„Igazság! Alszol?”

   (Petőfi Sándor)

Költözik egy címerállat

fényességes dombjáról,

fenyegette őt az állam,

ha ott marad, nem jár jól.

Csúf anyóhoz Felhőnyélbe

a sötétben felszökik,

sietségét elbeszélje, 

barna pipát megtömi:

„Legeltem a címerhegyet,

szép pofámból fű lifegett,

mikor jött egy csinovnyik,

s annyit mondott: nem laksz itt.”

„Félrebeszélsz egérebéd,

fejedben a bűz ragyog,

ki lakik itt, ha épp nem én,

nem tudod te, ki vagyok!”

„Tudom is én, tetves állat,

nem izgatnak nagyvadak,

engem küldött a jó állam,

hogy eltakarítsalak!

Ócska húsod régen lejárt,

fél petákot se ér patád,

alkotmányunk módosult,

mától máshol boldogulj!”

„Látod anyó, ezért jöttem

az új évben, hajnaltájt.

Szívjam szaftos, lógó melled,

vagy adsz egy kis zabszalmát?”

Ilyet és még ilyenebbet

kérdezett a vén kujon,

neve eddig ismeretlen,

ám itt van, ni: Zebulon. 

Tudjad nevét, ha már halott,

jaj, mérgezett szalmát kapott.

Alvó ügynök csendben áll,

főztje gőzöl, téged vár.