[2020. október]
„bénégyzetmínuszpluszmínusznégyzet-
gyökbémínusznégyácészerkétá”
(Karinthy Frigyes)Prímszámnak nevezzük azt a természetes számot…
magyarázta Trombitás, Állapítsátok meg, hogy a 91, 123,
131, 122, 344 számok prímek vagy…!, fogalmazott
akkurátusan, a bajusza alól Trombitás, amelyet mindig kicsit
felhúzott, kilátszottak szabályos, tiszta fogai, úgy tűnt, mosolyog,
hogy alkalmasint Trombitás vicces kedvében van,
de mire elhangzott a kérdés, hogy Legtöbb hány gyereknek
osztható el egyenlő módon 120 narancs, 75 banán és 165 alma?,
Trombitás már üvöltött, mert nemcsak a feladványt nem értettük,
de legtöbbünk még narancsot, banánt sem látott életében,
csak hírből hallottuk, csak mesélték, hogy azok déli gyümölcsök,
hogy milyen finomak, s hogy néha pult alatt lehet kapni annak,
akinek van ismerőse a sarki közértben, vagy akinek az apja
a pártkabinetben dolgozik, hát a 120 értelmét veszítette,
és értelmét veszítette a 75 is, csak a 165 alma lógott a képzeletbeli
fákon, vagy ott álltak leszedve ládákban, hogy a lehető legtöbb
gyereknek valaki kiossza, például Trombitás nekünk, de Trombitás
fogai ekkor már gúnyosan csattogtak a bajusza alatt, hülyék, mondta,
mind hülyék vagytok, ennyit sem tudtok megoldani,
semmi nem lesz belőletek, nyavalyások, börtöntöltelékek lesztek,
és ha valamelyik fiú mosolyogni mert, pofon vágta,
egyik vézna osztálytársamat egyszer felemelte, és a táblát is letörülte vele,
a lányok haját meghúzta, hajpántjukat a sarokba vágta,
mi pedig ültünk megszeppenten, szívünk a torkunkban,
és a hektikás padot néztük, a gyűrött füzetet,
a félig elrágott ceruzát szorongattuk,
a pad alá bújtunk volna, egymás kezét is megfogtuk volna,
de nem lehetett, mert osztani kellett az almákat,
Kezdjük elölről!, harsogta Trombitás, és újra osztani kezdtük
az almákat, méghozzá gyerekeknek, mind a százhatvanötöt,
nem akárhogyan, hanem egyenlő módon, a lehető legtöbb gyereknek,
és én titokban arra gondoltam, legszívesebben elfelezném az almákat,
csak minél több jusson, jusson annak is, akinek nem jut narancs, banán,
csak éppen baj ne legyen megint belőle, és Trombitás is megnyugodjon,
és végre úgy villanjanak meg bajusza alól a fogai, mintha tényleg nekünk
és tényleg boldogan mosolyogna, hiszen tudhatná jól, nem mi vagyunk
a hibásak,
hogy még éveket kell várni, míg megtudhatjuk, mi az a déli gyümölcs.
