[2022. február]

Nincs értelme a versről verset írni,
aztán a versről szóló versről egy másik
verset ismét, mintha feltaláltad volna
az örökmozgót, amely önmagából
táplálkozik. Úgy róni egymás alá
a sorokat, hogy tudod, félre kell tenni
valamennyit a titokból. Mint régebben
kenyérsütéskor az asszonyok egy keveset
a megkelt tésztából. Hogy legyen egy
hét múlva is a folytatáshoz. Azt szokta
mondani Anna, hogy aki a kelesztett
kenyeret feltalálta, a maga módján
zseni volt. És költő is volt persze,
teszem hozzá, mert felfedezte a jövőt.
Ezek szerint mégis lehet verset írni
a versről? Vagy inkább a versírásról?
Ami nem pontosan ugyanaz. Hasonlít
mégis. A lópatkolásról lehet? Esetleg
a tetőfedésről? Az ablaktisztításról?
Igen, itt érdemes elidőzni. Ha a forma
semmi, akkor a versről szóló vers is
láthatatlan. Áttetsző. Akár egy sárral
vagy madárürülékkel bepiszkolódott
ablak letakarítása. A valami eltávolítása,
hogy látszólag ne legyen semmi közted
és az odakint vergődő őszi kert között.
Jobban mondva, hogy semmi legyen, ami
eddig valami volt. Hogy láthasd a didergő
rigót az ágon, a fűben a sárga levelet.
A versről verset írni ennyi. Sőt, bármiről
verset írni is csak ennyi. Megtisztítani
az ablakot. A többi már nem a te dolgod.