[Látó, 2009. december]

Tüzes a nyár: a Nap pokoli lángja
vörösre perzsel, bőrödet lehántja,
eltölt a hőség, mint vipera-méreg,
felforrósítja agyad és a véred.

Ifjabb szívvel örömünk telne benne:
kalandra csábít, csókra, szerelemre –
de rég elhagytak már a nyári vágyak:
szép őszt kívánunk csak, nyugalmas ágyat.

Az ősz lágyan mosolygó, lanyha Napja,
lelkünket langyos fénnyel simogatja,
és elbódít kertek fáradt varázsa.

Az őszi erdő arany lombot érlel,
és búcsúzó fákról hulló levéllel
felkészülünk mi is az indulásra.