[Látó, 2009. december]

Mint tépett fellegek, gyűlnek fölöttem
az emlékké foszlott évtizedek,
fantomtestükből eső sem pereg,
csak terpeszkednek renyhén, szélütötten.

Virág nyílik még itt-ott, mint mikor
káprázó szemmel a világra jöttem,
de benzingőz fakítja s lomha por,
elvész a Szép a vegyipari ködben.

Marad-e valami egy emberöltő
múltán e lelkét vesztett, durva korban
abból, mit lelkéből adott a költő?

Egy árva vers, vagy egy sora talán
hegyormok közt, vagy elzárt völgyzugolyban
magányos, vén remete asztalán.