Az ebben a könyvben szereplő alakok mindegyike,
beleértve az egyes szám első személyt is, teljes egészében
fiktív, és sem élő, sem holt személyhez nincs köze.
’Εξισταται γαρ παντ’ απ’ αλληλων διχα1

ELSŐ FEJEZET

Számba hárompercnyi rágásra elegendő kenyeret helyezvén, érzéki észlelőerőimet visszavontam, és mindenestől elmém bensőséges világába zárkóztam, miközben szemem és arcom üres és elgondolkodó kifejezést öltött. Gondolataim szabadidős irodalmi ténykedéseim felé áramoltak. Egy könyvnek egy kezdése és egy befejezése olyan dolog, mellyel sosem érthettem egyet. Egy jó könyvnek lehet három, teljesen eltérő kezdése is, melyek egymással csak a szerző előzetes tudásában függnek össze, és akár százszor annyi befejezése.

Példa három különálló kezdésre – első: A Pooka MacPhellimey, az ördögfélék osztályának tagja, egy fenyőerdő közepén üldögélt lakában, és elméjében a számok természetén mélázva különválasztotta a párosakat a páratlanoktól. Diptichonánál, azaz ódon kétajtós-sarokpántos íróasztalánál ült, melynek belső oldalát viaszborítás fedte. Durva, hosszú körmű ujjai egy tökéletesen gömbölyű tubákszelencén babráltak, és a fogai közti résen keresztül egy bohókás cavatinát fütyörészett. Igazi gavallér volt, és a nagylelkű bánásmód okán, mellyel a carrigan-i Carlow nemzetségből származó feleségét illette, köztisztelet övezte.

Második: Semmi szokatlan nem mutatkozott Mr. John Furriskey megjelenésében, volt azonban egy tulajdonsága, mellyel ritkán találkozni: huszonöt évesen született, és emlékezettel jött a világra, melyet azonban semmilyen személyes tapasztalatra nem lehetett visszavezetni. Erős és szabályos, ámbár a dohányzástól kissé megsárgult fogai voltak; két zápfogában tömés, bal felső szemfogán egy lyuk volt látható.Mérsékelt természettudományos ismeretei Boyle törvényére és a vektoriális erők paralelogrammájára terjedtek ki.

Harmadik: Finn MacCool az ősi Írország legendás hőse volt. Ámbár elméjét tekintve tagbaszakadtnak nem nevezhető, termete és növése lélegzetelállító volt. Combjainak vastagsága egy ló hasának kerületével vetekedett, lábikráinak formája csikóhasnyira sudarasodott. Másfél száz pulya kényelmesen eljátszadozhatott hatalmas hátsóján, mely akár egy csapat hegyszorosban vonuló harcos útját is el tudta zárni.

Állam szögletében megsajdítottam egy fogamat a kenyérhéjra harapva, melyet rágcsáltam. Ez visszaszólított a környező világ észleléséhez.

– Sajnálattal kell látnom – mondta nagybátyám –, hogy tanulmányaidat ilyen ímmel-ámmal végzed. Pedig csak a Fennvaló a megmondhatója, hogy édesapád milyen fáradsággal kereste a pénzt, melyet taníttatásodra költ. Mondd, veszel te egyáltalán könyvet a kezedbe?

Mogorván végignéztem nagybátyámon, aki egy főtt töpörtyűt egy kenyérdarabkával feltartóztatva, villája hegyével keresztüldöfött, és az egésszel szájának bejáratánál elidőzvén adott nyomatékot kérdezősködésének.

Nagybátyám leírása: Vörös képű, gombszemű, hordóhasú. Válla tájékán húsos, hosszú, lengő karokkal, melyek orángutánszerű jelleget kölcsönöznek járásának. Terebélyes bajusz. Harmadosztályú tisztviselő a Guinness vállalatnál.

– Veszek – mondtam.

Villája hegyét szája belsejébe illesztette, majd visszahúzta, faragatlan módon hangosan rágcsálva.
A konyhán használatban levő töpörtyű minősége: Gyönge, abból a fajtából, melynek másfél shilling fontja.
– Nos, hitemre – mondta –, sosem látom jelét. Sosem látom, hogy tanulnál.
– A szobámban tanulok – feleltem.

Akár kint voltam, akár bent, mindig kulcsra zártam a szobám ajtaját. Ez mindig némi titokzatosság tárgyává tette hollétemet, minek köszönhetően ágyban tölthettem egy-egy mogorva napot anélkül, hogy megzavarjam nagybátyám feltételezését, hogy a Kollégiumba mentem. Vérmérsékletemhez mindig is az elmélkedő életmód illett.

Szokásom volt órákon keresztül dohányfüstbe és gondolatokba merülten ágyamon heverészni. Csak ritkán vetkőztem le, és szerény ruházatom igencsak megsínylette a bánásmódot, amiben részeltettem, de úgy találtam, hogy egy gyors adjusztálás durva szőrű ruhakefével némileg helyrehozza megjelenését, anélkül ugyan, hogy teljesen eloszlatná azt a különös hálószobaszagot, mely mindenkor körüllengte személyemet, és amely humoros vagy más jellegű megjegyzések tárgyát képezi barátaim és ismerőseim körében.

– Nem szereted te kissé túlságosan is a szobádat? – folytatta nagybátyám. – Miért nem tanulsz itt, az ebédlőben, ahol tinta is van, és ahol volna egy rendes könyvszekrény a könyveidnek? Nincs még a világon egy fiú, aki ekkora titkot csinálna a tanulásból.
– A szobám kényelmes, csendes, és ott vannak a könyveim. Jobban szeretek ott tanulni – feleltem.

A szobám kicsi volt és gyengén megvilágított, de megvolt benne majdnem minden, amit nélkülözhetetlennek tartottam az élethez: az ágyam, egy szék, melyet ritkán használtam, egy asztal és egy mosdóállvány. A mosdóállványnak volt egy szegélye, melyre néhány könyvet helyeztem. Az általánosan elfogadott nézet szerint mindegyikük megkerülhetetlen volt azok számára, akik képet szándékoztak alkotni a kortárs irodalomról, és csekély gyűjteményem választéka Joyce úrtól A. Huxley úr, a kiváló angol író széles körben olvasott munkáiig terjedt. Szobámban volt néhány porcelántárgy is, melyeket inkább gyakorlati értékük végett, semmint esztétikai megfontolásból tartottam. A tükör, melynél minden második nap borotválkoztam, abból a fajtából való, mellyel Watkins, Jameson, Pim és Tsa ingyen látja el vevőit, és amelyen rövid nyomat hirdeti az általuk birtokolt sörfőzde termékét, s én nagy gyakorlatra tettem szert ábrázatom szemlélésében e felirat szavai közt. A kandallópárkányon negyven bőrkötésű könyv sorakozott, a Bölcsészet és Természettudományok Tüköre: 1845-ben jelent meg egy jó nevű kiadónál Bath-ban, kötetenként egy guineáért. E derék kötetek, éveiket meghazudtolva, belsejükben épen és romlatlanul őrizték a tudás magvát.

– Nagyon jól tudom, mit művelsz a szobádban, vinné el az ördög! – mondta nagybátyám.
Ezt tagadtam.
Tagadás természete: artikulátlan, taglejtéssel történő.

Nagybátyám felhajtotta maradék teáját, és csészéjét és csészealját szalonnás tányérja közepére helyezvén jelezte, hogy étkezése véget ért. Azután keresztet vetett, és egy ideig ült, foga közt szűrvén a levegőt, és aprókat csettintgetett abbéli igyekezetében, hogy protézise repedéseiből az ételmaradékot eltávolítsa. Végül száját összeszorította és valamit lenyelt.
– Egy fiú a te korodban – mondta végül –, aki megadja magát a restség bűnének, mi a szent szakramentom lesz veled, mit gondolsz, ha meg kell állnod a saját lábadon? Igazán nem tudom, merre tart ez a világ. Mondd meg nekem, veszel te egyáltalán könyvet a kezedbe?
– Naponta több könyvet is veszek a kezembe.
– Túrót veszel a kezedbe – mondta nagybátyám. – Tudom én, mivel töltöd az idődet ott fenn a szobádban. Nem vagyok olyan tökkelütött, amilyennek látszom, efelől biztosíthatlak.
Felállt az asztaltól, és kiment az előszobába, visszaküldve a hangját, hogy távollétében azzal bosszantson.
– Kivasaltad az ünneplőnadrágomat?
– Elfelejtettem – mondtam.
– Tessék?
– Elfelejtettem – kiabáltam.
– Hát ez szép – kiabált vissza –, szép, mondhatom. Tudtam, hogy el fogod felejteni. Szűz Mária, tekints le ránk és könyörögj érettünk! Ma is el fogod felejteni?
– Nem – feleltem.
Kinyitotta az előszobaajtót magában dörmögve: Uram, irgalmazz!

Az ajtócsapódásra elpárolgott a mérgem. Befejeztem a falatozást, és visszatértem szobámba, egy darabig az ablaknál állva figyeltem az alant elterülő utca jeleneteit. Csendes eső esett az alacsonyan szálló felhőkből. Rágyújtottam, elővettem zsebemből a levelemet, és olvasni kezdtem.

Postai küldemény V. Wright-tól, Wyvern Villa, Newmarket, Suffolk. V. Wright, a sportfogadók barátja. Kedves Barátunk és Tagunk. Köszönöm a belém vetett bizalmat, nagy vigaszt ad annak tudata, hogy vannak sportszerű ügyfeleim, akik nem adják fel, ha a szerencse „cigányútra tér”. Bőség Királynője valóban nagy csalódást okozott, bár sokan azon a véleményen voltak, hogy holtversenyben futott be az élbollyal, amiről majd még később bővebben. Tekintve, hogy már 1926 óta ugyanarról a címről közlök információt, bárki, aki most balszerencse miatt elhagy, igazán csak „balek”. Most rossz lóra tettek, miért nem vesznek elégtételt a szerencsén, és tesznek egy köteggel a mostani győztes befutóra. Ennyit a múltról, térjünk át a jövőre. SZENZÁCIÓS HÍR érkezett hozzám, miszerint bizonyos érdekkörök hatalmas húzásra készülnek egy bizonyos négylábúval kapcsolatban, amelyet az elmúlt hónap óta pihentetnek. MEGFELELŐ KÖRÖKből származó ÉRTESÜ- LÉSből tudom, hogy legalább 5000 fontnyi összeget tesznek fel rá. A szóban forgó állat a kellő pillanatban otthagyja a mezőnyt a kellő emberrel a nyergében, és SOHA VISSZA NEM TÉRŐ ALKALOM adódik mindenkinek, aki „pronto” cselekszik és bukmékerét életre szóló megdöbbenéssel lepi meg.Minden barátom részére, aki küld 6 pennyt és két felbélyegzett válaszborítékot, kiszolgáltatom ezt a HÁROMCSILLAGOS TUTITIPPET, megütjük életünk főnyereményét, és minden balszerencse feledésbe merül. „Nyeregben” érezhetik magunkat, amikor ez az állat mesés áron finisbe száguld. Ez lesz a héten az egyetlen tripla nyerő bemondásom, és régi barátaim már tudják, hogy RITKA ALKALMI LEVELEIM„ a frankók”. Cselekedjen azonnal! Hűséges társa a sportban és jószerencsében, V. Wright. Megrendelőlap. V. Wright Ügető levelezőügynöknek, Wyvern Villa, Newmarket, Suffolk.Mellékelten küldöm a postai csekket ... shilling ... pennyről2 és postafordultával várom csütörtöki háromcsillagos tutitippjét, és ezennel kötelezem magam, hogy arra megküldöm az oddszot egy shilling ellen. Név. Cím. Kiskorúak és egyetemi hallgatók az üzletben nem vehetnek részt. Ui. A fent említett egyszerűen bombaüzlet, nyerje meg élete nagy nyereményét. Üdv, Verney.

A levelet gondosan a jobb ülőgumómfölötti zsebbe süllyesztettem, ésmegtértem ágyam puha fészkébe, hátamat hanyagul vízszintes helyzetbe igazgatva. Lehunytam a szemem, enyhén megsértve a jobb szemem fölötti jégárpát, és visszavonultam elmém birodalmába. Egy ideig agyam gépezete teljes mozdulatlanságba és sötétségbe burkolózott. Az ablak fényes négyszöge halványan világított csukott szemhéjaim résén keresztül. Egy könyvnek egy kezdése és egy befejezése olyan dolog, mellyel sosem érthettem egyet. Rövid időn belül FinnMacCool 3, az ősi Írország hőse az árnyékvilágból kiválva megjelent előttem, Finn a vastagsonkájú, a súlyospillantású, Finn, aki egy Lammas-reggelt4 el bírt tölteni felövezett lányok társaságában, bonyolult sakkjátékkal.

Kéziratom részlete, melyben Finn MacCool és embereinek leírása következik, humoros vagy kvázi-humoros mitológiai gyakorlatként:
– Mondd – kérdezte Conán –, minden zengzet közül mi a legédesebb a te fülednek?
– Mesélni fogok – mondta Finn. – Amikor harcosaimnak hét csapata egybegyűl egy síkon, és a csavargó, hangosszavú metsző szél átszalad rajtuk, édes az nekem. Serlegtalp visszhang-csattanása palotám asztalain, túl édes az nekem. Kedves fülemnek a sirályrikoltás és együtt-csivitelése sudár darvaknak. Szeretem a tengermorajlást Tralee-nál, Meadhra három szép hangú fiának énekét és Mac- Lughaidh sípját. Kedvelem még a férfiak torkából felszálló kiáltást elváláskor és a kakukk szólását májusban. Hajlok szeretni disznóröfögést Eithne mezején, Ceara szarvasgímjének bőgését, derrynish-i faunok sípszavát. Édesebb az életemnél a Loch Barra-i vízibaglyok halk gurgulázása. Kedves nekem tollas szárnyak csattogása sötét őrtoronyban, viselős tehenek panaszos bőgése, pisztrángfickándozás csendes tótükör fölött. Újul szívem este csalánba esett vidrakölyök vinnyogására, fal mögé zárt mátyásmadárfiaknak karattyolására. Barátom a pilibeen,5 a vörös galléros havasi csocsóka, a hársi haris, a pilibeen móna, a palackfarkú cinege, a közönséges mocsári szárcsa, a pöttyös ujjú lumma, a pilibeen sléibhe, a mohari mufftafa, a vándor barázdasirály, a hosszú fülű rekettyebagoly, a wicklow-i veréb, a kúpcsőrű csóka, a vágódurrancs, a csuklyás cinege, a hótsima holló, a halfarkú pocsolyahuszár, a cruiskeen lawn6, a dögevő szélkiáltó, a zöld pillájú törpepapagáj, a barna láplidérc, a tengöri tökörszöm, a galambfarkú búzaharis, a paszományos csocsóka, a galway-i törpe hegyityúk és a pilibeen uisce. Fülemet kielégítő üvöltés folyónak összecsapása a tengerrel. Örömömre szolgál hallgatnom csupasz télben apró vörösbegyek csiripelését és távoli ebeket, amint kicsaholják az isteni titkokat. Sebesült vidra siralma egy fekete lyukban, hárfa húrjánál gyönyörűségesebb az. Nincs kínszenvedés alantasabb, mint leláncolva ülni egy sötét üregben eledel és muzsika nélkül, bárdoknak aranyjutalom nélkül. Éjszaka láncra verten ülni sötét lyukban sakkozók társasága nélkül, nincs keserűség ehhez fogható! Simogatás fülemnek a rejtőzködő feketerigó szava, tüzelő kanca horkantása, hóban elejtett vaddisznó sivalkodása.

– Mesélj még nekünk! – mondta Conán.
– Úgy igaz, hogy nem fogok – mondta Finn.
Azzal felemelkedett teljes szálfenyő-magasságig, dallamos feleselésre összependítvén az éjszín macskabél húrokat, melyek redőzött kordbársony zekéjének szegélyére függeszték lápigyapot bugyogóját. Irdatlan vala az ő nagysága álltában. Akár százados tölgy dereka az ő nyaka, mit izomkötegek és kárbunkulus inak csomóznak, nem másért, mint helytállni tivornyázásban és az énekmondókkal való vetekedésben. Szélesb vala az ő mellkasa egy jó harckocsi rúdközénél, állától köldöke kútjáig fekete férfiszőr sűrű legelőrétje borítá, s alatta húsnak több réteg kitűnő férfihús, nem másért, mint elfedni csontjait és megformálni ikermellbimbói párját. Az ő karja, mint vadállatok nyaka, barna inakkal és vérerekkel dagadó labda, nem másért, mint hárfajátékra, vadászatra és bárdokkal való versengésre. Két combjának vastagsága egy ló hasának vastagságával vetekedett, lábikrájának formája csikóhasnyira sudarasodott.Másfél száz pulya kényelmesen eljátszadozhatott hatalmas hátsójának terjedelmén, mely feltartóztathatott akár egy hegyszorosban vonuló harcos alakulatot.

Vagyok bárka hullámverésben, mondta Finn,
Vagyok véreb tüskemancsnak,
Vagyok őzsuta gyorsaságra,
Vagyok terebély fa szélostromra,
Vagyok szélmalom,
Falban lyuk vagyok én.

Lápiposztó gatyájának ülepébe az elágazásnál beleivódott Slieve an Iarainn póréhagymájának zöld alkímiája, mert ez volt az a hely Erin szívében, ahol szokása volt az év egy részét tölteni embereivel, vadászva, lándzsájával átdöfve a fekete vadkan sonkáját, madárfészket kutatva, odvakat fürkészve, felszívódva kis hegyi csermelyek ködében, zöld zsombékon üldögélve Fergusszal, gyönyörködve a fiúk labdajátékában.

Hátán éjszín macskabélhúros zekéjének kásmírszövetét csontfekete kökény és szemérem-szöszméte pöttyögette, valamint Kelet-Erin horhosainak ezerféle és változatos árokparti áfonyája, mert szokása volt embereivel az év egy részét itt tölteni, adakozó lelkű asszonyoknak szépet s tomporukra kezet téve, sebes röptű kelevézeket hajítva Slieve Gullian szarvasgímje nyomába, felverve a bozótban a vaddisznót, és tudós dialektikába bocsátkozva a táskásszemű brehonokkal.7 Az ő térdeit és lábikráit, melyeket vaskos pólya pólyált, és hatfonatú hajókötelek kötöztek, százféle árnyalatú szityek és szutyok színezte, méhsör folyása és mézbor csermelyei edzették keményre, és csupra csurranó cseppjei, mert szokása volt embereivel az estéket ivással tölteni.

Vagyok ifjú királyasszony keble, mondta Finn,
Vagyok eső ellen zsúpfedél,
Vagyok sötét vár, ha denevérszárny csattog,
Vagyok connachti fül,
Vagyok hárfa húrja,
Szúnyog vagyok én.

Halovány orcájában sziklaszirt az ő orra, tejfehér tengerek fölé messze nyúló, magassága tíz harcosnak magassága, kik egymás vállára hágnak, szélessége pedig Erin országának szélessége. Orrlikainak üreges barlangjában menedékre lelhetett húsz fegyveres harcos faltörő kosaikkal s törzsoszlopaikkal együtt, s vélük ollavok8 és bárdok népes, törvénykönyvekkel és írástekercsekkel, szagosfűcserepekkel és alabástrom gyógykenőcsbödönökkel dúsan megrakodott kísérete.

– Mesélj még nekünk – mondta Diarmuid Donn –, az Istenre kérlek!
– Ki szólít? – kérdezte Finn.
– Diarmuid Donn az – mondta Conán –, maga Diarmuid O’Diveney, Ui bhFailghe és Cruacha Conalath szülötte Nyugat-Erinből, Barna Dermot az Galway- ből.9
– Úgy igaz – mondta Finn –, hogy nem fogok.

Halovány teliholdhoz hasonlatos orcáján olyan széles és olyan hosszú az ő szája, mint Ulster földje, vörös ajkak kerítése határolja, és láthatatlanul ott őrködik benne éber sokasága mézsárga fogainak. Minden egyes foga, akár egy kukoricagóré, árnyékos odvában egy tüskéktől gyötört eb vagy lándzsától átjárt borz enyhhelyet lelhet. Mint növendék cserfaerdőé, olyan a szemét strázsáló szőrök sudársága, mint hóban lemészárolt hadak, szeme pillantása. A szemét borító renyhe bőrzsákok színe, mint a füstön forgott sajté, mint kikötőben estvéledve a vitorlavászon, elegendő szemtakaró egész Erin befedésére.
– Édes nekem a te hangod – mondta CaolcrodhaMacMorna, édestestvére az édesszavú édesszájú Gollnak Sliabh Riabhach-ból és Brosnacha Bladhma-ból –, meséld hát el Finn embereinek kiválóságait.
– Ki szólít? – kérdezte Finn.
– CaolcrodhaMacMorna az Sliabh Riabhach-ból – mondta Conán –, Calecroe MacMorney az Baltinglass-ból. – Mesélni fogok – mondta Finn. – Amíg egy férfi tizenkét könyv verset meg nem ír, nem veszik fel Finn emberei közé, de elűzik, mert híjával találtatik a költészetnek. Addig embert fel nem vesznek, míg hónaljig érő gödröt nem ás a világba, aztán abba beleállítják, hogy csak magányos feje látszik, s nem lehet semmije a pajzsán s egy fűzfavesszőn kívül. Akkor kilenc harcos repíti rá dárdáját mind egyszerre, s egyik sem a másik után. Ha pajzsa mögött dárdalyuggatott vagy dárdaholt lenne, nem veszik fel, mert híjával találtatik a pajzsforgatásnak. Embert addig fel nem vesznek, míg a harcosok végig nem űzik Erin erdein kibontott hajjal bozót-borzolásra, hangafa-kuszálásra. Ha az ágak szétzilálják haját, vagy haja előrelóg, mint birkák gyapja a szamártövisen, fel nem veszik, de elfogják és felnégyelik. Hanyatt-homlok rohanvást kezének egy fegyverremegése, lábának egy gallyroppanása nem hallhatik, mert fel nem veszik. Nyakig érő ágakon átszökellve, térdig nyúló gallyak alatt lekuporodva kell neki szaladni. Az ő szemhéjait levarrják, úgy kell megűzettetnie Finn embereitől Erin lápjain és mocsarain keresztül két összekötözött, messze-szagló, szunnyadó sörtedisznóval kendervászon gatyakócában. Ha a lápon zsombék mellé lépve lába megmerülne, vagy ha a két sörtedisznó egyikét is elhullajtaná, Finn emberei közé be nem léphet. Öt napon keresztül egy hideg domb üstökén kell ülnie tizenkétágú szarvasagancsokon eledel nélkül, muzsika és sakkozók társasága nélkül. Ha ínségében szája panaszra fakadna, ha keserű fűnek csonkjába harapna, vagy akár egy percre is abbahagyná az édes költészet és szépszavú ír hangos zengését, be nem fogadják, de sebet ütnek rajta. Amikor egy hadsereg van a nyomában, lándzsáját a világba kell döfnie és mögé bújnia, hogy eltűnjön annak keskeny árnyékában, különben fel nem veszik, mert híjával találtatik a boszorkányságnak. Hasonlóképp el kell rejtőznie egy gally alá, egy lehullott levél mögé vagy egy vörös kavics alá, s rohantában el kell tűnnie kender gatyájának ülepébe anélkül, hogy közben irányt változtatna, futása lanyhulna vagy magára haragítaná Erin fiait. Két suttyót kell zekéje hóna alatt Erin földjén végighordoznia és hozzá hat fegyveres harcost nadrágja ülepében. Ha egyetlen harcost vagy égszín dárdát elhullatna útközben, nem veszik fel. Száz ökörnek levágott fejét bölcs tudománnyal úgy kell elrendeznie személyén, ötvenet hónalja, ötvenet harisnyája gatyakóca körül, hogy végigjárja velük Erin egész földjét, szüntelenül szavalva a szépszavú költészetet. Ezer erős kost kell bugyogója börtönébe berekesztenie anélkül, hogy becsmérlést hozna ezzel Erin fiaira, különben Finn nem ismeri őt. Szélnél sebesebben meg kell fejnie egy hízott tehenet, és a tejesdézsát és tehenet gatyájában húsz évig cipelnie. Amikor Erin fiai harci szekerükön üldözőbe veszik, le kell szállnia lováról, lovát és szekerét el kell süllyesztenie gatyája bugyrába, és lándzsája mögé kell rejteznie, melyet Erin földjén felállít. Ha ezekre nem képes, Finn nem kívánja őt. De ha mindezeket nagy fortéllyal véghezviszi, beléphet Finn emberei közé.

–Miben van hát Finn embereinek az ereje? – kérdezte Liagan Luaimneach O Luachair Dheaghaidh.
– Ki szólít? – mondta Finn.
– Liagan Luaimneach O Luachair Dheaghaidh az – mondta Conán –, a harmadik Cnoc Sneachta három unokatestvére közül, Lagan Lumney O’Lowther- Day az Elphin Beg-ből.
– El fogok mesélni három dolgot, és háromnál nem többet – mondta Finn. – Én magam bölcsességet tudok szopni a hüvelykujjamból,10 egy másik (bár ő maga ezt nem tudja) le tud győzni egy hadsereget, ha az ujjai közül ránéz,11 egy harmadik pedig meg tud gyógyítani egy beteg harcost a ház füstjéből ítélve, ahol az fekszik.
– Nagy és dicső dolgok ezek – mondta Conán –, és igazak, úgy éljek. Meséld el most nekünk Bricriú lakomájának meséjét.12
– Nem tudom elmesélni – mondta Finn.
– Akkor a Cooley-i Barna Bika történetét.13
– Erőimet felülhaladja. Nem tudom elmesélni – mondta Finn.
– Akkor hát Giolla Deacar és vén világ-gebéje történetét14 – mondta Gearr mac Aonchearda.
– Ki szólít? – mondta Finn.
– Bizony Gearr mac Aonchearda az – mondta Conán –, a középső a három Cruach Conite-i fivér közül, Gar MacEncarty O’Hussey az Phillipstownból.
– Nem tudom elmesélni – mondta Finn.
– Meséld hát el, az Istenre kérlek – mondta Conán –, A fűzfa elvarázsolt várkastélyának történetét,15 vagy mondd el nekünk Shanachy híreit16 az Allen-i kis csetepatéról.17
– Erőimet felül, túl, körül és keresztülhaladja – mondta Finn. – Úgy igaz, hogy nem tudom elmesélni őket.
– Akkor hát – mondta Conán – meséld el nekünk a Bugris paraszt esetét a bolhaszín nagykabátban.18

– Gonosz történet az – mondta Finn –, s bár el tudom, úgy igaz, hogy nem akarom elmesélni. Hamis és becstelen történet, mely elsorolja, hogyan mondott Finn méz-szavakat és béke-szavakat egy idegennek, aki a főhatalmat és gazdagságot keresni jött ebbe az országba, mondván, keserves halált hal és pórul jár sokunk egyetlen nap alatt, ha kívánságát azonnal nem teljesítjük. Bizony sosem hallottam, szememmel sem láttam embert ilyen páratlan vakmerőséggel Erinbe jönni. Mert ugyan ki hallott már idegenhez mézesmázos beszédet Finn szájából, Finnéből, aki sebesebb a szélnél, aki Istennél is derekabb férfi? Avagy ki látott hozzá hasonlót, ki látta a világban az ő mását, Finnét, aki móresre taníthatja Istent labdajátékban, birkózásban, vaddisznócsapás megtalálásában és mézédes beszédben az édes ír nyelven, arany és drágakövek osztogatásában a bárdoknak, vagy hárfapengetés hallgatásában este, sötét lyukban ülve? Vagy hol van teremtett emberfia, aki ráverhetne Finnre a dúsan olvadó sajt készítésében, kardélre hányásában tömött libáknak, a hüvelykujjszopás mágiájában, vaddisznósörte leborotválásában vagy nyúlánk kopóknak eleresztésében hosszú aranypórázról szélsebes vágtában, az édesszájú zabsárga Finnre, aki egy felfegyverzett sereget Almhaból Slieve Luachrába vitt macskabélhúros bugyogója bugyrában?
– Szép a te beszéded – mondta Conán.
– Ki szólít? – mondta Finn.
– Én vagyok az – mondta Conán.
– Igazat szóltál – mondta Finn.
- Mesélj hát még!

Vagyok Ulster, Connacht szülötte, vagyok görög – mondta Finn.
Vagyok Cuchulainn,19 vagyok Patrick.20
Vagyok Macskafej-Carbery,21 vagyok Goll,22
Vagyok saját apám s önmagamnak fia.
Vagyok minden hős az idők kezdetétől fogva.

– Szépen zengő a te hangod – mondta Conán.
– Nem csoda – mondta Finn –, hogy Finn nem talál megbecsülésre egy tengerszín könyv kebelén, Finn, akit eltorzítanak, megtaposnak és megkínoznak egy történetmondó könyv-hálójának szövése által. Mert ki más, mint egy könyvköltő vetemedhet arra, hogy az isten-nagy Finnt így káromolja egy szóhíjas történet kedvéért? Ki raboltathatta volna el szent Ceallachot23 négy hívével, ki fektethetné a böjtöléstől gyönge és erőtlen szentet egy vén ladik deszkái közé, ki rejtené őt egy éjszakára tölgyfaodúba, s reggel irgalom nélkül ki gyilkoltatná meg, hogy összeaszott testén farkas, holló és Cluain-Eo sárkánya osztozzon? Kinek jutna eszébe egy király gyermekeit hófehér hattyúvá változtatni, hogy saját testüket elveszítvén, Erin két sós tengerén ússzanak télben, hóban és jéghideg esőben bárdok és sakkjátékosok társasága nélkül, megfosztva nyelvüktől, a szépszavú írtől, szűzlányok telt fehér combját tollakká változtatva, érintetlen testüket rút tojásokkal gyalázva meg?24 Ki idézhetett szörnyű tébolyt Sweeny fejére egyetlen böjtsovány egyházfi megöléséért, hogy fák ágbogán tengesse napjait és egy tiszafa közepében éjszakázzon, hogy még egy taréj se födje tébolyult fejét a nedves télben, s ínségben így pusztuljon asszonyok társasága nélkül, hárfahúrok pengetése nélkül, lakomák nélkül, szarvasok eledelén és nyers zöld gallyakon élve?25 Ki más, mint egy történetmondó? Bizony igaz, hogy Erin fiai sok igazságtalanságot szenvedtek, s Finn nagy gyalázatot ért a világ könyvköltőitől, s nem tudhatják a nyomorba esés közelségét vagy a halál szomorúságát, sem a napot, amikor hattyúként vízre szállnak vagy póniként vágtáznak vagy szarvasgímként bőgnek vagy béka alakban brekegnek vagy gennyként gennyeznek egy emberháton ütött sebben.
– Igazat szólsz – mondta Conán.
Fentiek vége.

Életrajzi emlékezés, első rész: Alig néhány hónappal a fentiek megírása előtt szereztem első tapasztalatomat a bódító italokról és furcsa zsigeri kémiájukról. Egy nyári este a Stephen’s Green-en sétáltam keresztül, és beszélgetésbe elegyedtem egy Kelly nevű férfiúval, aki akkor a Kollégium hallgatója, korább a földművelő osztály tagja volt, jelenleg pedig közkatona Őfelsége hadseregében. Beszédét teletűzdelte tisztátalan kifejezésekkel, és állandóan köpködött, bemocskolva a Green útjába eső virágágyait nyákos lepedékkel, melyet mély harákolással krákogott fel a légcsövéből. Több tekintetben faragatlan ember volt, de mentes volt a rosszmájúság vagy rosszakarat bűnétől. Azt állította magáról, hogy az orvostudomány hallgatója, de legalább egy alkalommal vizsgázott elégtelenre ama bizottság előtt, melynek feladatkörébe tartozott a hallgatók felvételéről dönteni. Javasolta, hogy igyunk meg néhány korsó vagy pint egyszerű portersört Grogan kocsmájában. Ajánlatának keresetlensége nekem meglehetős örömömre szolgált, és megjegyeztem, hogy bizonyára nem ártana nekünk, így fejezve ki teljes egyetértésemet egy stílusalakzattal.
Stílusalakzat neve: Litotész (avagy meiózisz).

Felém fordult tréfás grimasszal, és bütykös tenyerén felmutatott egy egypennyst és egy hatpennyst.
– Ihatnám – mondta. – Hét pennym van. Veszek tehát egy pint sört.
Ebből azonnal azt a következtetést vontam le, hogy magamnak kell saját sörömet kifizetnem.
– Szillogizmusod konklúziója téves – mondtam könnyedén –, mert én leszek az, aki ennek premissza a levét.26

– Premissza a levét, az biztos – felelte vaskosat köpve. Beláttam, hogy szellemes megjegyzésem nem ért célt, így gyorsan visszahelyeztem elmém kincstárába. Beültünk Groganhez, kifakult felöltőnket kies összevisszaságban szétdobálva a bordás ablakokkal megvilágított, meghitt zugoly nyugszékein. Adtam egy shillinget és két pennyt egy nyájas embernek, aki cserében két pohár fekete porter sört hozott, birodalmi pint űrmértékkel. Mindkettőnk elé igazítottam egy-egy poharat, és az alkalom ünnepélyességére utaltam. Akkor kóstoltam először a portert. Számtalan személy ismertette velem párbeszédben a szeszes italok és bódítószerek általános káros hatásait az érzékekre és a testre, valamint azt, hogy aki e szerek rabjává válik kora ifjúságában, annak egész élete boldogtalanná lesz, és halálát egy részeg bukásban leli, dicstelenül múlva ki a lépcsők alján vér és hányadék tócsájában. Egy agg terciárius testvér indiai keserűvizet ajánlott nekem mint páratlan gyógyírt a szomjúságra. A tárgy fontosságát elmémbe egy iskolai tankönyv lapjai vésték be, melyet tizenkét éves koromban olvastam.
Szemelvény az Irodalmi Olvasókönyvből,Magasabb Osztályok számára, az Ír Keresztény Testvérek munkája:27 S a rózsák közt, mik a kelyhet övezik, vad vipera sziszszen s áspis rejtezik – Pro primo.Mi az alkohol?Minden orvosi szaktekintély szerint kettős méreg – ajzó és bódító méreg. Mint ajzószer izgatja az agyat, gyorsítja a szívműködést, mérgezést okoz, és a szövetek leépüléséhez vezet. Mint bódítószer, főleg az idegrendszerre hat; tompítja az agy, a gerincvelő és az idegek felfogóképességét; és megfelelő mennyiség elfogyasztása esetén halált okoz. Amikor alkohol jut a szervezetbe, túlmunka hárul különböző szervekre, különösen a tüdőre. A túlhajtott tüdő leépül, és ezért szenved oly sok iszákos a tüdőbaj egyik különleges válfajában, amelyet alkoholista tüdősorvadásnak neveznek – sajnos soksok ilyen beteg található kórházainkban, ahol a szerencsétlen áldozatok várják a korai halál lassú, de biztos eljövetelét. Jól megalapozott tény, hogy az alkohol nemcsak hogy nem növeli az erőt, hanem kisebbíti azt. Ellazítja az izmokat és a mozgásszerveket, s következésképpen ezek teljesítménye csökken. Az izmok renyhülését gyakran az egész test bénulása követi, mert az ital szétzilálja a teljes idegrendszert, amely így szétziláltan a testet, mint vitorláktól és kötélzettől megfosztott hajót – mozdíthatatlan és irányíthatatlan tömeggé teszi. Az alkoholnak hasznát lehet venni az orvostudományban, és csak erre volna szabad korlátozódnia; ám mihelyt ember esik áldozatául, szörnyű és könyörtelen zsarnok válik belőle, és az áldozat abban a borzasztó állapotban találja magát, amelyben minden akaraterejét elveszítvén, magatehetetlen agyalágyulttá lesz, akit időről időre bűntudat és kétségbeesés gyötör. Szemelvény vége.
Másrészt viszont általam ismert fiatalemberek, akiknek szokása volt önként átengedni magukat a szeszek hatásának, sokszor megleptek furcsa kalandjaik elbeszélésével. Ha az alkohol az elmét megbénítja is, töprengtem, mindazonáltal a bénulás kellemes körülmények közt következik be. A személyes tapasztalat tűnt számomra az egyetlen kielégítő módszernek ahhoz, hogy eloszlassam kételyeimet e tárgyban. Tudván, hogy az első, csendesen forgattam a poharat ujjaim között, mielőtt ajkamhoz emeltem. Költői kérdéseket intéztem magamhoz könnyed modorban.

Kérdezés jellege: Kik lesznek jövendő cimboráim, hol vad tivornyáink? Merre üdítsen könnyű s válogatott asztal, Attika íze, tiszta bor, s utána jól hangolt lant s dús dalok, halhatatlan toszkán énekek?28 Mily őrültet űznek? Vagy harc sodra kél? Síp andalog? Dob döng? Kéj láza fáj?29
– Na, isten-isten – mondta Kelly.
– Szervusz – mondtam én.
A porter savanyú volt a szájpadlásomnak, de sűrű és erős. Kelly hosszú zajt hallatott, mintegy kiengedve a levegőt bensejéből. Ránéztem a szemem sarkából, és azt mondtam:
– Nincs jobb egy jó krigli sörnél.
Hozzám hajolt, arcát komolyan arcomhoz közelítette.
– Tudod, mit mondok neked – mondta ajakbiggyesztve –, egy krigli sör az élet sója.

Emez eulógiát meghazudtolandó, hamarosan úgy találtam, hogy a sima portersör tömege nem áll kielégítő arányban toxikus tartalmával, így nemsokára az üveges barna sör iránt mutattam nagyobb hajlandóságot, és máig ezt részesítem előnyben mindama kínos és könnyfakasztó hányásrohamok ellenére, amelyeket nagyszámú üvegnyi ital elfogyasztása nemegyszer indukált.

Miután egy októberi este otthagytam egy gallonnyi30 félig emésztett portert egy Parnell-Street-i ivó padlóján, hazatértem, s meglehetős nehézségek közepette ágyba helyezkedtem, ahol három napig tartózkodtam meghűlés ürügyén. K&eacu