SZEREPLŐK

ÓRIÁS
TEJSZAKÁLL, Fehérország királya
TEJKISPEJ, Tejszakáll fia
ZSENDICE, Tejszakáll hitvese
ROTTPRÉM, Pirosország királya
RÓZSAGYÖNGY, Rottprém lánya
RÓZSAMÉZ, Rottprém hitvese
FEHÉR KANCELLÁR
PIROS KANCELLÁR
RÉZORR, pohárnok
FEHÉR ZSOLDOSOK
PIROS ZSOLDOSOK
FEHÉR ASSZONYOK
PIROS ASSZONYOK
FEHÉR CSŐSZ
PIROS CSŐSZ

1. KÉP
A hajnali ködben egy kútszerű szerkezet dereng. A kúttól jobbra lévő részt fehér derítés borítja be, a balra eső félteke vörös derítésben úszik. A kúttól jobbra, illetve balra két ember áll. Fehér csősz és piros csősz. Fehér csősz egyenruhája fehér, a piros csőszé piros, egyébként teljes szinkronban vannak egymással

FEHÉR CSŐSZ Amikor kiderül majd, hogy Rottprém, a gazdád egy lusta csaló, az én gazdám, Tejszakáll megkaparintja végre jogos tulajdonát.

PIROS CSŐSZ A kútra gondolsz?

FEHÉR CSŐSZ Arra hát!

PIROS CSŐSZ Felejtsd el rögvest! Különben itt koncollak fel. Rottprém gazdám ajándékba kapta ezt. Tudod te, kitől?

FEHÉR CSŐSZ Persze hogy tudom. Tejszakáll adta neki felét, amikor fia, Tejkispej eljegyezte hitvesét. Tejkispej, ki gazdám egy szem gyermeke, a te gazdád leányának, Rózsagyöngynek kezét kérte meg.

PIROS CSŐSZ Tévedsz, barátom. Nem ő, az apja kérte meg. Alig született meg a két gyerek, s már lóháton dobolták ki szerte a világon, hogy Tejszakáll és Rottprém – ihol, ők ketten ni – (Hátramutat, megvilágosodik a két király, amint Tejszakáll a fehér oldalon, Rottprém a vörös oldalon trónol nagy hetykén) a két birtokot e különös friggyel vonta egybe és pecsételte meg.

FEHÉR CSŐSZ (ezt gúnyosan mondja, ismétli utána, akár egy papagáj) A tejkútért évekig dúló állóháborúnak – mely főként azért tört ki, mert nem tudták pontosan mefelezni reggelente a tejet – most nagy hirtelen végeszakad, mondják. Fele a fehér birtokban maradt, fele pedig a piros birtokba került.

PIROS CSŐSZ Rottprém gazdám még mindig ezen derül. (Felharsan Rottprém iszonytató röhögése) Pedig szavamra mondom, sok oka nincsen rá. Még mindig féltik egymástól a kútnak másik felét.

FEHÉR CSŐSZ Te, szemfüles barátom, áruld el nekem, de őszintén, ha lehet: igaz, hogy Rottprém a kút miatt ígérte oda leánya kezét?

PIROS CSŐSZ Hova gondolsz? A kút igenis őt illeti meg.

FEHÉR CSŐSZ Na jó, hagyjuk ezt. Te, nem tudod, látta-e valaha egymást a két gyerek?

PIROS CSŐSZ Na, látod, barátom, most rajtakaptál. Erről, bevallom, semmit nem tudok.

FEHÉR CSŐSZ Pedig de jó is lenne, ha nem kellene folyton itt őrködnünk egymagunkban. Ha a két gyerek tényleg egybekel, egyesül a két birtok is, s a kutat már nem kell félteni. Egyedül Tejkispejé lesz a tej.

PIROS CSŐSZ Jól adod, öcsém. Bárcsak eljönne már a mi időnk is. Ennyi szolgálat után bíz’ isten kijár a pihenés. Még a madár se jár erre. Aludjunk tehát.

FEHÉR CSŐSZ Aludjunk. Jó éjszakát!

A két csősz elpihen. Megjelenik az óriás. Fáradtan, lomhán vonszolja magát. Amikor észreveszi a tejkutat, odamegy, ráhajol és inni kezd. Majd megtörli száját és homlokát. Elmegy

2. KÉP
Reggel van. Elsőként Fehér csősz ébred meg. Odamegy a kúthoz,
belenéz, felkiált

FEHÉR CSŐSZ Te jó ég, ez nem lehet! Eltűnt a tej! Felséges királyom! (Rohan a palota felé) Felséges királyom! Baj van! Nagy baj! (Eltűnik a palotában)

FEHÉR CSŐSZ (jön lihegve) Uram-királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom: nagy baj történt.

PIROS CSŐSZ (megébred ő is, odamegy a kúthoz, belenéz, rohan a palota fele) Felséges uram! Nagy baj történt! Jajaj! Most mi lesz velem?! (Rohan ő is a piros palotába. Ezalatt a fehér oldalon a király és az udvartartás rohan a kúthoz)

TEJSZAKÁLL (futtában mondja a csősznek) Fújd ki magad, fiam, aztán ki vele: mi az a nagy baj.

FEHÉR CSŐSZ Kiapadt a tejkút, felség.

TEJSZAKÁLL (hüledezik) Szűzanyám! Ez nem lehet igaz. Rottprém volt, ugye? Az ő keze lehet a dologban. Asszonynép, hadititok!

ZSENDICE (miközben a komornája már be is dugja a fülét) Jaj, ne még, ne még. Hadd halljuk legalább felét!

TEJSZAKÁLL Azt mondtam, s még egyszer nem fogom mondani: hadititok! (Zsendice is bedugja a fülét) Honnan veszed, te legény?

FEHÉR CSŐSZ (odaérnek a kúthoz) Felséges királyom, jöjjék és győződjék meg maga. (Tejszakáll belenéz a kútba, szörnyű jajveszékelésbe kezd)

3. KÉP
Tejszakáll, Fehér csősz és az udvartartás a kút előtt állnak.
Nézik a kutat, nem hisznek a szemüknek

TEJSZAKÁLL Ó, egek! Hát ez meg hogy történhetett? Az az álnok Rottprém, az a hitvány gazember, csak ő tehette ezt. Kellett neki a kutam? De hát az országom tej nélkül mit sem ér! Megölöm, megölöm, csak kerüljön a kezem közé! S különben is. Miben fog fürdőzni az én fiam? Mitől lesz puha, bársonyos a bőre, hogyan lesz hetedhét ország legdélcegebb legénye, ha nem kaphat minden nap a kútból tejet?

FEHÉR CSŐSZ Jaj, istenkém, csak ne dühöngjék ennyire kegyelmed! Majd csak kiderül, ha valóban Rottprém követte el e szörnyű tettet.

TEJSZAKÁLL Ha valóban ő követte el? De hát efelől semmi kétség, ember. Csak nem az ő pártját fogod?

FEHÉR CSŐSZ Én, felség? Az ég óvjon engem ettől!

TEJSZAKÁLL Most mitévő legyek? Elő a kancellárt, hátha ő segít. (A kancellár nagy dölyfösen előlép) No, barátom, találd ki, mi légyen, különben belepusztulok. Fejemet rá, hogy a kutat Rottprém dézsmálta meg.

KANCELLÁR Sose búsuljék, felséges királyom, van énnékem ötletem, s szívesen szolgálom kegyelmedet mindenemmel. Felséged bölcs és nagyúr, ily módon tehát sose téved. A kutat valóban Rottprém dézsmálhatta meg. Ki más? Ki más, kegyelmes uram? De lássuk csak, hol is a mi kedves csősz barátunk?

FEHÉR CSŐSZ (előlép) Parancsoljon velem, itt vagyok.

KANCELLÁR No, fiam, mi történt? Meséld el nekünk szépen! De egyetlen részlet se hibáddzék, jól vigyázz, különben hajnalra fejed vétetik.

FEHÉR CSŐSZ Jajaj, felség, ajajaj! Hát közöttünk, csőszök között legyen mondva, az a szokás, hogy talpon állva vigyázzuk a kutat. Bármily hideg legyen az éj, szemlélődünk, figyeljük az utat, mely hozzánk vezet. De ezen az éjen – szavamra mondom s nem mentségképpen – elnyomott az álom. Piros csősz, a hitvány csaló altatót keverhetett kávémba vagy megigézett, nem tudom. Különben sosem alszom el. S míg engem a nagy buzgóság elnyomott, egy dühös bérenc, Rottprém aljas embere, megcsapolhatta a kutat.

KANCELLÁR Úgy? Bizonyos vagy benne, hogy nem hazudsz?

FEHÉR CSŐSZ Nem, uram, esküszöm, hogy nem.

KANCELLÁR Mit nem, te bolond?

FEHÉR CSŐSZ Esküszöm, hogy nem hazudok, fenséges uram!

KANCELLÁR Jól van, te legény. Felséges, bölcs nagyúr, íme a megoldás: küldjön ki zsoldosokat a kúthoz, s ha leszáll az éj, meglássa felséged, elcsípjük mi ezt a dühödt tejvadászt.

TEJSZAKÁLL Az isten megáldjon, te dicső bölcs nemes. Meglásd, hűségedért meglesz majd a bér. No, emberek – szolgák, Zsendice fiam, te is, és Savóné, a komornád, s minden ebadta fajzat, a tanácsosok –, ügyködni rögvest, hogy mielőbb kiálljanak őrködni a zsoldosok!

4. KÉP
Rottprém, Piros csősz és az udvartartás jönnek ki a palotából.
Nézik a kutat, nem hisznek a szemüknek

ROTTPRÉM Ó, egek! Hát ez meg hogy történhetett? Az az álnok Tejszakáll, az a hitvány gazember, csak ő tehette ezt. Kellett neki a kutam? De hát az országom tej nélkül mit sem ér! Megölöm, megölöm, csak kerüljön a kezem közé? S különben is. Miben fog fürdőzni az én fiam? Mitől lesz puha, bársonyos a bőre, hogyan lesz hetedhét ország legdélcegebb legénye, ha nem kaphat minden nap a kútból tejet?

PIROS CSŐSZ Jaj, istenkém, csak ne dühöngjék ennyire kegyelmed! Majd csak kiderül, ha valóban Tejszakáll követte el e szörnyű tettet.

ROTTPRÉM Ha valóban ő követte el? De hát efelől semmi kétség, ember. Csak nem az ő pártját fogod?

FEHÉR CSŐSZ Én, felség? Az ég óvjon engem ettől?

ROTTPRÉM Most mitévő legyek? Elő a kancellárt, hátha ő segít. (A kancellár nagy dölyfösen előlép) No, barátom, találd ki, mi légyen, különben belepusztulok. Fejemet rá, hogy a kutat Tejszakáll dézsmálta meg.

KANCELLÁR Sose búsuljék, felséges királyom, van énnékem ötletem, s szívesen szolgálom kegyelmedet mindenemmel. Felséged bölcs és nagyúr, ily módon tehát sose téved. A kutat valóban Tejszakáll dézsmálhatta meg. Ki más? Ki más, kegyelmes uram? De lássuk csak, hol is a mi kedves csősz barátunk?

PIROS CSŐSZ (előlép) Parancsoljon velem, itt vagyok.

KANCELLÁR No, fiam, mi történt? Meséld el nekünk szépen! De egyetlen részlet se hibádzék, jól vigyázz különben hajnalra fejed vétetik.

PIROS CSŐSZ Jajaj, felség, ajajaj! Hát közöttünk, csőszök között legyen mondva, az a szokás, hogy talpon állva vigyázzuk a kutat. Bármily hideg legyen az éj, szemlélődünk, figyeljük az utat, mely hozzánk vezet. De ezen az éjen – szavamra mondom s nem mentségképpen – elnyomott az álom. Fehér csősz, a hitvány csaló altatót keverhetett kávémba vagy megigézett, nem tudom. Különben sosem alszom el. S míg engem a nagy buzgóság elnyomott, egy dühös bérenc, Tejszakáll aljas embere, megcsapolhatta a kutat.

KANCELLÁR Úgy? Bizonyos vagy benne, hogy nem hazudsz?

PIROS CSŐSZ Nem, uram, esküszöm, hogy nem.

KANCELLÁR Mit nem, te bolond?

PIROS CSŐSZ Esküszöm, hogy nem hazudok, fenséges uram!

KANCELLÁR Jól van, te legény. Felséges, bölcs nagyúr, íme a megoldás: küldjön ki zsoldosokat a kúthoz, s ha leszáll az éj, meglássa felséged, elcsípjük mi ezt a dühödt tejvadászt.

ROTTPRÉM Az isten megáldjon, te dicső, bölcs nemes! Meglásd, hűségedért meglesz majd a bér. No, emberek – szolgák, Rózsaméz fiam, te is, s Tövisné, a komornád, s minden ebadta fajzat, a tanácsosok –, ügyködni rögvest, hogy mielőbb kiálljanak őrködni a zsoldosok.

5. KÉP
Futkosás, jövés-menés, három fehér zsoldos kivonul a Tejkút
fehérbirtokbeli oldalára. Leszáll az éj

FEHÉR ZSOLDOSOK Mi vagyunk a zsoldosok, zsoldosok,
            kezünk sose dolgozott, dolgozott,
            kardot, lándzsát forgatott, forgatott.
Erre jönnek rá, hajszálnyi késéssel a piros zsoldosok. Harciasan,
szuronyukat ütemesen le-fel mozgatva, mint a mazsorettek,
nyomatékosítják, hogy ők az igazi zsoldosok

PIROS ZSOLDOSOK Mi vagyunk a zsoldosok, zsoldosok,
          kezünk sose dolgozott, dolgozott,
          kardot, lándzsát forgatott, forgatott.
A menetelésből szimbolikus ütközet lesz, hangban, fényben stb. Amint ott viaskodnak, hatalmas árnyék vetődik a színpadra. A zsoldosok – fehérek és pirosak egyaránt megrettennek, hangos kiáltásokkal, pl. Jaj istenem, itt a világvége! „Uram, teremőm, ez meg mi lehet?” „Jajaj, egy óriás vagy miféle szerzet?!” És, hogy „Meneküljetek, itt halunk meg mind!” A kút mögé menekülnek, ki-ki a saját feje szerint. Itt nem fontos, hogy melyik színhez tartoznak. A pirosak átmennek a fehérekhez, a fehérek a pirosakhoz, kettő pedig – egy fehér és egy piros – összefonódva, egymásba kapaszkodva ott
reszketnek a kút előtt.

Megjelenik az óriás. Az óriás megtörli homlokát és letelepszik,
karját a kút káváján pihenteti

ÓRIÁS Fáradt vagyok és szomjas, annyit vándoroltam. Hegyet-völgyet bejártam, és egy óriást, kit barátként szeressek, senki földjén se találtam. Most itt vagyok megint, a tejes pocsolyánál. Mint tegnap, úgy enyhítse ma is a tej szomjamat, ha már szívemen ül a bánat.

Az óriás lehajol, és markából merít, majd iszik

ÓRIÁS Hú, ezt ismét kiittam. De jól is esett. Hanem jó lesz most már továbbállni, hátha a holnap nagyobb sikerrel jár, s az óriás is méltó barátra talál. (Elmegy)

6. KÉP
A katonák kimásznak a kút mögül, és hanyatt-homlok rohannak ki-ki
a maga királyához. Közben kiabálnak. A két király kijön a zajra.
Őket kíséri ismét házanépe

PIROS ZSOLDOSOK Uram, királyom! Fenséges úr! Uram, királyom! Fenséges úr!

ROTTPRÉM Egyszerre csak egy beszéljen, és ne olyan gyorsan.
PIROS ZSOLDOSOK (ismét egyszerre fognak hozzá) Felséges urunk, jaj-jaj, az úgy volt…

ROTTPRÉM Azt mondtam, egyszerre csak egy beszéljen. Lehetőleg ne olyan gyorsan. Mondjad te, ott, te-te, a sarokban.

EGY ZSOLDOS Az úgy volt, királyom, hogy kimentünk a kúthoz, amint a parancs szólt, s nem telik bele egy-két perc, a fehér zsoldosok máris ott termettek. Kihívóan, pimaszul ágáltak ellenünk, mire mi sem voltunk restek, de hisz tudja jól kegyelmed, hogy a fehér zsoldosoktól mi meg nem rettenünk. Aztán kisvártatva leszállt az éj, s amint ott állunk, hát jön egy óriás, szakálla fehér.

ROTTPRÉM Óriás? Nem Tejszakáll volt tehát?

PIROS ZSOLDOS Nem, egy óriás, s amint már mondtam, szakálla fehér, akár a tej. Rőt prém volt a vállán, de mindez álruha, s annyira ostoba, hogy bolondot megtéveszt, lehet, de a piros zsoldosokban nem ébred tőle rettenet. Szakasztott Tejszakáll, igen maga, csak termete akkora, hogy még létrával sem érjük föl derekát. Léptei döngenek, hogy megremeg bele a föld, s lihegésétől akkora vihar kerekedett, hogy a környéken minden összedőlt. Hát aztán mi vagdalkoztunk, ütöttük a bestét, királyunk, mert szembeszállni vele, biz termete ellenére is volt bátorságunk. S az óriás? Ránk se hederít. Lép néhányat, csak úgy remeg a föld, majd kifújja magát.

ROTTPRÉM S ti, bátor zsoldosok, erre mit cselekedtetek?

PIROS ZSOLDOS Uram-királyom, hidd el, ütöttük-vágtuk, ahogy kell, meg is ijesztettük ám, mert elszaladt, csak az a bökkenő, hogy kiitta a kutat.

ROTTPRÉM Jaj, kancellárom, most segíts! Áruld el, mitévő legyek. Hanem az asszonyok ne hallgatózzanak! (Tövisné ismét bedugja magától a fülét, Rózsaméz értetlenkedik)

RÓZSAMÉZ Már megint elő a füldugót? Hát ez iszonytató, ezt mi nem bírjuk ki, fenség.

ROTTPRÉM Azt mondtam, ne hallgatózzatok! Az államügyekben nem lehet gondotok! Hol az a füldugó? Majd adok én neked!

RÓZSAMÉZ Jól van, na, jól van már!

ROTTPRÉM No, kancellárom, hol az az ötlet?

KANCELLÁR (nagy büszkén ismét előáll) Felséges úr, feszíts ki huzalt a kút köré. Ha majd vendégünknek tejecskét szürcsölni ismét kedve szottyan, a huzalon fennakad, s reggelig szomjazhat ottan.

ROTTPRÉM Nagyon jó, bravó, kancellárom!

PIROS CSŐSZ Már hogy volna jó, felséges királyom? A mi huzaljainkat egy óriásnak? De hát ez esztelenség. Elviszi a tejet huzalostól, s mi a kettő nélkül maradunk.

ROTTPRÉM Hát akkor más ötletet!

KANCELLÁR Hát, fenség, jobbat nem tudok. Hoppá, de mégiscsak tudok. Mérgezzük meg a kutat.

PIROS CSŐSZ Engedelmével, felség! Ha a kútból iszunk, előbb-utóbb mi is vele pusztulunk.

ROTTPRÉM Hé, valaki! Segítsetek! Hát potyára tart el királyotok titeket?!

A színen végiglődörög Rézorr, a pohárnok. Totyog ide-oda, majd elveszti végleg egyensúlyát és elterül

KANCELLÁR Te részeg disznó, már megint felöntöttél a garatra?

ROTTPRÉM Ráadásul az én pálinkámból már megint!

PIROS CSŐSZ No, lám, ne dühöngjenek kegyelmedék! Itt fekszik előttünk az élő csali.

KANCELLÁR (mint aki kapva kap az alkalmon) Rézorr, hallod? Felkelni gyorsan!

RÉZORR Jajjajaj! Jajajaj! Királyom, csak meg ne büntess! Így jár az, kinek feladata pálinkát őrizni kora hajnaltól, míg leszáll az est. Drága királyom, ne vedd fejemet! Kérlek, csak erre kérlek tégedet!

KANCELLÁR (túlságosan nyájasan beszél) Ne félj, te oktondi pálinkacsősz! De áruld el nekem, hogy lehet egy ember mindig részeg?

RÉZORR Ó, uram, nem iszom én sosem. Csak kóstolgatom, hogy melyik az erősebb, s ily módon azt is megtudom, melyik igényel figyelmesebb őrséget.

KANCELLÁR Bűnödért ez egyszer megjutalmazlak. Megjutalmazzuk. Akkorát botlottál, hogy hazádnak legjobbal szolgáltál.

ROTTPRÉM Megjutalmazzuk, hát hogyne jutalmaznánk!

KANCELLÁR Nos, uram, én amondó vagyok, hogy… (Erélyesre vált, mint aki hatalmát bizonyítja) Rézorr, elrendelem, hogy megnyisd, de tüstént, a borpincéket, azután meg töltsetek a kútba szilvapálinkát, de arra jól vigyázzatok – a tej színét el ne rondítsátok! Aztán ha jő az éj, s vele az óriás, majd megissza a pálinkát, s biz’ isten úgy eldűl, hogy holnapig talpra nem áll.
RÉZORR Felséges királyom, de hát honnan vegyünk annyi pálinkát?

KANCELLÁR Őfelsége engedelmével – jól mondom, királyom? – (Rottprém bólint) elrendelem, hogy megcsapoljál minden hordót! Az előkészületekért, Rézorr, te felelsz! Óriásbarátunk ne szenvedjen hiányt. És ha belealszik részegségébe, kötözzétek meg jól, eszébe ne jusson, hogy elinaljon. Jól mondom, királyom?

ROTTPRÉM Így van.

Erről az oldalról mindenki el

7. KÉP
Fehér oldalon megviláglik a szín, az utolsó replikák megismétlődnek itt is

KANCELLÁR Őfelsége engedelmével – jól mondom, királyom? – (Tejszakáll bólint) elrendelem, hogy megcsapoljál minden hordót! Az előkészületekért, Rézorr, te felelsz! Óriásbarátunk ne szenvedjen hiányt. És ha belealszik részegségébe, kötözzétek meg jól, eszébe ne jusson, hogy elinaljon. Jól mondom, királyom?

TEJSZAKÁLL Így van. (Erről az oldalról mindenki el)
Piros oldalon begurítják az első piros hordót, majd elmennek. Aztán fehér oldalról gurítják be, onnan is el. Majd ismét piros, ismét fehér hordó,
és ez így folytatódik még egy jó darabig

8. KÉP
ÓRIÁS (jő) Ugyanúgy vagyok, mint tegnap, s azelőtt. Barátom nincs, pedig sajog érte szívem, talpamat nem érzem, s a szomjúságtól elájulok menten. Nincs az a szomjas vándor, ki mellette elmenne. (Lehajol, egy hörpintéssel kiissza, csuklik, böffent egyet-kettőt, majd elvágódik. Horkolás. A zsoldosok nekiiesnek, ki-ki megkötözi a saját oldalán, a pirosék piros kötéllel, fehérek fehér kötéllel)

9. KÉP
Az óriás mocorog. Magához tér lassan. Próbálja mozgatni tagjait, de nem sikerül. Időközben kivonul a kúthoz Tejszakáll, valamint Rottprém a kíséretével. A két tömeg eleinte nem érintkezik egymással, csak hajbókolva megbámulják ki-ki a maga oldaláról az óriást. Amikor a fehérek elölről bámulják, pirosak éppen akkor kerülnek a háta mögé, így nem láthatják egymást.

FEHÉR ASSZONYOK (ahogy az asszonyoknál szokás, egymás szavába vágnak) Milyen csúnya! És milyen borostás a képe! Mekkora feje van! Jajaj, de szakadt a mellénye!

PIROS ASSZONYOK Nem tudom, mit hüledeztek úgy! A saját emberetekről nem illik így beszélni.

FEHÉR ASSZONYOK Méghogy a saját emberünk? Ki hallott már ilyet? A Pirosország által felbérelt óriást Tejszakáll elfogta végre.

PIROS ASSZONYOK Igenis, Rottprém fogta el. És ez a szörnyeteg itt, a Tejszakáll bérence.

FEHÉR ASSZONYOK No, lám csak, tagadni próbálják, mi világos, mint a nap. Ennyi satnya jószág, s mind lódítanak. Királyi nemzetség hogy nem tudja, mi az illem!? Csak rágalmaznak és lódítanak!

PIROS ASSZONYOK Pfuj! Szívtelen, fehér dögök! Királyotok, mint dölyfös vadkan, álló nap csak röfög és henyél, s minden jövedelmet a tejkúttól remél.

ÓRIÁS (felébred részegségéből) Hagyjátok abba! Hagyjátok abba, mert megőrülök. (Az asszonyok hanyatt-homlok menekülnek onnan a palotába) Mennyi fehérnép! S agya egyiknek sincs. Csak hűtik a szájukat. A szátok, asszonyok, nektek csak az a kincs.

10. KÉP
A tömeg mindkét oldalról elvonult már. Csak a kút világlik. Egyik oldalról fehérrel, másik oldalról pirossal megvilágítva. Tejkispej és Rózsagyöngy két irányból lopakodva jönnek. Megállnak a saját oldalukon, és nézik az óriást, aki egyelőre nem veszi észre őket

ÓRIÁS (egyelőre még egymagában) Csak tudnám, mit vétettem, hogy ez a sok parányi törpe fogva tart, és mind vesztemet kívánja. Türelem, s ha az ember kivárja, letelik a büntetés.

TEJKISPEJ Mekkora ember! És mekkora a cipője!

RÓZSAGYÖNGY És mekkora a cipőfűzője!

TEJKISPEJ Nem is félelmetes, szerintem csodás.

RÓZSAGYÖNGY (áhítattal figyeli, ugyanúgy beszél) Igen, az. Valóban csodás. S mily jámbor a képe! Vállán palást, rőt prém borítja, ó, teremtőm, akár a papácska, olyan!

TEJKISPEJ (most veszi észre, hogy ott van a leány) Apádra hasonlítana? Nézd a szakállát, fehér, akár a tej. (Büszkén a lányhoz fordul) Láttad már a papát? Tejfehér szakállával oly szelíd és békés. Hidd el, te leány! Mondd, mi is a neved?

RÓZSAGYÖNGY Rózsagyöngy a nevem. És neked?

TEJKISPEJ Az enyém meg Tejkispej. Hallottál már rólam?

RÓZSAGYÖNGY Hogyne hallottam volna! De hiszen ez újabb csoda!

TEJKISPEJ Az, valóban az. Ez a nap még sok csodát tartogathat. Jegyesek vagyunk mi, drága Rózsagyöngyöm, kiskorunktól fogva. Mert eljegyzett téged az apám, mikor megszülettem. Tudsz róla, ugye?

RÓZSAGYÖNGY (szégyenlősen) Tudom, hogyne tudnám. És csodás az is, hogy itt e hatalmas óriás előtt találkozunk. (Erre az óriás valamennyire kiszabadítja fejét, és a két ifjúhoz fordul)

ÓRIÁS (szelíden, kifele mondja) Fogságomat enyhíti, hogy e két kedves parányi teremtés éppen előttem találkozik. Bárcsak szabadulhatnék! Ezt a felfordulást – szavamra mondom, jártamban-keltemben ilyet sose láttam! Gyermekeim, ha jegyesek vagytok, ahogy elárultátok most, hogyhogy eleddig nem találkoztatok?

TEJKISPEJ (először mindketten összerezzennek, majd erőt vesznek magukon) Jaj, Óriás, jegyesek vagyunk mi, de a tejkút az ára. Most, hogy kiitad, a két ország szörnyű haragra lobbant. Először nem is miattad. Hanem, mert (Gúnyosan) jó szomszédokhoz híven egymásra gyanakodtak. De ez a harag – jószomszédság ide vagy oda – évek óta dúl már, s folyton összetűznek, itt a birtok-kapunál. Mert ez a kút olyan, mint egy kapu. Sok évig nyitva állt, s mióta Rózsagyöngy meg én jegyesek vagyunk, nagy hirtelen becsapódott, s mindenki mögötte rekedt. Így találkozni azzal, kit az atyáink és a sors nekünk kiszemelt, nem lehet. Hiába minden jegyesség, házasságról – mindkét fél kidobolta – egyetlen szó se essék.

ÓRIÁS Drága barátaim, még mindig nem értem. Kié is ez a kút?

RÓZSAGYÖNGY Tejkispej apjáé volt, eredetileg. Nem is volt semmi baj, míg meg nem születtünk. Születésünk napján – egy évben, egy hóban s egyazon napon – követek érkeztek Pirosországba, s Tejszakáll, az ő édesapja, a fia nevében megkérte kezem. De apám csak a kút feléért ígérte oda. Így megfelezték. Mert szövetség helyett, amint láthattad magad is, itt állandó versengés, háborúskodás folyik.

ÓRIÁS Drágáim, édes gyermekek, hát mi olyan ördöngös ebben? Jelentsétek be a menyegzőt, s a két országba visszatér a rend. De jó is lenne végre! A nászotokkal egyszeriben megoldódna minden. A kút a kettőtöké lesz, s nem kell őrséget rendelni minden estére. Nem kell azon vitázni folyton, ki az, kit tényleg megillet.

TEJKISPEJ és RÓZSAGYÖNGY (egyszerre) De értsd már meg: nem lehet!

ÓRIÁS Be furcsa helyzet, istenem! A megoldás kéznél van, s intézkedni mégsem lehet. Az én bajom, látjátok, sokkal nagyobb. S megoldás rá nem ígérkezik. Barátot indultam keresni, jártamban-keltemben megszomjúhoztam, s kiittam a kutat. Dehogy tudtam én, hogy ekkora csínytevésnek számít. S tudjátok meg, barátra se leltem ez idáig.

TEJKISPEJ és RÓZSAGYÖNGY (tanácskozik, majd igenlően bólint) Óriás, leszünk mi a barátaid! Én, Tejkispej… és én, Rózsagyöngy… bánatodban osztozom, s rabságodat jobbra fordítom. (Tejkispej és Rózsagyöngy felmásznak az óriásra, és mindkettő levagdossa a köteleket. A fiú a fehéret, a lány pedig a pirosat. Az óriás feláll, megrázza magát, a két fiatalt tenyerébe veszi, s ahogy áll a kút előtt, úgy közelíti a két tenyerét, mígnem az összeér, s a jegyespár egymás vállára borul)

RÓZSAGYÖNGY Milyen szép ez a nap! De most már mennem kell. Tegyél le, drága barátom! Apám s anyám szürkületre mindig hazavár.

Az óriás leteszi Rózsagyöngyöt, az még egy csókot dob Tejkispejnek,
majd elmegy. Tejkispej még néz utána szerelmesen, ő is hazaindul,
s az óriás is elhagyja a színt

11. KÉP
A két palotából jön ki a két király és udvartartása

FEHÉR OLDALON Felébredt az óriás! Nézzük meg, milyen.

PIROS OLDALON Hallottátok, mit mondtak az asszonyok?! Felébredt! No, nézd csak! Kinn vannak a fehérek. És eltűnt az óriás.

TEJSZAKÁLL Most mondjátok meg, miféle móka ez? Hol az óriás? Rottprém tüntette el. Ő is kijött, hogy nagyobb legyen a káröröm!

ROTTPRÉM Hajaj! Tejszakáll is kidugta vackából az orrát. Hogy nagyobbat röhögjön az én káromra. Csakhogy én nem tűröm szótlanul.

PIROS KANCELLÁR Felséges, bölcs nagyúr! Eloldozták az óriást? Itt az idő az összecsapásra! Zsoldosok, harcra fel!

FEHÉR KANCELLÁR Királyom, engedd az én kezembe az ország sorsát. Üzenj hadat Rottprémnek. Ezt a pimaszságot nem nézhetjük karba tett kézzel. Zsoldosaink, harcra fel!

Közben nagy zsivajgás támad

TEJSZAKÁLL Kuss! Csitt! Pszt! Csend legyen! Drága kancellárom, rendet kell teremtenem!

KANCELLÁR Jól van, no, felséges nagyúr. Csak bölcs király lehet, ki ily tanult módon, telides-teli ötletekkel kormányoz. Jöhet a harc, felséges királyom?

TEJSZAKÁLL Tedd azt, mit jónak látsz, hűséges barátom!

TEJKISPEJ Jaj! Jaj! Édesapám, ne!

TEJSZAKÁLL Tanulj, fiú! Igazságot csak így teremthetsz!

TEJKISPEJ De édesapám, nem Rottprém a vétkes!

TEJSZAKÁLL Hanem kicsoda? Te tudsz valamit, édes fiam!?

TEJKISPEJ Tudok, igen, és ismerem őt magát. Egy rokon, ki úgy szereti a királyt, mint tulajdon édesapját.

TEJSZAKÁLL Rokon vagy nem rokon, szeret vagy nem szeret, bűne akkora, hogy országunkban többé nem maradhat. Nos, ki az?

TEJKISPEJ (hüppög) Én volnék az, apám. Én engedtem el az óriást.

TEJSZAKÁLL Hogyan? Hát te tetted? Mától fogva nem vagy a fiam! Szörnyű harag dúl lelkemben, gyermekem. Vétked nagy, az országból menned kell. Takarodj! Különben itt trancsírozlak fel.

TEJKISPEJ Apám, rendelkezzék fölöttem óhaja szerint. Én elmegyek, mert ezt rótta rám.

TEJSZAKÁLL Egy szót se többet! Takarodj hát, színedet se lássam többé! Nem vagy gyermekem! Menj csak, menj Rottprém udvarába, hadd lássuk, hogyan boldogulsz az ellenfél táborában?

FEHÉR CSŐSZ (félre, döbbenten tűnődik) No, de ilyet? Most jó király és rossz apa? Vagy jó apa és rossz király?! Ez engem meghalad.

Mindenki elmegy

TEJKISPEJ Ilyet csak a mesében olvastam. Megáll az eszem. Az apám száműzött udvarából, megszakad a szívem, s az övé is lehet. Bárcsak hagytunk volna mindent a régiben. Most nem búslakodnék ilyen egyedül, s lám a sok cimborám is mind elkerül. Kitől búcsúzzam? Ha apám kitagadott, véle tart anyám is. Rózsagyöngy pedig oly távolra került. Ha én, Tejkispej száműzve a trónus közeléből Pirosországba megyek, immár semmi remény, hogy valaha is elnyerjem Rózsagyöngy kezét.

12. KÉP
Megvilágosodik a piros oldal. Láthatóvá válik, amint a piros kancellár
ütlegelni készül az egyik cselédet

RÓZSAGYÖNGY Édesapám, drága jó apám, nem Tejszakáll volt a vétkes!

ROTTPRÉM Hanem kicsoda? Édes lányom, te szörnyű titkot rejtegetsz. Csak nem tudsz valamit? Ismered tán a tettest?

TEJKISPEJ De tudok, mindent tudok és ismerem a tettest magát. Egy rokon, ki úgy szereti a királyt, mint tulajdon édesapját.

TEJSZAKÁLL Rokon vagy nem rokon, szeret vagy nem szeret, mennie kell országunkból annak, ki ilyet elkövet.

RÓZSAGYÖNGY (keservesen sírni kezd) Én volnék az, apám. Én engedtem el az óriást.

ROTTPRÉM Hogyan? Hát te tetted? Mától fogva nem vagy a leányom! Szörnyű harag dúl lelkemben, gyermekem. Vétked nagy, az országból menned kell. Takarodj! Különben itt trancsírozlak fel.

RÓZSAGYÖNGY Apám, rendelkezzék fölöttem óhaja szerint. Én elmegyek, mert ezt rótta rám.

ROTTPRÉM Csitt, te gyermek! Egyetlen szót se többet! Hát takarodj, színedet se lássam többé! Nem vagy gyermekem! Menj csak, menj Tejszakáll udvarába, hadd lássuk, hogyan boldogulsz az ellenfél táborában.

Lemegy a fény, közben Tejkispej átmegy a piros oldalra,
Rózsagyöngy pedig magába roskadva ül a színpad szélén

RÓZSAGYÖNGY Nem baj, engem száműzettek. De Tejkispejt legalább biztonságban tudom.

13. KÉP

Sötét van. Csak a kút körül dereng némi fény. Rózsagyöngynek Tejkispej befogja szemét hátulról.
A kút előtt találkoznak. Megfogják egymást kezét, és állnak tovább némán

TEJKISPEJ Esküszöm neked, egyetlen gyönyörűm, a te életedre esküszöm, hogy bármi vár, élet vagy halál, téged soha el nem felejtelek.

RÓZSAGYÖNGY Ó, hát te is itt vagy?

TEJKISPEJ Láthatod.

RÓZSAGYÖNGY Az esküd majd bennem is tartja a reményt.

TEJKISPEJ És te? Te mire esküszöl?

RÓZSAGYÖNGY Esküdjek én is? Hát jó. Megesküszöm arra, mi e szörnyű bajt, rabságunkat okozta. Megesküszöm a kútra hát, atyád és atyám életére, no meg a tiédre és az enyémre. Esküszöm én is arra, hogy mindent elkövetek azért, hogy mielőbb viszontlássalak tégedet. S a viszontlátás örömére egybekelhessek veled.

TEJKISPEJ Úgy legyen. Száműzetésünkben vigaszunk a kettőnk esküje lesz. Az ég óvjon, isten veled.

RÓZSAGYÖNGY Véled is, kedvesem. Meglásd, hamarosan újra együtt leszünk.

Egymás nyakába borulnak. Közben a színpad mélye is megvilágosodik.
Ott áll az óriás, átszellemült arccal nézi kettejük búcsúját. A két fiatal
zokogva távolodik egymástól, az óriás arcára bánatos mosoly ül

14. KÉP
Esteledik már. Tejkispej a piros oldalon, Rózsagyöngy a fehér oldalon
bolyong. Mindenütt árnyak, félelmetes erdei hangok. Tejkispej botladozik, elesik. Ugyanúgy Rózsagyöngy is. A két ifjú a következőket szinte
egyszerre mondja. Két fénycsóva esik rájuk, halványan

TEJKISPEJ és RÓZSAGYÖNGY Esteledik már s én nagyon félek. Annyi árnyék, sötét zug, bagolyhuhogás. Nem tudom, hova érek. Bárcsak volna egy mesebeli házikó, hol kandalló-melegben üldögélni jó, hol meleg vacsora duruzsol a kályhán, hol körbevesznek pajtások, cimborák, s hol ölembe hajtva fejecskéjét, csendesen alszik Rózsagyöngy. (Rózsagyöngy Tejkispej nevét mondja) Jaj! De az erdő sötét katlan, s az én mátkám nélkül kibírhatatlan.

15. KÉP
Reggel van. Tejkispej elérkezik Rottprém udvarába. Rózsagyöngy pedig
Tejszakáll portáján dönget. A cselekvés szimultán történik a színpad
két oldalán.
Rottprém palotája előtt. Tejkispej kopog

PIROS CSŐSZ (kinéz egy jókora kukucskálón) Ki az, ki az udvart ily korán felveri? Békeidő van, nincs még ébren senki.

TEJKISPEJ Békeidő? Már hogy volna, drága barátom? Látod, engem, Tejkispejt ide kergetett egyetlen jó apám, hozzátok, az ellenség táborába, hogy itt álljam meg helyem. Bebocsátást kérek Rottprém színe elé. Rajtam most már csak ő segíthet.

Tejszakáll palotája előtt

RÓZSAGYÖNGY Engedj be, kérlek, jó ember! Bebocsátásra csak van engedélyed. Látod, az apám, Rottprém ide száműzött amiatt, hogy Tejkispejjel egyetértve kiengedtük az óriást.

FEHÉR CSŐSZ (fenyegetően) Hogy fog örvendezni Tejszakáll, ha kiderül, hogy az államcsínyt a jegyespár követte el. Na, gyere be, te leány, hadd lássuk, hogyan boldogulsz itt nálunk. (Nyílik a kapu, eltűnik mögötte Rózsagyöngy)

Rottprém palotája előtt

PIROS CSŐSZ Majd meglátjuk, fog-e segíteni, ha kiderül, ki vagy.

TEJKISPEJ Munkát keresek, barátom, nem menedéket. Munkával kell kiengesztelnem jóatyámat amiatt, hogy kiengedtük az óriást.

PIROS CSŐSZ Szóval nagy egyetértésben tettétek ti ezt? No, megállj, fiam! Be nem bocsáthatlak. Rottprém színe elé az ellenség gyermeke? Nem lehet. De szólok neki, hátha mégis kíváncsi lenne rád. Várj itt, s a válasszal ide visszatérek.

16. KÉP
Tejkispej Rottprém színe előtt áll. Ott vannak még az asszonyok, az állandó kíséret és a piros kancellár. A továbbiakban mindenütt ott hallgatózik és szemlélődik az óriás

ROTTPRÉM No, Tejkispej, hajdani vőm-legényem, hadd halljuk, mi járatban nálunk. Te vagy az első ember – de hisz ezt jól tudod –, ki a kútfelezés után átlépte határunk. Tudom, tudom, ne is szólj – mondta már az őr –, Rózsagyöngy&a