[2017. május]

---

Bár űrlap nem mérte, egy bogárhátú
viskó se ölelt makulátlanabb
lélekkel megáldott, szárnyaló álmú
fészekrakót a náderesz alatt,

és tűzhely hamván hívebben parázsló
rovást se írt le senki, míg élt ő,
sámáni szavakkal összhangot varázsló,
bólintó eperfát imádva féltő,

s a szelídséget páncélként felöltő
elszántságban se volt gerincesebb
hálát szívében szállásoló költő,
ha csendje feljajdul, minden könnye seb,

de senki sem tagadná soha le, ő
kerek földön a legtörékenyebb
császárral, királlyal szembemenő,
aki égő lelkek közt lépkedett,

hogy tiszta rímnél tisztább asszonánca
is oly szelíd és szolid és szerény,
mint levegő, amelynek fényzománca
villan máig eperfák levelén,

s a nagy ég tudja, hogy mind közül mért ő
restellte legjobban, hogy ünnepelik,
kinek hozsanna fölösleges, sértő,
s ódámra tán befogná füleit.