[2022. január]

Jelzőtáblás útvesztőkön veszteglő lírai
én,
leradírozott, átírt, összemázolt, elherdált,
kipipált
múltat s jövendőt turnusokban bűnhődő,
meg-
rendül-e velőd rend és szellemiség dűlő
dómjainak
ópiumbolttá bódult marketing-mámorán,
lélek
x-ének lélekszámát, hűség és hitel derék-
szögét,
porló járda végtelenné locsolt nyolcasát
jelzi-e
ultra obszervatórium, villáminterjú világ-
álságot
vihar előtti csendben, számít-e, hogy a
Fehérlófia
vagy Feketeméné, mikor zápor ver végig
a szürke-
állomány falónak falazó labirintusán, ügy-
vivő
telefonraj tolong tudatzavar forgalmi csomó-
pontjain,
mennydörög a kultúra cool provinciáiban,
nem
és nemzet ikertornyát célozzák az eltérített
villámcsapások,
le a határokkal, hatalmat, hőst a diszlexiás
kamu-
nizmusnak, anyaszült bizonyosság nincs,
holott

üvegpaloták, kirakatsor képernyője ment
el
másként morálnyüvő perc ruhátlanságában,
farmer-
rojtos idegekről csöpög az elszíneződött
lelkiismeret,
globális gőg selyemhernyói zabálják fel a
maradék
zöldet, senki ágán átprogramozott őssejtek
tavasza,
agyféltekén földrengés, rációt riasztó szökő-
ár,
amerre magány hömpölygő tumultusában
egymáshoz
közeledve távolodunk emlékvárak sóvár
kilátója
és emléktelenség sivár bulvárja között,
habzó
hidakon, hullámok feslett transzparensein
túl
még mindig telefonál, és én még mindig
levegő
után kapkodva meredek villanó vitrinen
lélek
x-e, végtelen elesett ∞-a után.