[2021. június]
Mărcuțiu-Rácz Dóra: már minden nő hazament
.
Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, 2020.
A 2008-as gazdasági válság és a 21. századi digitális forradalom hatására a 2010-es évektől újabb feminista mozgalmak alakultak ki. A feminizmus negyedik hullámának nevezett szervezkedés baloldali rendszerkritikával lép fel a nők elnyomása ellen. Két fő célja a fizikai és az anyagi biztonság megteremtése (pl. Isztambuli egyezmény törvénybe iktatása). Utóbbihoz a kapitalizmus bírálatával viszonyul, a neoliberális gazdasági rendszer kizsákmányoló működésére hívja fel a figyelmet. Olyan politikai programot követel, melynek lényeges pontjai a piac korlátozása, a hitelelengedés, a munkaidő csökkentése, a tőzsde felülvizsgálata, egy újfajta adórendszer bevezetése stb. A negyedik hullám egyik fontos terepe az online tér, a szociális médián számos közösségi szervezkedés és kommunikáció figyelhető meg, központba helyezve olyan problémákat, mint a nemi erőszak, az utcai zaklatás, az áldozathibáztatás, a szexizmus.
Ennek a társadalmi kontextusnak a leképeződése első látásra Mărcuþiu-Rácz Dóra első verseskötete, azonban a fent említett ideológia érvényesítése helyett a mindennapi tapasztalatok felől alakítja ki nézeteit. A versek nem feminista versek, nem a mozgalmon belül helyezkednek el, inkább párhuzamosan haladnak az áramlattal egy átlagos nő gyakorlati síkján. A már minden nő hazament a Fiatal Írók Szövetsége és az Erdélyi Híradó közös gondozásában jelent meg a hervay könyvek második darabjaként. A 2020 őszén indult könyvsorozat első darabja egy erdélyi metamodern költészeti antológia, a sorozat szerkesztői André Ferenc és Horváth Benji. Az antológia szerzői között szintén helyet kap Mărcuþiu-Rácz Dóra, így kézenfekvő és érdemes új kötetében a metamodernizmusnak nevezett érzelmi struktúra jellemzői mentén is tájékozódni.
A már minden nő hazament, akárcsak a fent említett negyedik hullám, két gondolkodási sémát kapcsol össze: egy identitáspolitikait és egy gazdaságpolitikait. A kötetnek tehát két fő témája van: a női nem és a szegénység. Mindkettő hátrányos helyzetből indul ki, és elnyomást tapasztal, előbbi a zaklatás, szexuális erőszak problémáit boncolgatja. Az egy rossz hírű park utcáin című vers az elnyomás elleni „védekezési mechanizmusokat" sorolja fel: „ne keressek fényfoltokat a betonon, biztonsági őröket"; „ne azért igyak vizet, hogy utána könnyebben tudjak kiabálni"; „ne töröljem le a rúzsom, ha nem kell, azért járjak futócipőben, mert kényelmes". A hétköznapi dolgok átértelmeződnek az erőszaktól való félelem kontextusában, ahogy ezt legjobban a vers zárlata szemlélteti: ,,azért hívjam fel anyámat, mert valóban hiányzott a hangja, ne azért, mert szégyellem bevallani magunknak, hogy még mindig félek a sötétben". A kötet tele van hasonlóan automatikus, gépszerű mozdulatokkal, gesztusokkal. Ezek az ösztönökre emlékeztető, cselekvésre késztető erők bizonyítékul szolgálnak arra, hogy valódi problémákról és alárendeltségről van szó. Így a versek helyenként tanulmányokhoz, esszékhez hasonlóan működnek egy önmegfigyelési rendszerben. Az explicit versnyelv és pontos mondatszerkesztés is ehhez járul hozzá, ugyanakkor a fájdalmak, traumák nem válnak érvekké, statisztikákká, a szöveget végigkíséri egyfajta természetes érzékenység. A versek univerzalitásra törekszenek, hangjai (és persze témái) a tömegeket megszólító slam poetry-t juttatják az olvasó eszébe. Maga a szerző is arról nyilatkozott egy interjúban, hogy „a felolvasásokon slam poetry-szerű" hatásai vannak a szövegeknek. Ez magyarázható a metamodernizmusban új erőre kapott vallomásos, őszinte, hiteles megszólalásmóddal, amely jelen esetben is fokozottan személyes, de mégis közösségeket megszólító.
Fontos leszögezni, hogy az említett áldozatiság nem fordul önsajnálatba, ennek egyik oka a képek árnyalása. A nem megoldás című versben egy moldvai lány eltörte az őt tapogató férfi állkapcsát („az agresszió nem megoldás"), a location service egy olyan férfi elutasításáról számol be, akinek talán „csak tejporra lett volna szüksége". A másik (és fontosabb) ok pedig a teljes köteten végigvonuló társadalmi felelősségtudat, a kötet mottója ezt az alaphelyzetet teremti meg. A metamodernizmusban már megszokott eljárás kiemelni a popkultúrából egy idézetet, és azt mottóvá avatni, jelen esetben a grandson nevű zenész egyik sora tölti be ezt a szerepet: „what’s your alibi?" A versekben kulcsszavakká válnak az alibihez hasonló fogalmak, mint például az ürügy, mentség, kifogás. Az olvasó úgy érzi magát, mint amikor régen a tanító néni sorra kérdezte az osztályt, hogy te és te miért nem készültél mára a leckéből, senkinek nincs épkézláb magyarázata, mindenki kínosan érzi magát, viszont pontosan ez a közösségi szégyenérzet az, ami reményt ad, hogy a jövő órára mindenki tanulni fog. A versek tehát az elkeseredettség ellenére hisznek egyfajta fejlődésben, előremozdulásban. Ez a hit egyaránt jelen van a másik főtémánál, amely a szegénységről közvetít benyomásokat. Ennek problémáit leginkább a fogyasztói társadalom számlájára rója fel, melynek tagjaként a versbeszélő többes szám első személyben szólal meg: „a statisztikák szerint túltermelünk: 1,6 tonna ennivaló végzi a kukában évente" (túltermelés). Az egyén és a társadalom között azonban megfigyelhető egy különbség: előbbi folyamatosan felelősséget próbál vállalni, valamint szégyent, bűntudatot érez. A nagytakarítás című versben a gyerekkor az erre vonatkozó empátia eltörlésének a terepe, ahol a felnőttek, a „kifejlett" polgárok magyarázkodni kezdenek egy halálra fagyott kóbor macska láttán. A macska egy hajléktalan metaforájává válik. A kötetben a macskák és kutyák lépten-nyomon felbukkannak, azok jelentős és kevésbé jelentős szerepei az otthoni, hétköznapi környezetet idézik meg, hangsúlyozva a versbeszélő társadalmi tagságát.
A két főtéma (identitás és gazdaság) sokszor összefonódik egymással. A copie după buletin az anyagilag hátrányos helyzetű nőkhöz viszonyul: „de majd egyszer megkeresem én is az összes olyan lányt (…) akik olyan helyen laknak ahová nem jár ki vonat ahol félnek aszfaltot kenni az útra". Az amikor el akartam adni egy egyszerűnek tűnő üzlet nehézségeit mutatja be a férfi fölérendeltségében: „miért reszketek, amikor most kerestem száz lejt a régi telefonomon." Persze más témák is megjelennek, mint például a család (katonadolog), a járványhelyzet (the unexpected joy of missing out), a párkapcsolat (lakáskeresők). Viszont ezek a(z al)témák leginkább az említett identitás- és/vagy gazdaságtémához kapcsolódnak, sokszor azok kontextusában értelmeződnek. Így bontakozik ki akár a nu cunosc, ahol a női nem, a felnövés és a család metszéspontjában válik főszereplővé a nagymama.
Mărcuþiu-Rácz Dóra költészete nem politikai költészet, hanem a fülszöveg pontos definíciója szerint: „vérbeli szociólíra". Ez a kettősség szervezi a teljes kötetet, versnyelvben és témában egyszerre személyes és közösségi, ösztönös és tudatos. Bár az identitás- és gazdaságpolitika problémáit tematizálja, elhatárolódik a közéleti diskurzusoktól, ahogy ezt a kötet záróverse ki is jelenti: „nem vagy feminista, épp ezt szeretik benned, mégis úgy vitatkozol, mintha az lennél". Mărcuþiu-Rácz Dóra verseskötete nem elméleteken alapszik, épp a gyakorlatiassága a vonzó, mégis úgy képes gondolkodni, hogy a tapasztalatokhoz téteket rendel egy olajozottan működő eszmerendszerben.
