[2017. november]

---

Tudom is én, mennyire ért utol,
mennyire maradt mögöttem,
volt-e benne némi áhítat,
vagy csak úgy, törődötten
leült mellém egy konyhaszékre
és kérdezősködött:
szándékok, célok, mit miért.
(Leskelődött ám a börtönőr,
hátha a bűntudat
mint tolvaj a sitten
mégiscsak bennem szöszmötöl.)

Mit tudom én, a rang és a pléjboj
időnként merre üzekedtek.
(Vigyázat! Faulkner sem vétkezett!
Mosott és szutykos menekvéseket
hagyott a ruhaszárítón.)

Fogalmam sincs a szertartásról,
száradok, hullok, alvadok.
A vezércikk másról szól.
Valami otromba majmok, torzszülöttek
csokornyakkendőt kötöttek,
az új alázat jelvényeit hordják.
Zsíros vacsorák, pléhdobok,
zsibongó cédák, álpapok
falra öntik a szenteltvizet,
boszorkánykonyhák gőzein
fulladozik a díszmenet.
Tudom is én
a végek kezdetén,
mit ér az emberismeret.