[2019. október]
BOGDÁN LÁSZLÓ: AZ ÖNPUSZTÍTÁS MÓDOZATAI.
ARTPRINTER KÖNYVKIADÓ, SEPSISZENTGYÖRGY, 2016.Bogdán László korábban megjelent prózaköteteiből és kötetekben meg nem jelent írásaiból gyűjtötte össze a könyv anyagát. A borítóról egy fiatalember fotója néz ránk, mintegy kinéz a könyvből, kissé csodálkozva, hogy ennyi év eltelt, és amit lát, alig különbözik attól, amit annak idején, ha az első írások keletkezését szem előtt tartjuk, jó negyven évvel ezelőtt megélt. Ahogy a fülszöveg is indokolja az írások ittlétét: időszerűbbek, mint születésükkor.
Összegzésként is olvasható tehát a kötet, alkalmat teremt a Bogdán-próza szemrevételezésére, elsősorban a formai jegyek felleltározására, alakulásuk nyomon követésére (hiszen tartalmilag, lásd az előző bekezdés megállapítását, megmaradt egyféle érvényes változatlanság, amely az önreflexív szövegeket személyességük révén mindig az aktuális jelenbe helyezik). Jobban megfigyelve, és erre kifejezetten alkalmas ez a válogatás, lényegében a formai jegyekre is érvényes a változatlanság jelzője, ugyanis ugyanazt az elbeszélő (emlékező, álmodó, cselekvő) szubjektumot (én-t) követik, fogalmazzák meg, alkotják újra. Különösen egymás erőterében érzékelhető, hogy az itt olvasható prózadaraboknak ugyanaz a villódzva meg-megmutatkozó hőse van, lett légyen alakja változó, akár férfiként, akár nőként lépjen elő, lehet filmrendező vagy utazó, kisstílű szélhámos vagy hihetetlenül olvasott filozófus, ugyanaz az érzékeny álmodó, ugyanaz a szenvedélyes vizionárius alkat. És ebből következik a formai jegyek egységessége: álmok és víziók, olvasmányok és filmélmények, utazások és sodródások élménye adja az írások alapanyagát, de nem csupán azt, hanem tulajdonképpen magát az elbeszélői szubjektumot is ők képzik meg. Hogy hol, miféle helyszíneken játszódnak ezek az elbeszélések, a kérdésre azért is nehéz felelni, mert a pontos válasz nem mindig helyszínhez köthető. A varázspálca, avagy a szimultanizmus csődje épphogy a helyszínek meghatározhatatlanságáról szól, de A meg nem történt történet szintén a hely illékony jellegét írja le. Annak idején Helyszínkeresés forgatáshoz is azért lehetett adekvát kötetcím, mivel kiváltképp jelzi a Bogdán-novellák képlékeny helyszínfogalmát.
Az sem véletlen, hogy a konkrét helyszínek igen gyakran az utazáshoz kapcsolódnak, ezen vagy azon a közlekedési eszközön (vonaton, autón, hajón) utaznak a történet hősei. De legfőképpen meghatározatlan helyen vannak, ilyen-olyan városban, ezen vagy azon a kontinensen, netán magában a képzeletben, amelynek megjelenési formája lehet valaki másnak a képzelete is, vagy az álma, vagy esetleg valaki másnak a regénye (Éjszaka a vadászkastélyban). És ha már itt tartunk, a Bogdán-könyvtár számbavétele külön élménnyel jár, megszámlálhatatlan utalással, átvétellel, idézettel, átlényegüléssel áll szemben az olvasó, vagyis egy kaleidoszkópszerűen (Bogdán egyik kedvenc szava) megidéződő könyvtárban barangolhat. Borgestől kezdve Puskinig beköszön mindenki, akinek valamilyen köze van ehhez a könyvtárhoz, de elsősorban abban nyújtanak segítséget, hogy végül megszülessen az az elbeszélés, amely a legfontosabbat, a mesélő életét meghatározó történetet meséli el. Így van ez akkor is, ha a történet elmesélhetetlen (Balett, avagy egy történet elmondhatóságának határai), habár az elmesélhetetlenség ténye, természete és dinamikája a legfontosabb motorja, forrása és jellemzője az itt olvasható szövegeknek. Nem véletlenül kapcsolódik rendszeresen össze a valóság és a fikció, a lehet a nem lehetségessel (A bőrönd elföldelése, avagy az akcióvers halála; Képzelt riport a Szent Anna-tó körüli erdők égéséről, avagy az eltűnés; Meg nem történt történet).
A kötet címe a konkrét jelentésénél többet mond, az önpusztítás valójában egészen mást jelent: az írások által nem elpusztul, hanem megszületik Valaki.
