[2016. december]
Tiszta nők jeles férfiak
annak aki hozzátok beszél
jobban kellenek az eddiginél
megbecsülés kedves szavak
erre több okotok van mint régen
ha kérdezitek megmondom miért
költöttem verset végig legalább negyven éven
szerelemről és közügyekről
ebben akkor még én is örömöt leltem
ma már csak ti örülhettek neki
szerelmi lírám a ti kedveteket keresi
ti meg cserébe kényeztessetek engem
lehet hogy bottal bicegek
lehet hogy küzdök az elismerésért
amely fáradság már akkor elkísért
amikor még voltam félig gyerek
mégis a legjobbak közé vetődöm
én is épp elég jó vagyok magamnak
ezért a törpék gyűlölnek velük nem törődöm
a kiválóak annál inkább becsülnek
dicsőktől dicséret annyira jó
hogy másért nem is érdemes élni
semmire sem akarom elcserélni
ha a vége is dicsérni való
te Világ tudom hogyan jutalmazol
visszaveszed amit kezed adott
mindenki csupaszon hagy téged ott
szégyelld magad ha szégyenbe hozol
testemet lelkemet és ez nem kevés
ezerszer is kockára tettem érted
most már öreg vagyok tőled jön a kóklerkedés
és kinevetsz ha ezért haragszom
csak nevess rajtunk még egy darabig
hamar eljön a Harag Napja
amit elvettél tőlünk ő kapja
téged megéget máglyán pedig
bárcsak a lelkem jó úton haladna
sokszor e világban élőket
boldoggá tettem férfiakat nőket
bárcsak sokáig így maradna
ha a test szerelmét dicsérem az a lelket sérti
azt mondja hazudok őrült vagyok
az igaz szerelmet el nem múlónak érti
annyira jó amennyire tartós
„te is hagyd ha elhagy a változó szerelem
az örök szerelemnek hódolj
az a vágy amely egyiket másikkal pótol
nem friss hal nem jó élelem"
kiválasztottam egy szép színű képet
és ó jaj milyen sokat szemléltem
és hozzá milyen sokszor beszéltem
már nem szól hozzám már nem látok benne szépet
csodálatos bája benne már nem lakó
hová lett nem tudom néma a képmás
rózsa liliom színe most börtönfakó
elvesztette illatát ragyogását
benned én képmásom fogoly vagyok
eressz el engedd hogy szétváljunk
majd ismét örömmel egymásra találjunk
ha beléd visszajuthatok
A kései nagy versek egyike. Ha életrajzi ténynek tekintjük, hogy írásakor Walther legalább negyvenéves pályára tekinthetett vissza, akkor az 1220-as évek végére datálhatjuk. Sok rejtély, semmi homály. Különös ambivalencia a költészethez és azon belül a saját költői munkássághoz való viszonyban. Walther, nem kevés cinizmussal, úgy próbál kedvet csinálni verseihez, hogy nyíltan bevallja mindjárt az elején: már nem leli örömét bennük. Régebbi szerelmi költészetét, amelyben sok az erotika, úgy tagadja meg, hogy közben büszke is rá. Testi állapotának és társadalmi esélyeinek romlását önérzetesen vagy inkább sértett méltósággal teszi a helyére, nem úgy, mint a Szólt egy tudós öreg kezdetű költeményben, amelyből már a közvetlen halálfélelem szól.
Az utolsó strófa képmás-motívumának több lehetséges értelmezése van. Walther gondolhatott egy régi szerelmére, aki vele együtt megöregedett, és elveszítette szépségét. (Egy szép nőre a mai németben is azt mondják, hogy „bildschön".) Gondolhatott a Világ vagy a Szerelem allegóriájára, össze is olvaszthatta a kettőt. És eszébe juthatott olyasféle neoplatonikus elképzelés is, amilyen hatszáz évvel később az idős Goethét foglalkoztatta a Faust legvégének írásakor: az emberről a halál után leszakadnak, letisztulnak a személyiségvonások, amelyek „képmássá" teszik, illetve az élet során foglyul ejtik önmaga képmásában, és megmarad a színtiszta célhordozó, amelyet léleknek is nevezhetünk. Aztán, ha ezt az értelmezést fogadjuk el, a feltámadáskor visszajut a beszélő Én az elhagyott képmásba.
A vers első két strófáját Rába György lefordította, a többi három strófa eddig tudtommal nem volt magyarra fordítva. Ennek az lehet a magyarázata, hogy az 1961-es kötet szerkesztője, Keresztury Dezső ahhoz a – Karl Lachmann által képviselt és utóbb Carl von Kraus által meggyőzően cáfolt – felfogáshoz igazodott, amely az első kettő és az utolsó három strófát két különálló versnek tekintette.
megbecsülés kedves szavak, „ere und minneclicher gruoz": az egyik a fellépti díj, amelyet a költő a férfiaktól vár el, a másik a szerelmi vágy viszonzása a nők részéről. Az öregedő Walther tudja, hogy az utóbbira nem sok esélye van.
szerelemről és közügyekről, „von minnen und als iemen sol", azaz ’szerelemről és hogy kinek-kinek miként kell’. A lírai költeményekről és az egystrófás Spruchokról van szó.
szerelmi lírám, „min Minnesang": meghagyhattam volna az eredeti kifejezést, de a versbeszédben túlságosan irodalmi műszónak érződik.
bot: vita zajlik róla, vajon vándorbotra, zarándokbotra, koldusbotra vagy az öregség jelére és kellékére gondolt-e Walther. A zarándoklat kivételével az összes motívum társítható a vershez.
Harag Napja, „jamertac": feltűnő a párhuzam a Walther-kortárs Celanói Tamás közismert himnuszával.
nem friss hal, „niht visch unz an den grat", azaz ’nem a gerincéig hal’. A régi német nyelvben élő szólás volt.
börtönfakó, „karker var": Walther szóalkotása, amely nagy erőt ad a következő sorok fogság-metaforájának.
MÁRTON LÁSZLÓ fordítása
