[Látó, 2010. április]

Hommage à Omar Khajjám

1.

Fűszálakkal hemperegsz, gyöngyház homokon,
Öled kitárva, hajad zuhogó korom –
Hamvadba fogsz hullani, semmi, de senki
Se tudja majd: tulipán voltál egykoron.

2.

Bort iszom, s égő ajkadat nézem:
Így tündököl a csillag az égen.
Jól tudom, hogy talmi ez a vígság –
Az elmúlásról beszél már nékem.

3.

Olyan vagy, mint égi karavánszeráj.
Átsüt rajtad a Hold, a huzat körbejár.
Táncolsz és táncol asztalodon a pohár.
Észre sem veszed: a te időd is lejár.

4.

Kristálypohárhoz koccan gyöngy fogad,
Melletted a lét egyre szomjasabb,
Bűbájod égig nő, ha fogy a bor...
Reggel derül ki, milyen ronda vagy.

5.

Egy alkonyon elengedted a kezemet,
Akár őszi dér egy lehullt falevelet.

Rám talál majd egy pondró, föld mélyébe tép –
Ki fog rád gondolni, hogyha már nem leszek?

6.

Poharamba nézek, messzi vagy, mint az ég.
Jöhetnél, de nem jössz, valahol porba égsz.
Két vége van minden útnak, tudhatod hát:
Elveszett minden perc, mit nálam nélkül élsz.

7.

Lebegtél magasan, valahol fölöttem,
Talán a fényben, talán a ködökben.
Hívtál is, meg nem is. El is küldtél, nem is.
Vissza többé nem megyek. Ha már eljöttem.

8.

Szemed messzi, arcomon túlra néz –
Valahol dúl a láthatatlan vész.
Kezedet a kezembe simítom el.
Tudom, egyszer arcul üt az a kéz.

9.

Szép hurim, látom melled, combodat,
És látom alattuk a csontokat.
A szépség ennyit ér. Akárcsak én,
Két ölnyire a föld alá rohad.

10.

Nem vagy te úrnő, fenséges királyi sarj,
Cselédje se senkinek, te szép pipacs.
Büszkén, mintha sivatagban élnél,
Nem tartozol senkihez. Árva vagy.

Salamanca, 1768

Ferenczes István átköltései