Hommage a Sziveri János

Néhányan szemlét tartottunk

a gyakorlat előtt,

nem messze a lengyel–német határtól,

dimbes-dombos vidék,

juhok legelésztek,

volt, amelyik épp megellett,

nem zavartatták magukat,

úgy kezeltek bennünket, akár a

terelő kutyákat,

aztán a semmiből

ott termett egy elhagyatott, régi

szudéta katolikus templom,

amibe a bárányoknak

szabad bejárásuk volt,

a szobrokat már elhordattatták,

magukkal a szobrok szentjeivel.

Még látszott a falakon

a festmények nyoma,

Jézusé, aki maga az áldozati bárány,

akit körülvettek a kiválasztott juhok.

Ha villámlott, szakadt az eső,

ez lett a nyáj egyetlen menedéke,

a megszentelt hely, ami egykor

hívőkkel volt tele

a misén.

A pásztor csak

szombat éjjel jött ki ide,

minden egyes alkalommal

elvitt magával egy fiatal,

jó bőrben lévő állatot,

az Isten bárányát,

vigyázva rá,

ha elvágja a torkát,

teljesen kifolyjon belőle a vére,

s nehogy megtörje csontjait.