[2015. november]
Siwsann George: Marwnad Yr Ehedydd
Kézen fogva jött és ment, s arra gondolt, milyen jó, nem kell üres kézzel jönnie és mennie, mert az üreskezű embereknek bármi belemehet a kezébe. Így legalább pontosan tudta, semmi sem tud belemenni a kezébe, mert abban épp egy másik kéz van, ami megvédi valahogy.
A másik kezét persze féltette azért, mindig zsebre rakta, mert úgy látta, az üreskezű emberek is így csinálják, csak ők mind a kettőt, a zsebében pedig ökölbe tette, vagy mi, mert úgy látta, a harcolók is így csinálják, amikor bántanak, és őket bántják, akkor biztos véd az is kicsit.
Így azonban nem volt szabad keze, ez sokszor baj volt, de nem érdekelte, legalább nem kell mindig kezet mosnia, amikor hazaérnek. Utálta, hogy de igen, még így is mindig meg kellett mosnia. Azért reménykedett, hátha egyszer nem. Elmagyarázza, nem koszos, és akkor.
A zsebre rakott kezétől mindig jobban félt, mert ha ököl, bánthat vele. Igyekezett úgy, hol egyik, hol másik keze kerüljön zsebbe, hogy addig a másik kéz a simogatásban szeretetet és kedvességet tanuljon, az egyik meg közben lehet kicsit dühös, mert csere, és akkor vissza lehet szelídíteni.
Aztán nem kapta meg a kezet, és ökölbe kellett tennie a zsebében a másikat is. Félt, ha mindkét keze folyton dühös lesz, ő is dühös lesz, és akkor mit csinál, mit, komolyan, megüt valakit, ki tudja, és nem szelídül meg többé, harcoló ember lesz, mint az üreskezűek.
Az én kezem is akkor engedték el először, meg is ijedtem, amikor láttam, az övét is, akkor ez biztos így lesz már mindig, elengedik a kezünket, és nem fogják meg újra, most már tudunk egyedül is. Mert azt persze nem tudták, mennyire félünk, hogy valami belemehet a kezünkbe.
És akkor ökölbe kellett volna tennem, mint ő, de én féltem a dühöstől, jobban, mint a valamitől, hát engedtem a karom lefelé lógni, aztán belemegy, ami beletalál, kezet meg úgyis mindig kell mosni, micsináljak.
Amikor észrevette, hogy még csak nem is a zsebembe, megijedt ettől is, mi lesz velem, én meg nem ijedtem meg, hogy mutassam, így is lehet, nem minden üreskezű ember dühös, sőt, talán az ökölkezűek dühösebbek. De nem merte kiengedni a kezét a zsebéből.
Féltem azért, mi lesz, ha ezentúl mindig üreskezű leszek, mint az üreskezűek, az nagyon rossz lenne. Rossz is volt, de láttam, neki is rossz, és akkor úgy gondoltam, neki is van keze meg nekem is, mind üres egészen, össze lehetne kapaszkodni kicsit, hátha az is elég.
De nem tudtam volna elmenni onnan, ahol nekem kellett jönnöm és mennem a kéz nélkül, és ő is így volt, mi lesz így, semmi. Hiába. Volt nincs van lesz innentől mindig, neki és nekem is, meg a többinek is mind, nyilván, ez elszomorított.
Megállt és elgondolkozott. Én is megálltam. Üreskezűink nem álltak meg, már nem is zavart, ha elengedtek, elengedjük őket mi is, hadd jöjjenek és menjenek üreskezűen, ökölkezűen, ahogy akarnak. Mi van az ökölben? Mi lenne, düh. Azért lesz dühös, nem? Aha.
És mi van a kézfogásban?
2015. 07. 20. 9: 25: 35
