ennyi maradt a bálványokból
amiket a kertekbe szállítottak éjjel
és most bőrcipőkben járkálnak közöttünk
reggel ők locsolják meg a füvet hogy ne
égjen ki a zöld ha a kánikula elindul
ráncos talpakkal a házak között
ezekről most nem beszélünk
hallgatásodért levadásznak majd
azok akik szintén nem szólaltak meg
elhalad az utca mellett ahogy
kicserélődtek a táblanevek
és te egyiket se ismered
panorámaképek villannak fel
az egyiken mintha mosolyognál
de azután elhagynak a szétszórt pixelek
ahogy pislogsz megvágod a teret
mozdulatoddal felszállsz a villamosra
leülsz és táskádban egy kar vagy egy láb
vagy szempilla és hajszál ütődik
hozzád mindjárt kiizzadod
pedig azt hitted egyben tart még
ez a csepp ez a száj ami nem
a tiéd mégis úgy használod