Vállán tartja a levegőt,
atlantiszi arany a pajzsa,
a zsoltártalan létezők
magánya benne nő magasra;
felhőbe, fénybe, földbe elszánt
türelemmel kapaszkodik,
minden rejtelmes sejtje ellát
az erdőn túli partokig;
a dicsőséges lehetetlent,
a kegyelmet kérdések nélkül
befogadja, s a levelekben
őrzi inverz gyökérzetéül.