[2017. december]
TAMÁS KINCSŐ: MÓDOS ASSZONY ÜRES KÉZZEL.
MENTOR KÖNYVEK KIADÓ, MAROSVÁSÁRHELY, 2017.
Már a szerző első könyvének (A Csinált-patak állatkertje. Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2015) novellái magukban hordozták a regény lehetőségét. Pontosabban megfogalmazták, körülírták egy regény hiányát, mind tartalmilag, mind poétikailag. A könyv főszereplője, az erdőszélen élő asszony hiába vágyik a regényszerűen összeálló (és elmesélhető) életre – és hogy miért hiába, ezt próbálja meg a könyv elmondani.
Mostani, második könyve hasonlóképpen közelít a kérdésekhez: mitől válik/válhat sorssá egy élet, illetve mi módon válik/válhat elbeszéléssé valaki/bárki élete? Míg A Csinált-patak…-ban egy asszony mindennapjainak eseményei kerültek laza szálra felfűzve, itt három narrátor mesél, három különböző hangú és szemléletű elbeszélő vallomásából alakul ki a történet.
Hárman mesélnek: Sára, a „módos asszony", aki elutazik Amerikába, hogy hazahozza a fiát, Csabát, aki szintén elmondja, ő hogyan éli meg ezt a látogatást, mit gondol a látogatás céljáról stb., a harmadik narrátor pedig Józsi, Sára otthon maradt férje, aki kihasználva, hogy egyedül van, és nincs aki állandóan szekírozza, ráveti magát a pálinkára meg a sörre, szabadon él, övé a világ.
Három nézőpontból látjuk az eseményeket (illetve van egy negyedik: Margaret, Csaba felesége közvetett módon szintén megszólal), három teljesen ellentétes nézőpontból. Mindenki mást lát, mert mindenki mást akar. Sára haza akarja hozni a fiát, Csaba nem szeretne hazatérni, Margaret mellett akar maradni, kint Amerikában, Józsi, felesége elutazását úgy éli meg, mint akit örökösen elhanyagolnak, és a tiltott szeszekben keres vigaszt, illetve elégtételt.
Nem csupán az esemény háromféle elbeszélését találjuk itt, hanem három életet is. Hitelesen, már-már naturalisztikus tárgyilagossággal jelennek meg az elbeszélők előttünk, emlékeikből kirajzolódik egy sajátos erdélyiség. A család szülőhelye, a falu is pontosan betájolható anélkül, hogy a neve megjelenne, filmszerűen hiteles leírásokat találunk (a mészkőbányához elágazó út, a fenyves, az erdő, a legelők, az istállók, a mérleg, a kocsma: „Kővel lerakott terasz, öreg almafa, alatta padok, asztalok. Hátrafelé épült egy újabb terem, könnyű szerkezet, a fiatalok éjszaka itt buliznak, pingpongasztal benne."). És ugyanennyire részletesen ábrázoltak az amerikai helyszínek is, vagy akár a bukarestiek, térképszerűen, követhetően látjuk magunk előtt őket. A személyes sorsokat a szereplők környezete és az eseményekkel szinkron reakcióik idézik elénk leginkább, illetve a minduntalan felkavarodó emlékeik. A múlt leginkább a két férfinál, apánál és fiúnál a hangsúlyosabb, Sáránál, az anyánál inkább a jövőre mutatnak az emlékek is, az ő legfőbb célja a fia hazahozatala, a tervezett panzió élére.
Poétikailag nagyon találó szerkezet a három elbeszélői hang szétválasztása. Mindezzel szubtilis módon felrajzolódik a családot összetartó és szétrontó erők generálta eseménysor koordinátarendszere. Egyben a társadalom hiteles kórképét is felvázolja a szerző. Miközben a könyv a maga helyismeretével rögzíti az események színterét és idejét, egyben távlatot is ad nekik, és ebből a távlatosságból magunkra és környezetünkre, a környezetünkben élőkre ismerhetünk. Ahogy a naturalisztikus darabosság átmegy poétikus, olykor kifejezetten elégikus elemelkedettségbe, az ennek a könyvnek a legfőbb erénye. Néhol zavaró a folklór földhözragadtsága, a népi bölcsességek íztelensége („Nem lehet, hogy úgy járjunk, mint a többiek. Jön a gyerek, oszt vége mindennek, könyörögni kell a napi szexért. Mert az már nem ugyanaz."), de mielőtt ellaposodna, földbe taposódna a mese, az említett poétikusság könnyedén meglebbenti: „Bagoly repül keresztül a fejem felett. Kuvik vagy fülesbagoly, nem értek hozzá, de a hangja jólesik. Amíg fiatalkoromban éjszaka két falu között mászkáltunk, nem a bagolyfajták érdekeltek." Leginkább a Józsi, az alkoholista férj monológjában lebeg a szöveg, és ettől a drámai ellentételezéstől az egész könyv figyelemre méltó távlatokat kap (még akkor is, ha kicsi a valószínűsége, hogy egy falun felnőtt férfiember ne ismerné fel hangjáról a kuvikot vagy a fülesbagolyt).
Megformáltságának, szerkezetének találó formája, tágas horizontja ígéretes könyvvé teszi Tamás Kincső regényét, őt magát pedig immár a számon tartott szerzők közé emeli.
