Kezdetben Ég, Föld.

A Föld puszta, üres, 

mélysötét.

Lelked a vizek fölött. 

Szóltál: fényt! 

Lett fény.

És napvilág és éjsötét. 

És reggel lett, és este lett.

Újra szóltál: egek! 

Lett ég. 

És napvilág és éjsötét.

És reggel lett, és este lett.

Kiáltottad: szárazföld!

Víz mosta a partokat.

Utat vájtak lábak

fűbe nesztelen,

takart testeket éj leple,

napok jöttek-mentek,

zegzugos lett

tér s idő.

Fülkagylóban a tenger,

de visszhang válaszol.

Állj, ki vagy?

Sehol senki.

Mégis közelebb van,

mint a levegő.

Hozzá beszélsz magadban.

És lett szó.

És napvilág és éjsötét.

És reggel lett, és este lett.

Nem jó neked egyedül.

És este lett,

és aludt a tér,

és aludt az idő;

a tenger mélyen szuszogott.

Szemtanúk nélkül

lettél te, és lettél én,

és így lettünk mi 

te meg én.