[2015. január]
Ryan Farish: Be Near
Levél hull le. Az első. Nem őszi. Lépések, időből időbe. Nincs kijárás. A lecsukló virágfejek illata. A meztelenség illata. Lépések előre, vissza. A fák ágai között a közök. Saját hálójába csavart pók. Papírba hajtogatott papírszelet. Megbélyegezve. Elküldetlenül.
Az úttest mentén halad. Azt képzeli, él és még élni fog. Az előbbire vannak, az utóbbira lesznek – tanúi. Hiszi. Pedig még azt a galambot is látta, aki éppen úgy hitte, hogy él, a kerekek alatt őrlődve is. Az első autó csak fellökte, megütötte – semmiség, élet –, a második maga alá vonta. Sokáig kellett nézni, végig, amíg az élő és mozgó állatból egy halom szélre szánt toll lesz. Le akarta fényképezni, de az autók itt nem állnak meg. Az első levelet szemléli. Magával hozta, idáig. Most elereszti.
Levél hull le. A második. Nem számolja, tudja. Megy tovább. A virágokat nyitja. Valamiért önszántukból már nem. Közben biztos benne, cél felé halad. Nézi az embereket, akik az ég alá préselten, a földön kúszva lépegetnek. Előre. Ők tudják, hova. A cél elérése már nem cél. Ő tudja. Megáll egy bokornál, sárgára bontja. Minden kis virágot egyenként kell kinyitni. Ha türelmetlen, a fejek barnán lehullnak. Lassan és csöndben. Idő előtt. Lépések, elfelé, az út mentén. Nem fognak elsodorni. Nem mindenkinek jut kerék.
A kitömött állatok kirakata mögött a csendélet. A fácán és a hiúz. Erről mesélni akar, de nem tud. Nincs, aki hallgat. Pedig az úgy volt. A fácán megirigyelte a hiúzt, amiért olyan szép lábai vannak. Kérte, cseréljenek. Testet. Egy napra. A hiúz nem akarta a két satnya lábat. S minthogy nem tudta, mi másra képes az a kövér madár, nem akart egyezkedni. A fácán mindenét felajánlotta. A hiúznak nem kellett, de végül elfogadta a Testet. Ha csak egy nap. Arra nem térnék ki, a szertartás miképpen zajlott. Mesékben szabad. A fácán repülni, a hiúz szaladni nem tudott. Után. Este véletlenül összetalálkoztak. Nem ismerték fel önmagukat. A hiúztest éhes volt, mert a fácáni táplálkozás elégtelennek bizonyult. A fácántest elégségesnek. Egy párnányi ázott toll, a test maradéka.
Levél hull le. A harmadik. Az úttest mellett lépeget, halad. Kezével legyez. A levelek visszaszállnak. Virágok bomlanak. Az ég felé. Nem ősz, csak őszülés. Papírba csavart pók. Hálóban a hal, a halott. A vészkijárat átjárhatatlansága. Akkor maradunk. Meztelenség a tollak, a szőr alatt.
Azt mondtad, ne féljek. Azt mondtam, félni akarok. Én futok, te maradsz. A követés feladása. Kővetés. Egymást dobáljuk. Gyerekek. Ha fáj is. Futok, tovább, elöl. De te már nem futsz után. Neked legyen igazad. Nem haragudnék, ha nem volnék. Ez. Ha hallás után tanulnék. Ha nem kellene látni, tapasztalni Előtt. Az életidő mennyiségének felmérése. Az eredmény kiértékelése. Tudás nyerése. A tudás alkalmazása. Nem tanulok. Haragudni fogok, akkor is, ott is, örökre. Ha nem akarok is. Mint a futás. A nélkülbe. A messzébe. Magamból ki. Holott nincs Kívül. S ha volna se szabadulnék. Téged keresve magamra bukkannék, a testre, melyet sosem láttam még.
Levél hullna. Nem fog. A boltajtó előtt megáll. Kilincs. Az ajtó fölötti csengettyűk. Érkezés. Vészharangok? Az idős hölgy előlép az elfüggönyzött szobából. Haladni tovább, felé. Polcok, a polcokon üveggömbök. Kavarog a tengernyi nedv. Házikók, várak, templomok. Kertek. Kicsi állatok, emberek. Hóból. Tél van. Valahol. A padló parketta, a falak fehérek. A tapéta alatt. Ahol szakad az anyag. A tapéta vörös. Pelyhek hullnak. Lámpák világítanak. Az üvegek falán a fény. A házikók, várak, templomok ablakhiányai. A nemlátó állatok, emberek. A parketta recsegése. A tapéta alatti futások. A pultnál tovább nem. Elnézést. Kicserélné? Nézzen körül, válasszon. Mosolyog. Kezén a karóra. Idő. Néz. Elnézést. Nincs több? A raktárban akad még. Kicserélné? A hölgy kérdezi, milyet szeretne. Amelyikben nyár van. A hölgy tesz néhány kört a raktárban. Tessék. De ez is havas. Néhány kör. Ez? Ez is. Kör. Ez? Is. A hölgy megáll. Visszaadja a régit. Ez nem hó. Ezek tollak, a hattyúról.
Odakint nyár van. A hógömbben toll.
