magukra öltők olyan üzeneteket fogalmaztak meg, melyek partikulárisak voltak, felcserélték az egyetemesség és szolidaritás temesvári eszméit az erőszakra és az ellenségeskedésre.

Hűség, konzisztencia

A harmadik mozzanattal, a hűséggel kapcsolatban azt hiszem, feltehetnénk a kérdést Badiou-nak, hogy meddig kell a szubjektumnak kitartania? Valószínűleg az lenne a válasza, hogy örökre, mert nincs végső igazság, csak igazságok vannak, helyzetek vannak, a szubjektumnak pedig állandó szakításban, tehát a szakítás mellett való kitartásban kell élnie. Lehet-e hű valaki ugyanahhoz az igazsághoz egész életében? És lehet-e hű ugyanúgy? Ezekre a kérdésekre nem könnyű válaszolni, de mindkét életmű felszínre hozza ezt a problémát.
Hertha Müller kitelepül ugyan Németországba, de művészete nem tud elszakadni a romániai állapotoktól: „Mert azt gondolom, az irodalomnak mindig a nehezebb ellenállás irányába kell orientálódnia. Több mint harminc évig éltem abban a rendszerben. A témát nem én választottam, az választott engem. És még mindig nem enged, arról kell írjak, ami foglalkoztat. És mindehhez hozzátartozik, hogy a diktatúrák korának sajnos korántsincs még vége." Az írónő mondatai az igazságtörténés jegyeit hordozzák magukon: az igazság magával ragadja, nem engedi, így szüntelenül azt az üzenetet kell közvetítenie. A szubjektum már szívesen feladná, de mivel azt nem teheti meg, hogy megtagadja, azután is folyamatosan csábítja magához. Foglalkoztatja, mert a helyzet még mindig fennáll, a diktatúrának, amint mondja, még nincs vége, ezért tart ki ugyanúgy igazsága mellett.
Tőkés László is azt hangoztatja, hogy „nem csak a kommunizmus öröksége ellen kell továbbra is küzdenünk (...), hanem a jelenleg is élő kommunizmus ellen is határozottan fel kell lépnünk. A világ népességeinek nagy része ma is diktatúrában él, emlékeztetett, épp ezért a diktatúra milyenségétől függetlenül tovább kell folytatni »Temesvár szellemében« a harcot"11. „Temesvár szelleme" az az igazság, amihez, úgy érzi Tőkés László, hűségesnek kell lennie. Temesvár szellemét kell folytatni ma is, hiszen a helyzet még mindig fennáll, akárcsak Hertha Müller szerint. Amikor viszont arról beszél, hogy a világ többi diktatúrájában is Temesvár szellemében kell folytatni a harcot, akkor Badiou-val totalizálónak nevezhetnénk. Minden diktatúra egyedi helyzet Badiou számára, és mindig a helyzetben lévő valakinek kell forradalmi gondolattal előállnia, hiszen minden ember képes halhatatlanjával azonosulni, szubjektummá válni. Temesvár szelleme csak abban a helyzetben lehet igazság, amelynek a lehetetlenjeként megszületett. Tőkés László hűséges ugyan húsz évvel korábbi forradalmi gondolatához, ezt viszont úgy teszi, hogy közben belerende­ződött egy új helyzetben érvényes felosztásba: előbb püspökként, majd EP-képvi­selőként hirdeti „Temesvár szellemét" és saját szerepét a temesvári igazságtörté­nésben. Badiou felől nézve ez több problémát vet fel: a badiou-i szubjektum  nem tudja magáról, hogy igazságtörténésben vesz részt, hiszen magával ragadja, érdekeit felfüggeszti, így nem is válik aszketikussá számára12. Ha tudhatja magáról, hogy miben volt része, akkor azt jelenti, már vége az igazságtörténésnek, és a szubjektum visszatért a véleményekhez, az emberállat szintjére. Tőkés László viszont továbbra is korábbi elveit hirdeti, csak más eszközökkel: pozíciójával és a nagyobb, európai nyilvánosság által, tehát belerendeződve egy helyzet állapotába. Magát a középpontba állítva hirdeti Temesvár szellemét, és megnevezi a bűnösöket, megnevezi ellenségeit, ahogy Hertha Müller is folyamatosan azt nyilatkozza a német és nemzetközi sajtóban, hogy még mindig figyeli a Securitate, és még mindig a diktatúra emberei vannak hatalmon. Mindketten a helyzetben adott eszközöket használnak az igazság hirdetésére, mindketten nemzetközi díjakat kaptak (Nobel-díj, illetve Robert Schuman-díj) forradalmi szubjektumuk elismeréseként, ami Badiou számára nem lenne elfogadott. Lehetséges, hogy Badiou nem vetett azzal számot, hogy a forradalmárok néha életben maradnak. Az ilyen eseteket mind ferdülésként, a gonoszba való áthajlásként írja le (például a kínai kulturális forradalom esetében13), pedig talán középút is van: nem radikális, hanem a helyzetben elfogadott módon segíteni elő az igazságtörténést.
Az 1989-ben a keleti blokkban mindenhol változások zajlottak, radikálisabbak és kevésbé radikálisak, ugyanis a szakítás nem teljesen sikerült a fennállóval, a diktatúra hatásai több országban, különböző szinteken éreztetik hatásukat, ahogy erről Hertha Müller és Tőkés László fent idézett gondolatai is tanúskodnak. A radikális szakításnak lehet szimbóluma a berlini fal ledöntése: a rombolás egyszerre jelzi a fennállóval való gyökeres szakítást, a helyzetben érvényes felosztások eltör­lését, és vele szemben az egyetemességet, a keletnémetek egyesülését a nyugatnémetekkel, a nyugati blokkét a keleti blokkal. A fal néhány maradványa azonban még ma is áll, a különbségeket nem sikerült eltörölni; Tőkés László a forradalom ellopásáról beszél, Hertha Müller a megfigyelői hálózat továbbéléséről – valamilyen formában mindketten kitartanak, viszont tagadhatatlanul annyit változott a helyzet, hogy gondolataik veszítettek radikalitásukból, továbbra már nem a helyzet lehetetlenjét állítják, így be is rendeződhetnek a helyzetbe. Abban a helyzetben, a 80-as évek végén viszont mindketten badiou-i szubjektumokká váltak: az Aktiongruppe és az október 6-ai beszéd a helyzet lehetetlenjei voltak, mert szakítottak a fennállóval. Az 1980-as évek romániai helyzetében lehetséges szubjektumképződések vizsgálata tehát egyrészről igazolta Badiou elméletének alkalmazhatóságát, másrészt viszont megrengette a marxizmus igazságtörténés-értékébe vetett hitet, hiszen a vizsgált esetben gonoszként mutatkozott meg előttünk, ami a valódi forradalmi gondolatot nem hagyja kibontakozni.

JEGYZETEK

1 Alain Badiou, Ethics. An Essay on the Understanding of Evil. Translated and introduced by Peter Hallward. Verso, London–New York, 2001.
2 Paul's thought is a thought of the event, a thought of the truth as consecutive to an event, a thought of fidelity, and also a certain thought of the universal, and what interested me was to examine it as such. (Badiou i. m. 123–124.)
3 1792-es francia forradalom, 1917-es bolsevik forradalom, kínai kulturális forradalom
4 When the Nazis talked about the 'National Socialist revolution', they borrowed names - 'revolution', 'socialism' - justified by great modem political events (the Revolution of 1792, or the Bolshevik Revolution of 1917). (Badiou i. m. 72.)
5 Uo. 58. skk
6 „A téma választ engem". Beszélgetés Hertha Müllerrel (http://www.litera.hu/hirek/a-tema-valaszt-engem)
7 Uo.
8 Temesvár ostroma. Tőkés László beszéde Temesváron, 1989. október 6-án, az Aradi Vértanúk Napján. (www.temesvar1989.ro/hu)
9 Temesvár rehabilitálása. Közlemény. Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. (http://www.temesvar 1989.ro/hu/index.php?option=com_content&view=article&id=63)
10 Uo.
11 Uo.
12 we cannot speak of asceticism: after all, the principle of interest governs [all] conscious practice. (Badiou i. m. 55.)
13 Uo. 84.